92. rész

*Barby*

Nem tévedtem, tényleg Sebastian állt az ajtóban. Nem rég ment el, de máris itt volt. Csak figyelt, nem szólt semmit. Én sem szóltam semmit, csak ránéztem és kisétáltam a mosdóba. Úgy érzem, lassan el fogunk hidegülni egymástól. A szerelem még meg van, de túl sok az akadály, és a boldog perc irtó kevés. Sokszor bántjuk egymást, akaratlanul is, már kételkedem abban, hogy együtt legyünk, ugyanakkor szeretem, mindennél jobban. Felfrissítettem az arcom, majd kiültem. Ő is kiült mellém, nem szóltunk semmit. Ekkor érkezett meg Fernando is, és azonnal bement Miához. Mi egy darabig ültünk ott szótlanul. Milyen furcsa az élet, egy hete még vígan tervezgettük a jövőnket, most meg nincs mit mondanunk egymásnak. Nem bírtam tovább bementem én is Miához, ahol is hallottam Fer monológját. Nagyon meghatott. Sosem láttam, még férfit így szeretni.:
- Úristen Fernando - szipogtam - Sosem láttalak még így.
- Teljesen ki vagyok. - mondta szomorúan
- Elhiszem, nem láttam még férfit így szeretni, Mia és te megérdemlitek a boldogságot.
- Köszönjük  - erőltetett egy mosolyt - Szerinted hamar fel fog ébredni?
- Igen, biztos vagyok benne, szeret téged.
- Nagyon remélem, hogy igazad lesz - mosolyodott el.
Csörgött a telefonom, fel kellett vennem, Christian volt az.
- Remélem ma még ide tolod a formás hátsód - akadt ki főnököm
- Máris megyek.
- Oké, ki vagy te és hol van Barby? - lepődött meg
- Én vagyok én.
- Te nem szoktál csak úgy engedelmeskedni.
- Mától minden más lesz.
- Az komoly - lepődött még jobban - Tehát kenyérre kenhető cuki lány leszel?
- Ha az kell igen - mondtam határozottan
- De azért a régi énedből marad valami ugye?
- Igen, ha az adott szituáció azt kívánja.
- Rád se ismerek.
Azzal letettük én szóltam Fernandonak, hogy mennem kell. Kérdőn nézett rám és Sebastianra, de nem szólt semmit. Kisétáltam, majd a pályára vettem az irányt. A kapuban már Ciaron várt, és mondta a holnap programot:
- Oké, most zúdíthatod  a panaszokat - mondta
- Minden oké, értettem a feladatom.
- Téged elraboltak az ufók? - kérdezte Ciaron
- Nem, csak Mia balesete kapcsán rájöttem, hogy az életben nem zsörtölődhetek mindig.
- Oh, nagyon megrázott igaz?
- Igen.
Most először mondtam ki az érzéseimet, és csöppet sem éreztem magam gyengének tőle. Mintha egy mázsás kő esett volna le a szivemről. Boldogabban sétáltunk vissza mérnökömmel, mikor hirtelen Tommi elém állt:
- Barby, gyere gyorsan, Seb szétverte a szobáját!
- Hogy mit csinált?
- Jól hallottad teljesen begőzölt.
- Talán Fer mondott neki valamit - gondolkodtam hangosan.
Azzal felhívtam a spanyolt.
- Fer, mondtál valamit Sebastiannak?
- Csak az igazat, miért mit mondott?
- Semmit, szép lassan szétveri a Home-ot
- Az igen! - horkant fel
- Mia hogy van?
- Még nem ébredt fel.
- Ma este bent alszom
- Rendben.
Majd Tommira néztem.
- Nem tehetek semmit Tommi, itt az én hatásköröm véget ér.
A szőke finn döbbenten nézett rám. Én engedélyt kértem Christiantól, hogy a kórházban aludjak, ismét meglepődött és engedélyezte. Fernando ült bent a kórteremben.
- Hatalmast változtál - szólalt meg
- A baleset ráébresztett sok dologra.
- Ahogy engem is.
- Akkor megtanultuk a leckét.
- Meg - bólintott.
Majd beszélgetve néztük tovább Miát....