110. rész

*Barby*

Reggel Kimi ébresztett, ami nagyon nem esett jól.
- Barbyka, szedd már össze magad, és kelj fel - hangzott tőle
- Nem akarok - húztam magamra a takarót.
- Én se sok mindent, de gyere, vagy kirángatlak - nevetett
- Megyek, megyek - engedelmeskedtem
Nagy nehezen felkeltem, és elkészültem. Kimi csinált reggelit, amin elnevettem magam, eléggé bénázott.
- Te hogy hogy ilyenkor már ébren? - nevettem
- Volt egy kis dolgom - rántotta meg a vállát. - Reggeli után, kihajózunk.
- Minek?
- Itt van Mia, és beszélni akar veled, utoljára. És hát hajón könnyebb.
- Rendben - bólintottam.
Reggeli után, útra keltünk, én csak bikinit vettem fel, ami Kimi szerint jó választás. Csak meglöktem és nevettem rajta. Mia már ott várt minket a mólónál.
- Bocs a tegnapiért - néztem a földet, nem bírtam a szemébe nézni
- Mi is bocsánatot kérünk - ölelt meg
- Remek, mi lenne, ha felmennénk - sürgetett Kimi
Mikor már kihajóztunk jó messzire, a Jégember eltűnt.
- Kimi? - kérdeztem Miát
- Biztos piát keres - nevetett
- Az lehet - nevettem én is
- Elmegyek mosdóba - mondta Mia
Ő is sokáig volt távol. Mi van itt? - kérdeztem hangosan. Itt hagytak egyedül, és senki sem válaszolt, vagyis csak azt hittem, hogy egyedül hagytak.
- Barby - szólt hátulról egy ismerős hang, amit soha sem felejtek el.
- Sebastian - fordultam hátra, ott állt meggyötörten.
Sejthettem volna, hogy Kimiék leléptek, és itt hagytak minket, remek. Seb leült mellém.
- Beszélnünk kell, de most komolyan.
- Hallgatlak -  bólintottam
- Egy állat voltam, nem gondoltam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok, én csak időt akartam, hogy lenyugodjak. Jött a baleset, és mi egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Mintha, elhidegültünk volna. Majd megjelent ez a fotós vagy ki, és akkor jöttem rá, hogy mennyire távol kerültél tőlem, hogy mennyire nem akarom, hogy elmenj. Rossz volt vele látni, hogy vele boldog vagy, míg velem nem.
- Seb, sokat gondolkodtam, és nagyon rosszul esett a reakciód. Én is éreztem az elhidegülést, és nem tudtam, hol rontottuk el, hol ment tönkre. Dave a barátom, semmi több, olyan mint Kimi vagy Jens vagy Fernando. Sokat szenvedtem miattad, ahogy te is miattam.
- Hol romlott meg? Hiszen annyit nevettünk - kérdezte Seb
- Ott, amikor bevallottuk egymásnak, hogy mit érzünk a másik iránt.
- És akkor ne érezzek? Ne szeresselek? Ne suttogja a füledbe, mennyit jelentesz nekem?
- Nem tudom mit kéne tenni - hajtottam le a fejem
- Egy utolsó próba?
- Megérné? - néztem rá könnyes szemmel
- Részemről meg - fogta meg a kezem, és a homlokához szorította, majd megpuszilta, de az arca gondolkodóba váltott - Olyan fura érzésem van, amikor magas lázam volt, emlékszem az érintésedre.
Csak néztem. Mia nem mondta el neki, se Fer, érezte, ennyire érezte, még akkor is, mikor nagyon beteg volt.
Ekkor értettem meg Mia szavait, hogy mi összetartozunk.
- Utolsó esélyed - nevettem fel
- Ez az - nevetett fel és pörgetett meg a levegőben.
Megcsókoltam. Jó esett a csókja. Újra és újra csókoltam, hiányzott.
Jó pár perc múlva váltunk el.
- Na jó, és hogyan jutunk innen haza?
Seb hangosan felnevetett.
- Tehát nem tudod vezetni - nevettem én is
- Egy próbát megér - nevetett tovább
- Hééé nem most kellene elpatkolni, amikor vb leszel.
- Veled a világ végére is - húzott magához.
Seb beindította a motorokat, és kivitt minket a partra. Lent már Kimiék vártak, akik nevetve nézték, hogy újra szent a béke.

