87. rész

* Mia *

amikor már azt hittem, tényleg a semmi közepén kell aludnunk akkor Christian Horner felbukkant és megmentett minket. Fura, hogy mindig követi a pilótáit, Fer meg is jegyezte neki, hogy mennyire örül annak, hogy Domanicali nem jár a nyomában. Visszamentünk egy motelba, és ott aludtunk. Reggel rögtön kocsiba ültünk és elindultunk. Fer vezetett, ezúttal Barby ült mellette, mi hátul Sebbel.
- Éhes vagyok. - mondta.
- Már vártam ezt a mondatot, komolyan. - nyűgösködött Fer.
- Nem tehetek róla.
- Na persze.
- Jó elég már! - szóltam közbe - Ott egy büfé állj meg ott Fernando.
Fer ezt már későn hallottam meg és rántott egy hatalmasat a kormányon, az autó gumijai csak úgy csikorogtak, mindenki jobbra-balra dőlt.
- Vadállat! - Barby.
- Normális vagy? Nem a pályán vagyunk! - Seb.
- Jól van már menj inkább enni, ha ti is éhesek vagytok menjetek vele, én itt várok. - Fer.
Kiszálltunk és bár éhes voltam, jeleztem Barbyéknak, hogy menjenek és Ferrel maradok.
- Mi a baj? - szálltam be mellé a kocsiba.
- Semmi! - vágta rá morcosan Fer,
- Persze, látom ám. Na ki vele, tudni akarom mi van veled.
- Mondtam már, hogy semmi.
- Jól akkor duzzogj.
- Nem duzzogok.
- De igen.
- De nem. - kinyitottam a az ajtót és kiszálltam.
- Jól van Alonso akkor duzzogj magadban, én ebben nem veszek részt.
- Ne hívj Alonsonak.
- Miért nem ez a neved? - emeltem már fel én is a hangom, kezdtem ugyanis írtóra idegese lenni. Tudtam, hogy bal lábbal kelt fel, de ennyire? És még makacs is.
- Jól van, menjél enni inkább te is. - kiabált oda.
- Nem vagyok éhes, ettől a pofától amit vágsz, még az életkedvem is elmegy. - majd elindultam egy teljesen másik irányba.
- Hova mész? - szállt ki félig aggódva a kocsiból.
- El. - intettem vissza, még csak meg sem fordulva.
Tudtam kicsit egyedül kell lennem, annyira felhúzott, és nem akartam még rátenni én is egy lapáttal. Lassan sétáltam vissza. Már a gyomrom is korgott éhes voltam, tényleg de minden cuccom a kocsiban maradt. Egy hatalmas térképen, némi nehézségek árán sikerült nagyjából beazonosítani a a szállodánkat. Igaz minden japánul volt, alig volt angol rajta, de akkor egy hangot hallottam magam mögül.
- Segíthetek?
Amikor megfordultam egy fiatal, barnahajú srác állt előttem, tuti külföldi volt.
- Ami azt illeti, nem nagyon értek semmit. Minden japánul van.
- Mit szeretne megtalálni, kedves..? Mi is a neve, ha nem vagyok tolakodó.
- Mia. A nevem Mia Salvatore.
- Salvatore? Olasz? Ó bocsánat, ez már több volt mit tolakodó.
- Nem semmi baj, igen olasz vagyok, és el kéne jutnom.. - pillantottam rá és már ott is volt amit kerestem. - ide.
- Kedves Mia, a nevem Dean és itt vagyok Japánban idegenvezető, a leggyorsabban úgy juthat el, ha felszáll a 2es metróra elmegy 3 megállót, átszáll a 42 villamosra és megy egy megállót. És akkor már ott is van.
- Ajj ez mind szép és jó lenne, ha..
- Ha?
- A kocsiban hagytam a táskám. Tudja kicsit összekaptam valakivel és otthagytam. Semmi pénz nincs nálam.
- Semmi gond, gyere elmegyek veled, arra lakom ugyanis.
- Komolyan, ott kifizetek mindent. Esküszöm.
- Csak ne esküdözzön, nekem egy ilyen szép lány.- nevetett.
- Rendben.
Deannel elmentünk a szállodához, nagyon kedves volt velem, elmondta, hogy itt dolgozik 5 éve és itt is él. Amikor odaértünk, felmentem a pénzemért, de mire leértem Dean nem volt ott. Csak egy levelet hagyott nekem.
" Drága Mia! Nem kell nekem visszaadnod azt a pénzt, szívesen segítettem neked. Remélem még lesz alkalmunk találkozni. Gyönyörű a mosolyod! Üdvözlettel: Dean "

Felmentem a szobámba és becsúsztattam a táskámba a levelet. Eszembejutott Fernando és hogy nem tudom mi a baja. Leültem az ágy elé, és ott vártam, amíg el nem aludtam. Egyszer halk léptekre lettem figyelmes, aztán hangosabbakra, többen voltak.
- Itt van hála az égnek. - Barby - Fernando néha igazán kontrollálhatnád a hülyeséged.
- Jó innentől átveszem, mehettek.
- Fer ha gond van csak szólj. Ok? - Seb
- Persze..