91. rész

* Fernando *

Gyors léptekkel érkeztem meg a csapathoz, mindenki engem nézett de senki nem szólt hozzám, vagy nem tudott, vagy nem akart, hiszen tudták robbanna a bomba. Titkolták előlem, mindenki egytől egyig, nagyon rosszul éreztem magam mintha nem bízhatnék már meg bennük többé. Ilyen gondolatokkal fordultam be Stefano irodájába.
- Hála Istennek, hogy itt vagy - kezdte - már azt hittem valami bajod esett. Miért nyomtad ki a telefont?
- Mert nem akartam jönni. - Fer
- Megértem, viszont azt is tudnod kell vannak kötelezettségeid.
- Teszek a kötelezettségekre!
- Fernando!
- Nem érdekel, ő akit annyira szeretek ott fekszik bent, és nem tehetek érte semmi, és még csak mellette sem lehetek mert ide kellett jönnöm.
- Ma menned kell a sajtótájékoztatóra.
- Nem megyek.
- Fernando az isten szerelmére, Sebastian is ott van.
- Nem érdekel! Keressetek mást. - azzal elindultam az ajtó felé.
- Na állj csak meg! Legalább várd meg míg találok a helyedre valakit.
- Siess.
Stefanon láttam az igyekezetet, már több emberrel is beszélt amikor lerakta a telefont.
- Mehetsz, Rosberg megy helyetted. De ez most fordul elő utoljára.
- Köszönöm, Stefano.
Kiléptem a motorhome-ból, ahol rengeteg újságíró és fotós várt. Remek. Alig tudtam átrágni magam rajtuk és megértem, hogy ez a munkájuk, de mit nem lehet azon megérteni, hogy nem nyilatkozok. Nagyon hamar értem be a kórházba. Először odalépett hozzám egy hölgy, egy táska és egy bőrkötéses könyv volt nála.
- Maga Fernando Alonso?
- Igen, én vagyok az.
- Ezek Mia dolgai, amik nála voltak a baleset napján. Azt hiszem ez magát illeti. - majd átnyújtotta őket.
- Köszönöm.
- Ugyan már, és bízzon benne, nagyon erős lány.
- Tudom.
A táskájában nem volt sok minden, a pénztárcája, a fényképezőgépe, egy toll, az iratai, és valószínűleg ez a bőrkötéses könyv. Amikor a kezembe vettem, láttam mi is ez valójában. Napló. Nem illene beleolvasnom de nem tehetek róla. kinyitottam, tudni akartam mit érzett mielőtt ez történt.

" Ma először találkoztam a pilótákkal. Nem mondom, hogy valami fényes érzés volt, mert inkább elutasítást kaptam, főleg Fernando Alonso részéről. "

Tovább lapozva:

" Ő az egyetlen aki képtelen elfogadni, sokat bánt, de túlélem. Egy napon megmutatom neki, hogy engem is lehet szeretni. "

" Azt hiszem történt velem valami, menthetetlenül szerelmes vagyok belé " - itt lecsordult egy könnycsepp az arcomon. Az utolsó lapoknál olvastam valamit, amin meglepődtem.

" Ma felhívott José Luis. Szép dolgokat mesélt az apámról, rólam és Fernandoról. De már egyikőnk sem emlékezhet rá, hiszen kicsi gyerekek voltunk, de ha már akkor megszorítottam a kezét, akkor tényleg igaz, minket az ég is egymásnak teremtett. Nagyon szeretem őt! "

Nem értettem ezt egészen pontosan, de nem akartam most apámat felhívni. Egy fél pillanatra mintha Sebet láttam volna elsuhanni. Az órámra néztem, már 1 órája itt ücsörgök, ahelyett, hogy mellette lennék. Megfogtam a táskáját, amikor kiesett egy cetli belőle. Egy levél volt az, valami Dean írta. Segítségről beszél és pénzről, biztos akkor amikor én nem voltam mellette. Egy szörnyeteg vagyok. Lassan sétáltam fel a lépcsőn, Barby és Seb kint ültek a folyosón.
- Szia. - köszöntek szinte egyszerre.
- Mondjátok azt, hogy felkelt, hogy jól van és ez az egész csak egy rémálom.
- Fernando, nem lesz semmi baj. - fogta meg Seb a vállamat.
- Most bemegyek, hozzá, ha megbocsátotok.
Leültem és megfogtam a kezét, pont akkor jött az orvos.
- Doktor úr!
- Mr. Alonso. - fogtunk kezet.
- Hogy van?
- Az állapota stabil és kielégítő. Ne aggódjon rendbe jön. Belső sérülése nincsen és a látóközpontot sem érte semmilyen sérülés. Esetleges amnézia állhat fent, ha felébred.
- Értem, és doktor úr, meddig tart ez a kóma?
- Ezt sajnos nem tudom megmondani. Változó lehet. Van akinél pár nap, hét áll fenn, de lehetnek hónapok akár évek és van.. aki sosem ébred fel. - könnyesek lettek a szemeim. - De jobbára ez inkább annak köszönhető, hogy a családtagokat felemészti a várakozás és inkább lekapcsoltatják a gépeket.
- Soha nem tudnám megtenni.
- Fernando, nyugodjon meg, a maga barátnője nagyon erős, biztos vagyok benne, hogy hamarosan együtt lehetnek.
- Köszönöm.
- Maga szerint hallja amit mondok neki?
- Biztosan. - még irogatott valamit aztán kiment. Én ráhajoltam Mia mellkasára és sírtam, és sírtam. Apám azt mondta, ha egy férfi kimutatja az érzéseit annak bizony mélységes oka van. Alig tudtam beszélni, de beszéltem.
 - Annyi mindent szeretnék neked mondani, de nem is tudom, hogy hol kezdjem. Nem hagyhatsz itt engem, annyira szeretlek, mindennél jobban. Gyere vissza kérlek szépen, megígérem, hogy soha többé nem engedlek el soha, soha. Ha aznap reggel nem engedlek el, most nem fekszel itt, minden az én hibám. De adj nekem még egy esélyt, egy utolsót, hogy jóvá tegyem. Édes istenem, hagy még nekem időt, nem fogom elpazarolni, mindig mellette leszek, vigyázok rá, szeretem, ölelem életem végéig. Hallod Mia, nem mehetsz el, érted? Láttam a szemedben a közös jövőnket, a mosolyodban a gyerekeink arcát. Nem akarom, hogy elmenj, mi összetartozunk.. - csak zokogtam tovább, amikor Barby lépett be.
- Úristen, Fernando...