83. rész

* Mia *

Ferrel az érkezés után nagyon jól elszórakoztunk, megnéztünk egy parkot, majd elmentünk enni. El akartam hívni Barbyt, de láthatóan nem akart, rossz kedve volt amiért Seb itt hagyta. Amikor visszaértünk a szállodába, láttam, hogy pont jön Seb, Fernandot elküldtem, fürödjön csak ő előbb, majd odamentem a némethez.
- Remélem jól érezted magad. - vágtam oda.
- Mi van? Nem is csináltam semmit. Seb
- Érdemes volt elhívnod Barbyt, ha itt hagyod egyedül.
- Nem is hagytam egyedül.
- Á, tényleg? Nekem nem úgy tűnik. - néztem rá szúrósan.
- Na idefigyelj Mia Salvatore most mondom el neked először és utoljára ne avatkozz olyanba ami nem tartozik rád. Itt nem kell a pszichológust játszanod.
- Hát ez az, ezt nem mint pszichológus mondom, hanem mint egy barát. Bár mindig elfelejtem, hogy mi nem vagyunk azok. - vágtam oda ismételten, majd elsétáltam és becsaptam magam mögött az ajtót. Dühösen raktam le a táskám, Fer kiszaladt a fürdőből, csurom vízesen, még a haja is az volt.
- Történt valami? - Fer
- Semmi. - ültem le dühösen az ágyra.
- Na persze. Mi a baj kicsim? - ült le mellém, és simogatta meg az arcom.
- Csak nem értem Sebet.
- Jajj Kincsem, te mindig másokkal törődsz, kapcsolódj ki és gondolj ezúttal magadra. Azért jöttünk ide.
- Most csurom víz lettem én is ám..Alonso..- mosolygtam. Erre felállt, és el kezdett sétálni a fürdő felé.
- Akkor gyere és fürödj velem. - mosolygott kajánul.

***

Reggel nyúzottan ébredtem, de próbáltam halk lenni. Fernando el volt nyúlva az ágyon, az éjszaka kitett magáért. Gondoltam lemegyek és hozatok fel kaját. Lent az étkezőben, Barby és Seb reggeliztak. Sokat nevettek, úgy látom minden rendben van, és megbeszélték a dolgokat. Leadtam a rendelést és odasétáltam hozzájuk.
- Leülhetek egy percre? - kérdeztem.
- Persze. - Barby
- Hova megyünk ma? Csinálhatnánk ma valamit négyesben.
- Rendben van. Amúgy Seb mondani akar neked valamit. - Seb elszégyelte magát és megköszörülve a torkát hozzám fordult.
- Tudod, igazán idegsítő vagy, amikor igazad van. - nézett szúrósan, majd mosolyodott el.
- Tudom. - mondtam.
- Sajnálom, igazán. - Seb
- Semmi baj, örülök, hogy beláttad, na most megnézem mi van az álomszuszékkal. - álltam fel.
- Khm.. tegnap este.. na mindegy. - nevetett Seb. - Biztos jó volt. - Seb
- Hé... - Barby.
- Ez a legjobb családokban is megesik. Na majd gyertek és mondjátok el, hova akartok menni.
- Konnichiwa! - vágta rá Seb.
- Látom már japánul is tudsz, tisztára beolvadhatsz az itteni közösségbe. - mondtam aztán kisétáltam az étkezőből. Felmentem, láttam Fer még mindig alszik, a reggeli is lassan megérkezett. Közben átöltöztem és láttam csörög a telefonom.
- Tessék Mia Salvatore.
- Mia? José Luis vagyok. Emlékszik még rám? Fernando édesapja.
- Persze, José Luis. Mondja miben segíthetek önnek.
- Csak meg akartam tudni, mi a helyzet maga és a fiam között. Láttam az újságokat. Igaz a hír?
- Hát ha azt írták hogy együtt vagyunk, akkor igen.
- Ennek szívből örülök. Tudja talán mondanom kellett volna, de egyszer találkoztam az édesapjával.
- Komolyan? - lepődtem meg.
- Igen. Remek ember volt, amikor még gokartozni járt a fiam és én kísértem egyszer eljött megnézni őt, még akkor a Forma1ben volt pilóta. Sőt vele volt egy nagyon szép hölgy és egy gyönyörű valamint mosolygós kislány.
- Az én voltam? - kérdeztem izgatottan a lábaimat felhúztam magam alá.
- Igen. Hosszú barna hajacskád volt és rózsaszín ruhád. Még oda is hozott hozzánk. De te még nagyon kicsi voltál ezért nem emlékezhetsz rá. Fernandoval ott voltunk és odahozott téged. " Gratulálok, a maga fia nagyon tehetséges, egy nap világbajnok lesz. " - mondta, majd kezet nyújtott. Te ott álltál mellette, Fernando meg volt illetődve egy kicsit. de elfogadta a dicséretet. Te odasétáltál hozzá, és megfogtad a kezét. Apád azt mondta, egy nap Fernando Ferrari pilóta lesz, és hogy az ő lányáért is egy piros autós herceg jön el. - meghatóak voltak a szavai. - Egészen addig a napig amíg nem találkoztunk ott Oviedoban, azt hittem nem láthatom újra magát, amikor hallottam a szülei haláláról, nagyon megdöbbentem. Nem reméltem újabb találkozót, és amikor a fiam egy nap hazajött elkezdett egy fiatal Mia Salvatore nevű pszichológuslányról beszélni, újra hinni kezdtem. A szívem mélyén reméltem , hogy maga az. Aztán amikor hazahozta a szemüvegét, amit a mai napig őriz a lakásában, tudtam hogy nem lehet véletlen. Mia nincsenek véletlenek, magukat az ég is egymásnak teremtette.
- José Luis köszönöm, hogy ezeket elmondta nekem. Igazán hálás vagyok érte.
- Semmiség, én köszönöm, hogy itt van. Az apja egy remek ember volt, és maga is az. Köszöntöm a családban.
- Oh, nem is tudom mit mondjak.
- Semmit. De most nem zavarom tovább, további szép napot!
- Magának is José Luis.
Mikor letettem hallottam egy halk kopogást. Seb és Barby voltak azok, Fernando is felébredt ugyanis Seb tapsikolva és ujjongva jött be.
- Kitaláltuk, kitaláltuk...