95. rész

* Fernando *

Miután Barby távozott felmerült bennem a gondolat, hogy miért nem békülnek ki, hiszen nagyon meg fogják ezt bánni. Én már most bánom az elvesztegetett időt, azt amikor nem voltam Miával. Vajon hol jársz most kedvesem, néztem rá, olyan békésnek tűnt. Sokáig néztem őt, már itt volt az esti vizit ideje, a doktor úr mondott pár biztató szót, irkált valamit a papírjára majd távozott. Én Mia mellé feküdtem, tudom hogy ezt nem lenne szabad, de vigyázni akartam rá, már óhatatlanul is.

-         Remélem egyszer meg tudsz nekem bocsátani. – suttogtam.

Így aludtam el, reggel pedig arra ébredtem, hogy a nővérke kelteget.

-         Mr. Alonso!

-         Tessék? – riadtam fel.

-         Kérem, szálljon le innen, mielőtt ezt a doktor meglátja.

-         Persze azonnal. – másztam le az ágyról.

-         Én megértem, hogy milyen nehéz ez, de erősnek kell maradnia. Nézzen csak rá. Szerintem ő sem szeretné, ha úgy kellene felébrednie, hogy egy idegronccsal találja magát szemben.

-         Igen tudom.

Amíg zajlott a reggeli vizit, én elmentem inni egy kávét, később még elbúcsúztam Miától, majd mennem kellett az első szabadedzés miatt.

-         Szurkolj nekem! – szorítottam meg a kezét.

Amikor a pályára értem Sebastian jött velem elsőként szembe.

-         Tudod, hogy megbántottál tegnap.. - Seb.

-         Tudod van akit meg kell bántani, ahhoz, hogy rájöjjön mennyire fontos is a másiknak. És én ezt vállalom. Na szia.

Mikor hátrafordultam láttam, hogy meredten néz utánam. A boxba beérve, nem szóltam senkihez, látták rajtam a feszültséget. Csak beültem az autóba és vártam a jelzésre. Ahogy ott merengtem, eszembejutott, amikor Mia először guggolt le ide mellém, és én rá sem néztem. Mekkora hülye voltam. Hamarosan indulnom kellett, köröztem a pályán, Andrea pedig folyamatosan mondta az időket a rádióba, de nem válaszoltam, igazából nem érdekelt. Egyre Mián járt az agyam, amikor egyszer megcsúsztam, elrontottam egy kanyart.

-         Fernando! – Andrea

-         Bocs. – szólt a válaszom.

Nem kellett még egy kör, ismét rontottam.

-         Na elég legyen, gyere a boxba.

Nem válaszoltam, csak behajtottam. Stefano jött oda.

-         Szállj ki! – lassan szálltam ki az autómból. – Ez meg mi volt?! - emelte fel Stefano a hangját.

-         Semmi, elrontottam, mással is előfordul.

-         Nem Fernando! Ez nálad itt gyökeredzik. – mutatott a szívemre. – Le kell tudnod gyűrni ezt.

-         De nem tudom, nem érted, ő mindennél fontosabb nekem.

-         Tudom. De ő is azt akarná, hogy jól teljesíts, érted?

Bólintottam. A két edzés közötti időt, a home-ban töltöttem, édesapámékkal telefonáltam, majd Lorenával.

-         Sajnálom Fernike.

-         Ha tehetnék valamit Lorena..

-         De nem tudsz. Biztos vagyok benne, hogy értékelni fogja majd ezt. Ő szeret téged.

-         Én is.

-         Tudom öcsi, ilyet még sosem tapasztaltam nálad.

-         El akarom venni feleségül.

-         Tessék? Ez komoly?

-         A legkomolyabb. Ez a baleset ráébresztett, hogy nincs több időm. És ki akarom használni.

-         Ennek nagyon örülök.

-         Most le kell tennem, kezdődik az edzés, majd még beszélünk. Puszilom az otthoniakat.

-         Én is titeket. És ne bánkodj, Mia nem sokára veled lesz.
A 2. edzés után siettem be Miához, leültem mellé és megfogtam a kezét.
- Megjöttem Kincsem! Túl vagyok az első két edzésen, az elsőn 4., a másodikon második lettem. Ez egész jó az autóhoz képest. Sajnos rontottam is, amire nem vagyok büszke, de te jártál folyton a fejemben. Nagyon szeretlek ugye tudod. Beszéltem az otthoniakkal, ők is nagyon aggódnak érted. És Barbyék is. Remélem kibékülnek Sebbel, hogy újra mi legyünk a nagy négyes. Kicsim, ha hallasz kérlek jelezz nekem valahogy.

Sajnos nem történt semmi. Vártam, hátha de semmi. Megöl el a nyugtalanság. Kiléptem 5 percre a mosdóba, amikor mentem vissza hallottam Barby van bent és épp Miához beszél. Nem akartam megzavarni, ezért megvártam míg befejezi…