90. rész

*Barby*

Nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal, még Ciaronnak sem volt kedve dolgozni, és az nagy szó. Csak ültem a csapat hadiszállásán és gondolkodtam. Megint mélyponton vagyunk Sebbel, de most Sebnek telt be a pohár. Nagyon is komolynak látszott és ha ő elhatároz valamit, akkor az úgy is lesz. Másnap, érkeztek meg a többiek, láttam, ahogy Seb bejött, de szó nélkül továbbment. Tommi furcsán nézett ránk. Christian nagyon sietve közeledett, majd odaordított Sebnek is.
- Figyeljetek, komoly dolog történt.
- Mi?
- Miát elütötte tegnap egy autó és kórházban van!!
- Hogy mi??!! - harsogtuk egyszerre.
Nagyon ideges voltam, nem tudtam elképzelni, hogy történhetett ez meg. Ha Fernando miatt van, én esküszöm úgy elirányítom, hogy többet szólni se fog. Azonnal rohantunk a kórházba. Pár óra múlva jött Fernando is, és értetlenül állt előttünk:
- Mi történt? - kérdeztem Fernandot, nem voltam már dühös, semmi, csak elkeseredett.
- Nem tudom, nem rég mondta Bernie, mert a többiek titkolták előttem.
- Miért jött el korábban? - kérdeztem, még mindig olyan hangnemben.
- Mert nem értette a viselkedésem, időt kért. De, te nem üvöltesz? - kérdezte - Nem engem hibáztatsz?
- Ha üvöltök, azzal nem oldok meg semmi, és nem a te hibád, hogy elütötte egy autó, és pont egy Ferrari, milyen érdekes az élet.
- De ha nem viselkedek így, ha nem engedem el, ha...
- Fernando, tudod jól, hogy a mi életünkbe, a ha-val kezdődő mondatoknak nincs értelme. Minden okkal történik, de most a legfontosabb, hogy Mia rendben legyen.
- Megrémítesz Barby - nézett rám
Egy orvos sétált felénk, Fernando azonnal letámadta.
- Önök rokonok? - kérdezte
- A kedvesem a hölgy - mondta az orvosnak - ők pedig a barátaink - mutatott rám és Sebre.
- Értem, más rokona nincs? - kérdezte
- Nincs - válaszoltam.
- Akkor maguknak mondom. A hölgy jobban van, de kómába esett és nem lehet tudni, hogy mikor ébred fel, de túl van az életveszélyen.
Ledöbbenten álltunk ott, az orvos továbbment. Mennyit változik az életünk, két nappal ezelőtt boldogan sétálgattunk, most meg... Mia kómában, Fer teljesen maga alatt és Seb... na igen Seb.
Leültem a földre és csak néztem magam elé. Több nővérke is próbált meggyőzni, hogy kelljek fel, mert megfázok, de nem érdekelt. Sebnek megszólalt a telefonja, mennie kellett, ahogyan nekem is. Utánam nézett, de látta, hogy nem mozdulok, így elment. Fernandonak odaköszönt. Még mindig csak néztem, nem tudtam volna megszólalni. A legjobb barátnőm ott bent fekszik, és én nem tudok semmit sem tenni, ez a legnyomasztóbb érzés, hogy szinte tétlen vagy, csak várni tudsz. A várás, viszont felemészt. Fernando jött oda hozzám:
- Menj, ebédelj és pihenj - nézett rám
- Nem megyek - válaszoltam, itt akarok maradni
- A csapatod mérges lesz.
- A tiéd még jobban. Én nem számítok, most Sebastianra koncentrálnak a vb miatt, szóval én itt lehetek, de te, nektek kell a pont.
- Nem hagyhatom itt - mondta könnyes szemmel.
- Én itt maradok - mondtam
Fernandonak is megcsörrent a telefonja, de kinyomta. Tudta, hogy mennie kell, de nem akart. Újra és újra csörgött, majd nagy nehezen elindult. Én maradtam csak. Az én futamom most úgyse számít. Az orvos, megengedte, hogy bemenjek. Leültem Mia ágya mellé, ahol gépek voltak és csövek jöttek ki a kezéből. Nagyon ijesztő látvány volt. Csak néztem míg végül sírni kezdtem.
- Nem akarom, hogy elmenj, és nem is teheted meg, hogy elmenj. Nagyon szeretünk itt. Nem tudom, most hol lehetsz, és hogy hallasz-e de tudom, hogy értesz. Lehet, hogy boldog vagy, mert talán most a szüleiddel lehetsz, de ne hagyd itt Fernandot, mindennél jobban szeret téged. Ha látnád, hogy magát okolja, megszakadna a szíved. Megkérem anyát, hogy vigyázzon rád, és hogy segítsen visszahozni téged, tudom ő segíteni fog. Nem hagyhatod el ezt a világot. Nem csak Fernando miatt, miattam is. Olyan vagy nekem mint egy nővér. Sosem volt senkim, senki olyan, aki megóvjon és tanácsod adjon. Ott volt apa, de ez nem ugyanaz. Te mindig is erősebb voltál, jobban bírtad az élet adta átkokat, és fel tudtál állni, de nézz meg engem. Kérlek, ne hagy itt minket, akik szeretnek téged és kelj fel.
A hozzá intézett szavaim után sírtam és sírtam. Az a kislány voltam aki régen, akinek nincs anyukája, és aki mindig sírva fakadt anyák napján. Újra az a megsebzett ember lettem mint anno. Halk neszre lettem figyelmes, elővettem a tükröm, hogy hátranézés nélkül lessem meg ki az... Sebastian állt az ajtóban.....