53. rész

* Mia*

Ez a reggel nagyon rosszul indult, Fernandoval elhatároztunk, hogy elrepülünk Keynes-ből mielőtt még több pletyka keletkezne. Igen ám, de most hogy Fernando ott létéről tudtak le sem szálltak a nyakáról, a repülőtéren kattogtak a gépek akármerre ment. Bent a terminálban megállítottam:
- Menj szállj fel a gépedre, nem akartad hogy tudjanak még rólunk, itt biztosan lefotóznának minket. Így kérdések hadába lépnék ezzel. Menj, keresek egy gépet és azzal utánad megyek Oviedoba.
- Nem. - hangzott a dühös és határozott válasz. - Nem hagylak egyedül.
- De Fer, te akartad így..
- Teszek rá. Nem érdekel ha lefotóznak, a tököm a tele van már az ilyen és ehhez hasonló emberekkel. Nem érdekel ha megtudják. Azt akarom, hogy velem gyere. - azzal megragadta a kezem és húzott magával. Átvágtunk nagy nehezen a fotósokon, készült egy csomó kép. Felszálltunk a gépre, láttam Fernandon, hogy nagyon feszült.
- Most minden szart összeirogatnak majd rólam. Minek jöttem ide. - mérgelődött.
- Ne haragudj rám ez az én hibám. Ha nem jövök ide akkor nincs ez az egész.
- Ne mond ezt, ez nem igaz. Nem akarom, hogy hibáztasd magad. Majd elmondom nekik, hogy amit megírtak, az a szenny, az nem igaz. Nekem csak egy csapatért dobog a szívem és az a Ferrari. És nem vezetem félre a rajongóim... a francba.. - temette az arcát a kezeibe.
- Fernando. Ezt mindenki tudja. Nem vezettél félre senkit, ne marcangold magad. Mi tudjuk mi az igazság.
- Igen. - fogta meg a kezem. - Köszönöm, hogy mellettem vagy. Figyelj csak...
- Mond.
- Múltkor említetted, hogy szeretnél majd egyszer eljutni Monte Carloba, ha lesz időd.
- Igen.
- Akkor most oda viszlek és később megyünk Oviedoba. Mit szólsz?
- Az remek lenne. De csak akkor ha előbb megnyugszol.
- Ígérem.
- Oké, akkor most felhívom Sebet, hogy ott mi a helyzet.
- Persze, én addig, hozok enni.
Felhívtam Sebet, ő meg elmondta hogy "összevesztek" Barbyval.
- Talán vége, lehet jobb lesz így.. - Seb
- Ezt most azonnal felejtsd el!!! - kiabáltam.
- De nem vagyok neki jó párja. Nem tudom, neki azt nyújtani amit szeretne. Egyszerűen nem vagyok neki való.
- Ez nem igaz Seb. Te tökéletes párja vagy. Én kívülállóként ezt jól látom.
- Ezt csak azért mondod, mert vigasztalni akarsz. Hiszen ez a munkád.
- Mi van? Nem én ezt..
- Barátként? Nem. Lássuk be Mia. Mi nem vagyunk barátok. Nem is tudunk egymásról semmit. Nem tudom, hogy hívják a szüleid, és te sem tudod mi a kedvenc zeneszámom. Én egy pilóta vagyok, te pedig a pszichológusom.
Köpni-nyelni nem tudtam. Kinyomtam a telefont. Rosszul esett, hiszen azt gondoltam, mi tényleg barátok vagyunk. De ezek szerint ez az egész egy baromi nagy tévedés volt.
- Kérsz enni? - Fer
- Nem, elment az étvágyam.
- Mi történt?
Mindent elmondtam neki, majd kimentem a mosdóba.

* Fernando *

Ez egy állat, mégis mit képzel ez magáról, most azonnal felhívom.
- Tessék. - Seb
- Te normális vagy Sebastian? Muszáj belegázolnod egy olyan ember lelkébe aki szeret téged? Mégis mi a fészkes fene ütött beléd, mi?
- Fernando..
- Semmi Fernando. Mia kiteszi érted a lelkét és ez a hála?
- Ezt pont te mondod? Te hányszor megaláztad? Hányszor bántottad őt? Gondolkozz Fer! Ne csinálj úgy mintha te szent lennél? Te sem törődtél vele soha. Most is csak azért vagy vele, mert szánakozol.
- Ez nem igaz. - üvöltöttem a telefonba, majd lecsaptam. Mia után mentem a mosdóba. Hallottam, hogy sír. Odamentem és átöleltem.
- Mindig veled leszek érted?! - Mia csak bólogatott, a szemei könnyes voltak, majd hozzám bújt. Adtam egy puszit a fejére.
- Szeretlek Fer! - mondta.
- Én is szeretlek! - válaszoltam.