Barby bikinije:

109. rész

* Mia*

Hiába futottam Barby után nem állt meg. Nem értem utol, mivel elestem egy térkőben.
- Utálok magassarkúban futni. - ültem és néztem, ahogy a térdemből ömlik a vér. Mérges voltam magamra, Sebre, Barbyra, Fernandora, tulajdonképpen mindenkire. Egyszer csak egy ismerős arc tűnt ki a homályból.
- Mia, te jóég jól vagy? - rohant oda.
- Lisa, igen jól vagyok, ne ijedj meg. - válaszoltam.
- De hát vérzik a térded, gyere menjünk fel hozzánk lekezelem.
- Ne fáradj.
- Ez nem fáradtság úgyis rég láttuk egymást.
Amikor odaértünk Lisához futott a fia Falco, aki anyja a karjaiba vett.
- Flavio! Megjöttem.
Briatore kék selyemköntösben botorkált elő a nappaliból.
- Szia Szivem! - köszöntötte feleségét. - Mia, de rég láttalak. Jobban vagy?
- Igen, köszönöm.
- És ez a csúnyaság mi a térdeden?
- Elestem.
- Ezt le kell kezelni. - mondta. - Fernando is itt van?
- Igen.
- Ne szóljunk neki? - Elisabetta
- Ne inkább ne. - kértem.
Bent Lisa bekötözte a térdem.
- Kérsz egy teát? - Lisa
- Igen, az most jól esne.
Lisa kiment teáért, közben Fer hívott, de nem akartam vele beszélni, túl dühös voltam, kinyomtam. Hívott, kinyomtam. És ezt játszottuk jó darabig. Amíg egyszer csak egy ismeretlen szám hívott.
- Igen?
- Mia? Kimi vagyok.
- Szia Kimi. Mi történt?
- Barby itt van nálam.
- Remek. - mondtam kicsit közönyösen.
- Baj van? - kérdezte aggódva.
- Az mindig.
- De most komolyan.
- Nincs semmi.
- Jó mert kitaláltam valamit, gyertek ide Sebbel és Ferrel holnap, okés?
- Biztos?  - tettem a kezem a térdemre. - Áú.
- Áú? Na mi van?
- Mondtam semmi. Rendben holnap ott leszünk. Jóéjt.
- De ha van valami, tudod rám számíthatsz. Jóéjt.
Lisa behozta a teát, majd mondta, hogy Flavio hazavisz kocsival ilyen későn egyedül ne mászkáljak. Miután Flav kirakott a ház előtt mindent megköszöntem. Lassan nyitottam a bejárati ajtót. Fer a konyhaasztalt támasztva aludt. Telefon előtte. Seb ugyanez, csak a nappaliban. Felmentem az emeletre, de az egyik lépcsőfok kiskorom óta nyikorog, ami felverte Fernandot.
- Mia az isten szerelmére, hol voltál? - futott a lépcsőhöz.
- Barby után mentem.
- És miért nem vetted fel a telefont?
- Mert nem volt kedvem.
- Hát ez igazán remek, mi meg itt halálra aggódtuk magunkat.
- Ne kezd légyszives.
- De igen, már nem vagy egyedül, másra is gondolnod kell.
- Én csak jót akartam, de te meg Seb.. te is meddig tartott volna azt mondani, hogy : " hozok még egy terítéket " ahelyett, hogy : " csak 3 személyre főztünk ". Minden erőlködésemet tönkretettétek.
- Ó, bocsánat elfelejtettem, hogy mindenről én tehetek, szokás szerint.
- Nem ezt mondtam. - fordultam meg a lépcsőn állva.
- De ezt gondoltad.
- Ne forgasd ki a szavaim! - a túl nagy lendülettől, megbillentem és leestem. Fernando azonnal odafutott.
- Mia, Mia. Ne haragudj! - szorított magához. -  Igazad van, igazad van. Egy állat voltam megint.
Én csak sírva öleltem át.
- Ne sírj semmi baj. - majd a karjában vitt fel az emeletre és átölelve próbált megnyugtatni.
- Mi történt a lábaddal? - Fer
- Elestem.
- Kicsim, ne tedd tönkre magad, jó? - nézett rám könnyes szemmel.
- De ha egyszer ilyen szerencsétlen vagyok és csetlek, botlok? - mosolyodtam el.
- Jajj. - puszilta meg a homlokom - ezért kell, hogy veled legyek mindig. Hogy vigyázzak rád.
- Fer, Barby Monte Carloban van. Kimi kitalált valamit. Oda kell mennünk holnap.
- Biztos, hogy oda akarsz menni? És Kimi találta ki. Régen rossz.
- De hátha bejön. És ígérem ez az utolsó, ha ez sem sikerül, akkor nem próbálkozom tovább. Esküszöm.
- Te egy áldott jó lélek vagy.
- Te is. Csak még nem tudod. - mondtam.
Így aludtunk el. Reggel korán értünk Monte Carloba. Seb még aludt mi meg úgy döntöttünk, addig találkozunk Kimivel a tengerparton. Igen mi már rég ott voltunk, Kimi meg sehol.
- Tuti berúgott megint, és most nem bír kikelni az ágyból. - Fer
- Nem tudom, de remélem, hogy nem. - mondtam.
Egyszer csak több órás várakozás után odaért.
- Bocs skacok, de elaludtam. - Kimi
- Remek. Mi meg itt dekkolunk, már 3 órája. Legalább egy telefont megereszthettél volna. - Fer - Megint részeg voltál tegnap?
- Nem, egy kortyot nem ittam. - mosolygott diadalittasan Kimi.
- Na?? Jó útra tértél? - Fer
- Nem, csak Barby lelkét kellett ápolni. Hol az öcsi? - Kimi
- Hát mikor eljöttünk még aludt, de szerintem azóta már ő is felkelt. - Fer
- Jó, kitaláltam, kihajózok a jachttal Barbyval. Aztán Fer és Seb utánunk jöttök jetskyvel. Aztán én elhozom a jacht kulcsut, Barbyra ráúszítom Sebet és mi meg lelépünk, így nem tudnak visszajönni. Kivéve ha úszásra vetemednek, de azt kétlem.
- Ez szerinted be fog válni? - kérdeztem.
- Remélem. Ha nem beadom a felmondásom. Na kerítsétek elő az öcsit én meg hívlak titeket hogy merre leszünk. - Kimi sietve távozott.
- Remélem ez bejön. - Fer
- Én is. - válaszoltam, majd visszaindultunk a szállodába.

