Zavartan léptem ki Bernie irodájából, Fernando megállt mellettem és megfogta a kezem.
- Én itt vagyok, remélem tudod.
- Tudom. Meg kell tudnom mi lett az apámmal. Montezemoló úr itt van?
- Igen.
- Elkísérsz hozzá?
- Természetesen.
Elindultunk, amikor is Horenr jött velünk szemben a paddockban.
- Mia, egy pillanat.
- Tessék? – kérdeztem tőle, nem beszéltünk azóta a kritikus beszélgetés óta.
- Szeretnék tőled bocsánatot kérni.
- Miért?
- Bebizonyítottátok a barátság fontosabb lehet bárminél. A szerelem pedig fontosabb. Sajnálom. – hajtotta le a fejét.
- Christian ne tőlem kérj bocsánatot, a pilótáidtól.
Azzal tovább indultunk. Fernando nem szólt hozzám, a keze végig a derekamon volt. Nem tudtam mit is gondoljak, mit is érezzek, mi legyen kettőnkkel. Majdnem kirúgatta magát miattam, képes lett volna ekkora áldozatot hozni, értem. Nem tudtam, hogy dolgozzam fel, és mielőtt beléptünk a Ferrari home-ba, meg akartam neki köszönni, de valahogy nem tudtam.
- Fer, fordultam hozzá. Köszönöm, hogy itt vagy mellettem. Akármi történt is, sajnálom. Hálás vagyok neked, a fontos és sorsdöntő pillanatokban te mindig velem voltál.
- Szeretlek. – adott egy puszit a homlokomra. – És nem tesz semmit. Gyere menjünk be. – enegedett maga elé. Bementünk, egészen megnyugodtam. Montezemolo bent beszélgetett Stefanoval, amikor odasétáltunk kedves üdvözölt minket.
- Luca, beszélnem kell veled, van egy szabad perced?
- Természetesen igen, miben lehetek szolgálatodra? – majd arrébb álltunk. Stefano és Fer feszülten figyeltek minket.
- Miről van szó? – Luca.
- Alberto Salvatore. Az apám.
- Tudtam, hogy előbb-utóbb elérkezik ez a pillanat és rákérdezel majd. Mit szeretnél tudni?
- Amit tudsz. Miért lett vége az apám és Barby anyjának viszonya?
- Barby is tudja már?
- Igen.
- Barby anyját csak felületesen ismertem, de azt elmondhatom róla, ugyanolyan természet volt mint a lánya, és ugyanúgy szerette apád, mint ahogy Barby Sebastiant. Viszont ott volt neki a férje Thomas. És terhes lett Barbyval. Tudták, hogy tilosban járnak, nem lehetnek együtt, egy gyerek pedig még több akadályt és gondot vett fel. És aztán jöttél te is. Apád jó ember volt. Remek barát, csodás pilóta és nagyszerű szülő. Nagyon szeretett téged, ugye tudod, őszintén mondom, nagyon hasonlítasz rá. Látom azt a tüzet a szemedben, amit minden találkozásunkkor az övében is megláttam. Szerette Szilviát, ugyanakkor ott volt az édesanyád, aki annyi évet eltöltött mellette, és kitartott végig, nem akart neki fájdalmat okozni. Valószínűleg nem is sejtette, anyukádnak ez a tudat mekkora fájdalom. Mikor megszülettetek, feladták egymással való viszonyukat, ami talán hiba volt, de talán nem. Apád nem akarta, hogy anyukád szenvedjen. Az embersége sodorta idáig ezt a kapcsolatot, azt gondolom Szilvia képes lett volna, elhagyni Thomast, de apád édesanyád soha. A hála örökre magához láncolta őket. Nem volt különösebb oka, ennek. Egyszer viszont veszekedtek, de nem tudom mi történt, Alberto nem akart erről beszélni. De talán Bernie ebben többet segíthet.
Figyelmesen hallgattam Montezemolo szavait, kerek és tágranyílt szemmekkel, minden pillanatban beleéltem magam a történetben, éreztem azt amit apám érezhetett, azt a gyötrődést, hogy valaki mást szeret mégis egy életre az anyámhoz láncolta magát. Ezek után szótlanul távoztam, a szállodába pedig magamra zártam az ajtót. Eldőltem a kanapén és elaludtam. Amikor felkeltem, Fernando jutott eszembe. Hogy én is mennyire hálás vagyok neki mindenért, és hogy mennyire szeretem. És mekkora hülye vagyok amiért odalöktem Carolinának. Örökre megbántam azt a tettemet. Ekkor kopogtattam, és ajtót nyitottam. Barby volt az. Elmeséltem neki mindent amit Montezemolo tudott, de mindketten tisztában voltunk azzal, Bernie titkol valamit. De mit???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése