99. rész

* Fernando *

Reggel fáradtan ébredtem, az orvos épp vizitelt.
- Hogy van?
- Mr. Alonso őszinte leszek magával, nincs jobban. A láza még mindig nagyon magas, és nem hogy nem akar lemenni, inkább még nő. Lehetséges, hogy át kell raknunk az intenzív osztályra.
- Értem. - sóhanjtottam mélységesen nagyot. - Minden rendben lesz. - léptem oda és fogtam meg a kezét.
- Mindent előkészítek ott fent, és szólok önnek is.
- Igen, Dr.
Próbáltam hívni Barbyt de nem vette fel senki a telefont. Ma futam van, és itt kell hagynom őt. Hoszzú csengés után, Sebbel próbálkoztam.
- Mit akarsz? - szólt bele goronbán a telefonban. Talán kicsit dühös is volt.
- Seb tegyük ezt félre kérlek szépen. - Fer
- Mit? Hogy olyan mélyen a lelkembetapostál?
- Ahogy te is.
- Ha ezért hívtál akkor felesleges volt az erőslködésed.
- Miért is hittem, hogy számíthatok rád. Csalódtam.
- Még te csalódtál???
- Igen, Seb, azt hittem, hogy mi komolyan barátok vagyunk. Tényleg elhittem, csak segítséget akartam kérni, Mia állapota folyamatosan romlik, át kell tenni az intenzívre. Súlyos nagyon súlyos az állapota. De nem érdekel csinálj azt amit csak akarsz, elegem volt, azt hittem rád számíthatok, de tévedtem. Nagyot tévedtem. Na szevasz. - majd kinyomtam. Rosszul estek Sebastian szavai, mert nem a mi kapcsolatunkról szólt ez az egész, hanem Miáról. Miáról, aki most látom csak be, az egész csapatot összetartotta. Ő mindig kitalált valamit, mindig a lelkére beszélt mindenkinek, csak hogy kibéküljön. De most nincs itt és nem tudom mit tegyek. Ekkor csörgött a telefonom.
- Tessék? - Fer.
- Stefano vagyok, egyre ide kellene érned, megbeszélés.
- Jajj ne...
- Mi a baj?
- Mia állapota romlott. Nem lehetne hogy most az egyszer, lógjak erről a megbeszélésről.
- Hm... sokat engedsz mg magadnak Fernando, nem csak magadért tartozol felelőséggel.
- Tudom Stefano a csapat, de ígérem mindent megteszek. De félek.
- Tessék? Jól hallottam.
- Igen jól. Most először életemben félek.. - ekkor rob lépett a kórterembe. Intettem, hogy üljön le és elbúcsúztam Stefanotól.
- Köszönöm Rob, hogy eljöttél.
- Ez csak természetes. Hogy van?
- Nem jól. Nagyon magas a láza, át kell vinni az intenzívre.
Rob hosszan nézett Miára, a szemében keserűség és aggodalom tükröződött és bár nem mondta, nagyon jól tudtam mire gondol.
- Rendbe jön, Fernando. - mondta végül. - Ő nagyon erős.
- Igen, tudom. Csak tudod, félek és fáj.
-  Ne szabadkozz. Megértem. Én sem tudtam némely dolgokat elfogadni, de az élet megy tovább.. Sose emészd magad olyasmi miatt, amin már nem tudsz változtatni.
- De azért nem baj, ha legbelül fáj egy kicsit, ugye?
- Nem. - ekkor Rob felállt. - Most mennem kell, nem engedett sok időre a csapat és Stef üzeni, futamkezdésre ott legyél. Most írt üzenetet. - megfogta Mia kezét. - Okos légy kislány, itt várunk rád! Szia. - majd távozott. Ezután át kellett szállítani őt az intenzívre. Hiába hívtam Barbyt nem vette fel. Hol van ez a lány. Lassan indulnom kellett. Szeretlek - adtam puszit Mia arcára és már mentem is. A lenti folyosón futottam össze Miával és Dave-vel. Dave egy fotós volt. Régről már ismertem.
- Na végre Barby.
- Fer, bemutatom neked..
- Davet? Nem kell, ismerjük egymást. És ha egy jó sztoriért jöttél, bocs haver de nem engedhetem meg.
- Fernando. - kiabált rám Barby. - Nem azért jött. Miért kell ilyen gorombának lenni.
- Miért? Miért? Örülök, jól szórakozol...
- Nem szórakozom, látom megint előjött a spanyol éned. Inkább bemegyek Miához.- majd elindult a régi kórterem felé, 2 perc múlva idegesen futott vissza. 
- Hol van? Hol van? - kezdte el rángani a ruhám.
- Egész idő alatt ez akartam elmondani neked, de nem vetted fel a telefont pedig vagy 100szor hívtalak. Az intenzíven van. - rogytam egy székbe bele.
- Mi? De mégis miért?
- Mert a láza nagyon magas, és kritikussá, életveszélyessé vált az állapota. Érted már.. 
- Ne haragudj Fernando.
- Nem Barby te ne haragudj, nem akartalak zavarni, és kiabálni sem veled, mint ahogy Sebbel sem.
- Seb?
- Persze, felhívtam őt is de minden hiába, meg sem hallgatott.
Dave csak hallgatta a beszélgetést, majd leült mellém. 
- Mondhatok valamit. -Dave
- Igen. - néztem rá.
- Vissza fog jönni hozzád, egyszerűen vissza kell. Ha valakit ennyire szeretnek az itteni világban, akkor annak itt kell lennie. Hallottam a balesetről, de nem fordult meg bennem egy percre sem h itt fotózgassak, pedig mindenem meg van hozzá, sőt hatalmas elismerésem lenne ezek után. De nem akarom meggyalázni ezt a tiszta dolgot. 
- Köszönöm, nem találnék még egy ilyen rendes fotóst. - válaszoltam. 
Ekkor láttam rohanni magunk felé, Antoniot. Antonio régi jóbarátom, de úgy volt, hogy nem tud idejönni a hétvégén.
- Fernando.
- Antonio. Örülök, hogy itt vagy.
- Amint hívtál intézkedtem, tudod hogy azt mondtam lehetetlen, hogy idejöjjek, de a barátok az elsők. Hogy van Mia?
- Rosszabbul, átkerült az intenzívre.
- Istenem Fernando, itt vagyok.
- Tudom Rád mindig számíthattam. 
- A hétvégén Laia is itt van, szóval nekem nem is kell dolgoznom, ha akarod a futam alatt itt maradok vele.
- Leköteleznél vele. 6. emelet 18. szoba. 
- Rendben. - és már el is tűnt. Mi Barbyval és Dave-vel pedig a pályára mentünk.


* Antonio *


Amikor beléptem a szobába láttam, hogy ott fekszik Mia. Keveset beszéltünk eddig, mert mindeketten elfoglalt emberek vagyunk, de Fernando sokat mesélt róla. 
- Helló Mia. Antonio vagyok, nem tudom emlékszel-e rám?! Mindegy. Erősnek kell lenned, mert ez a férfi aki az előbb itt hagyott téged, majd megveszik érted. Nehéz időszakon megy át és csak te enyhítheted a fájdalmát. Segíts neki, kérlek szépen. amióta téged ismer, mintha kicserélték volna. Örülök, hogy talált végre egy olyan lányt, aki nem csak kihasználja. 


* Fernando *


Nehezen indult a futam a 3. helyen voltam amikor beküldték a Sadfety Cart. Nehéz volt koncentrálnom és még a lekörözöttek is előttünk. Konkrétan Jaime, aki fel is tartott így Barby elment mellettem Így ő állt a dobogóra és nem én. Nem baj nem érdekelt, ezek után rohantam be Miához. Antonio ahogy ígérte ott is volt, egy kávé volt a kezében.
- Antonio.
- Szia Fer? Na hogy ment. 
- Negyedik hely. 
- Nem baj, legközelebb jobb lesz.
- Csak szerettem volna dobogóra, állni, hogy neki ajánljam ezt a dobogós helyet, de nem jött össze. 
- Fernando, ő nyugodj meg így is szeret téged. Most magatokra hagylak titeket, visszamegyek a szállodába. Mia te pedig gyorsan gyógyulj meg. Majd találkozunk Fer, és hívjuk egymást.
- Igen. Köszönöm.
- Ne köszönd, tudod mire valók az igaz barátok.
- Tudom. 
Antonio távozása után még jó néhány óra eltelt már este volt és én elaludtam a kanapén. 


* Mia *


Álmaim további bolyogása után, és az erőlködések hogy áttörjem a falat, megint csak elkeserítettek. Valahol egy parkban ültem, amikor leült mellém egy hosszú szőkés hajú hölgy. Olyan érzésem volt, mintha ismerném, pedig sohasem láttam. 
- Mia drágám.
- Ki magam.
- Szilvia vagyok. 
- Barby anyukája? 
- Igen. tudod sokat gondolkoztak az okosok ott fent és úgy döntöttek még nem jött el a te időd. Még dolgod van odaát. 
- Ezt úgy érti, hogy már meghaltam.
- Nem. A két világ közt ragadtál ha érted így.  És bár neked rövid időnek tűnik, odaát már napok teltek el. A lányom nagyon számít rád és segítened kell neki. És ott van Fernando. Mindennél jobban szeret téged, nem követhetitek el sem ti sem Barbyék azt amit mi az apáddal. Mi megfizettünk a döntéseinkért, de most rajtatok a sor, hogy kijavítsátok a hibákat. Menni fog?
- Persze.
- És mond meg a lányomnak, hogy ne hibáztassa magát, csak keresse meg azt aki igazán szereti. És akkor minden rendbe jön.
Megölelt őt, majd eltűnt. Ekkor egy idő hölgy a hátam mögé muatott. Luisa - kérdeztem, ő csak bólintott, én hátranéztem, ekkor láttam magam előtt Fernandot, de éreztem hogy már nincs ott az a fal, nyújtotta a kezét én pedig megfogtam. Hirtelen éles fény, és egy ágyon feküdtem mindenféle gépek körülöttem, infúzió. Ez egy kórház nyílván. Fernandot pillantottam meg, aki a kanapén aludt. Most ez is egy álom, vagy most ez mi. Ránéztem az órára, 23:15. 
- Fer, Fer... suttogtam. Ekkor ébredt fel. először nem tudta, szerintem hogy képzelődik, majd rögtön felpattant és odarohant. Megölelt, puszilgatott, és még sírt is.
- Mia.. - csak úgy folytak a könnyei - köszönöm istenem. 
- Szeretlek, és úgy hiányoztál. - mondtam neki.
- Te is nekem, soha többet nem engedlek el. - ekkor megnyomta a gombot és jelzett az orvosnak. Közben betoppant Barby...