108. rész

*Barby*

Engedtem Mia kérésének, és nyeltem egyet. Ott leszek a vacsorán. Igaz úgy terveztem, hogy csak Japánba látom már Sebet, de az élet kétszer is áthúzta terveimet. Mia persze azonnal rá vágná, hogy ez ok, és ez jel, de életemben sohasem hittem ezekben. Csinos ruha? - sóhajtottam egyet, mit vegyek fel,azt nem tudtam, amikor is megakad a szemem az egyik ruhán. Ez jó lesz. Repülőre ültem, és Rómába mentem. Amikor az ajtó elé értem, hallottam  a jókedvet és az éneklést, kétszer is megfordult a fejemben, hogy nekem itt helyem nincs már. Végül bekopogtam, mindent Miáért tettem. Seb nyitott ajtót, ledöbbent. A pár perccel ezelőtti vidámság eltűnt az arcáról, beljebb léptem. Fernando is furcsán tekintett rám, szinte megfagyott a levegő. Csak Mia ölelt meg.
- Nem tudtuk, hogy vendéget vársz - szólt oda neki Fernando - Csak három személyre főztünk.
- Ne beszélj butaságokat - nézett rá dühösen Mia
A szívem összeszorul, én okoztam a fagyos hangulatot, senki sem számított rám. Két lehetőségem van, vagy a könnyebbik utat választom, vagy a nehezebbiket. Rá kellett jönnöm, hogy már koránt sem vagyok olyan erős, mint azelőtt. Éreztem, hogy a könnyeim ki fognak jönni. Mia bevezetett az étkezőbe, Fernando tényleg nem viccelt. Csak 3 tányér volt, három pohárral, három villával és három kanállal. Nagyon rosszul éreztem magam, és futni akartam, futni, és csak futni. Ránéztem Miára, és a fejemet csóváltam:
- Nem fog menni - suttogtam neki, majd kimentem.
Tudtam, hogy most csak egy helyre mehetek. Mia után szaladt, de nem ért utól. Csak nézett utánam és mérges volt egy picit a fiúkra. Azonnal felültem egy gépre és Monacóba mentem.
- Csak te segíthetsz - álltam meg egy ajtó előtt, és az illető épp kinyitottam
- Hát elmentél? - kérdezte Kimi
- Igen - néztem rá.
- Menjünk a törzshelyünkre, ott mindent elmondhatsz.
Ismét kifeküdtünk a tengerpartra és bámultuk az eget. Elmondtam Kiminek mindent, azt, hogy elmentem, és levittem a lázát, a Miával folytatott beszélgetést, és a vacsora jelenetet.
- Jobb neki már nélkülem - mondtam ki
- A fenéket, te nem láttad őt, milyen volt - morgott Kimi
- De most már jobban van, nem kellett volna oda mennem - kötöttem az ebet a karóhoz.
- És meddig lett volna jobban? Pár percig? Ugyan, az a lökött szeret. Csak te tudtad levinni a lázát, mert abba betegedett bele, hogy mással vagy, és hogy elszúrta.
- Davvel csak barátok vagyunk - mondtam ellentmondást nem tűrően
- És ezt ő is így gondolja? - húzta fel szemöldökét Kimi
- Nem tudom - húztam el a szám
- Szereted Sebet? - kérdezte
- Igen - mondtam gondolkozás nélkül
- Probléma? Jaj tudom már az egótok a baj - mondta Kimi
- Ne kezd - néztem rá
- Öcskösnek szüksége van rád, jobban, mint az te gondolnád. Ne hagyd, hogy olyan legyen mint én.
- Isten őrizz - nevettem fel.
- Na látod - nevetett ő is
- Köszi Kimi - mosolyogtam rá
- Neked mindent - nevetett
- Pár napig maradhatok? - kérdeztem
- Persze csajszi, na de előbb felhívom Miát, hogy itt vagy és nem azzal a tetűvel.
Kimi tárcsázta Miát, és valamin nagyon titkoltak. Halkan beszéltek, terveztek valamit.
- Ki vele, mi az? - néztem rá
- Te is terveztél állandóan valamit, és nem mondtad el, most mi jövünk.
- Seb szeret, mondta Miának, és okolja magát a vacsora miatt, de most menj aludni, mert elmehetnél egy horror filmbe, úgy nézel ki.
- Utállak Räikkönen - fintorogtam
- Én is szeretlek - nevetett a finn....

