79. rész

* Mia *

Pont azon gondolkoztam, hogy előbb megyünk Japánba 4en, azt hiszem lesz mit megbeszélni, szóval még jól is jött, ez az egész amikor is Mateschitz úr rontott be hozzám, hogy Barbynak baleset volt, és nem szólal meg a rádióba. Nagyon megijedtem és azonnal vele mentem. Ciaron nagyon ideges volt, ahogy mindenki és folyton Barbyt szólongotta, aki nem válaszolt. Az isten szerelmére, kérlek uram védd meg őt. Nagyon féltem, amikor is végre megszólalt. Úgy tűnt semmi baja nincs csak nagyon dühös. A befutót már a Red Bull boxából néztem végig. Seb nyert, Fernando lett a 3. Boldognak kellett volna lennem és miatta az is voltam, de ha őszinte akarok lenni, akkor fájt az, hogy Barby dühből nem szólt be a rádióba, pedig én aggódtam érte, nagyon. Az interjúk után úgy döntöttem majd megkeresem Fernandot, és együtt megyünk a szállodába. Ekkor viszont Seb rontott be, már megszoktam, hogy nálam mindig ajtó csapkodás van. Seb elmondta mennyire féltette Barbyt.
- Tudom, hogy miatta sírtál. - néztem rá, ködös tekintettel.
- De jól van. Neked is akartam szólni, megyek majd és megkeresem a szállodában találkozzunk. Oké?
- Rendben, üzenem, hogy örülök, hogy jól van.
Seb gyorsan hagyta el az irodát. Kisebb gondolatmenet után, elindultam megkeresni Fert. Mikor odaértem, szorosan magamhoz öleltem, nem szólva egy szót sem.
- Mi a baj kicsim? - ölelt meg. - Történt valami?
- Örülök, hogy épségben megúsztad.
- De semmi nem veszélyeztetett.
- Akkor is. Látod milyen hamar meg van a baj.
Ekkor Felipe jött oda és kért bocsánatot, Barby miatt. Tudom, nem volt szándékos amit tett, és tiszteltem benne, hogy ilyen, és tudtam, hogy Barbyt is megfogja keresni. Amikor kiléptünk a szállodából, szorosan fogtam Fernando kezét, ahogy sétáltunk kifele, nem is szóltam hozzá, csak odabújtam. Kicsit hűvös szél fújt, ami itt Monzában nem is ritka. Egyre a szüleim jártak a fejembe, hogy hogyan érte őket a halál, és Barby balesete. Ekkor odafordultam Fernandohoz.
- Nem mehetünk el így. Így nem. Kérlek gyere velem.
- Hova? - láttam rajta, hogy megijedt.
- Csak bízz bennem.
- Rendben. - ölelt át.
A kocsival a temetőhöz mentünk. Fernandot a szüleim sírjához kísértem, és letérdeltem.
- Apa, Anya! Sziasztok! Azért jöttem ide, hogy most egy hosszabb időre búcsút vegyek ismét tőletek. De nem mehettem el úgy, hogy ne mutassam be nektek, Fernandot. - ránéztem. Láttam, nem tudja mit is kezdjen a helyzettel. Ekkor hirtelen letérdelt és átölelt.
- Alberto és Fanni. A maguk gyermeke, a legcsodásabb lány a világon, akivel valaha találkoztam és ígérem nagyon fogok rá vigyázni, amíg csak élek. - ránéztem és könnyek gyűltek a szemembe.
- Apa igazad volt. Azt mondogattad mindig, hogy az én hercegem is egy piros Ferrarival fog eljönni értem.- Fernando mosolygott, én pedig folytattam. - Annyira hiányoztok. Tudom mi történt veled és anyával. Ma pedig borzalmas dolgot éltem át. Biztosra vettem, hogy az ilyen szörnyűségek velem már nem eshetnek meg, hogy nem történhet meg újra. De ma Barbyt baleset érte, igaz semmi baja nincs, de az érzés amit akkor és ott átéltem, a szívemet szorongatta. Legszívesebben azt kérném tőle többé ne üljön autóba, annyira féltem, mert a barátnőm. Hosszú idők óta az első, és annak a nőnek a gyereke, akiért apa te is rajongtál. Arra kérném ne vezessen többé autót, ahogy itt térdepelő férfit is csak arra ösztönözném.- sírni kezdtem, megfogtam Fer kezét és remegve szorítottam. - De nem tehetem. Mert amikor dobogóra áll, olyan tiszta a tűz a szemében, hogy mindig arra késztet támogassam hisz ez a legfontosabb, mert ő ettől boldog. A száguldás vitt el innen titeket, és belehalnék abba, ha ez még egyszer megtörténne. Nem lehettetek mellettem, ezért ígérjétek meg, nagyon fogtok vigyázni Fernandora, hogy ő itt maradjon nekem. És Barbyra és Sebastianra. Szeretlek titeket. - Fernando felsegített és visszamentünk a szállodába, ahol Seb és Barby vártak ránk...