Barby ruhája:

107. rész

* Mia*

Barby miután meg sem hallgatott, dühös voltam nagyon. Nem haragudtam rá csak maradt benne egy tüske, hazavittem, Kimit majd közöltem hazamegyek. Kimi szemében valami furcsát észleltem, majd minden szó nélkül megölelt.
- Köszönöm. - mondta
- Mit? - néztem rá kérdően.
- Ezt az egészet. Ma te voltál a védőangyalom.
- Mondhatjuk így is. - nevettem.
- Bárcsak mindig így maradna. - fogta meg a kezem. - De neked ott van Fernando. És ő is elég nehéz eset. Mély sóhaj volt a válasz, majd adtam egy puszit a homlokára.
- Egyszer eljön a te időd. - mondtam.
- De mikor? - Kimi
- Nem sokára, csak várd meg. Most mennem kell, nem sokára indul a gépem.
- Kikísérhetlek.
- Jobb ha maradsz, ilyen állapotban, már bocsi, de inkább aludj.
- De nem tudok.
- Akkor menj sétálj egyet a parton.
- Egyedül?
- Igen.
- De egész életemben egyedül voltam. - ekkor értettem meg a furcsaságot a szemében. A magány fájdalma tükröződött égszínkék szemében.
- Csengess fel Felipéhez, úgyis rég láttátok egymást. - javasoltam.
- De mi sosem voltunk olyan jóban.
- És? Itt az ideje elkezdeni.
Ezek után egy darabon elkísért a mólón, majd továbbmentem. Sokáig nézett utánam, mintha én lennék az egyetlen kapaszkodója. Későn értem haza, amikor is hallottam, hogy Seb Kimivel beszél. Fer mondta, hogy még magasabb a láza. Nem tudtam aludni, mondtam Fernek menjen csak. Sokat gondolkodtam, hogy hol rontottam el, mindig segíteni akartam az embereknek, de most beletört a bicskám. Barby nem kért belőlem. az a Dave meg olyan undok volt velem, hogy a kezdeti szimpátiám most átalakult ellenszenvvé. Egyszer csak csengettek, Barby volt az és rögtön Sebhez ment, de reggel távozott és azt mondta ne szóljunk Sebnek. Egész végig nem aludtam és igazából nem volt nagyon mit mondanom Barbynak. Befejeztem, megpróbáltam, ha nem hát nem. Fernando csukta be az ajtót és látta rajtam, hogy nem vagyok jól.
- Pihenned kellene. - Fer
- Nem tudok. Csak kattog az agyam, amint lecsukom a szemeim, kipattannak. Fáj. Elrontottam.
- De nem te vagy a hibás.
- De igen, ha nem történik ez az ostoba baleset, akkor ott vagyok és rendbe tudom hozni, nem hagyom, hogy elmérgesedjen a helyzet. De nem voltam ott, ahelyett csak feküdtem egy kórteremben. - már a sírás kerülgetett. Fer a kanapéhoz kísért és leültetett, ő pedig letérdelt elém és megfogta a kezeim.
- Jól jegyezd meg amit mondok. Erről te nem tehetsz. Rendben..- ekkor egy puffanást hallottunk.
- Ó te jóég, mi volt ez? - Fer
- Nem tudom. Seb.
Mindketten felpattantunk és futottunk az emeletre. Leesett az ágyról. Épp felült és a fejét simogatta.
- Jól vagy? - Fer
- Aha. - Seb. - Csak egy kicsit fáj. De megmaradok.
- Gyere segítek. - nyújtottam kezet neki. Éreztem, hogy már nincsen láza.
- Fer, behoznád a lázmérőt.
- Igen. - 2 perc múlva már ott is termett.
Megmértem a lázát, és már valóban nem volt. Ez Barbynak köszönhető.
- Már nincs lázad.
- Hatásosak a gyógyszerek, remek orvosod van Mia. - Seb
- Inkább neked.
- Mi?
- Hát úgy értem, ott és akkor a te orvosod volt. - mosolyogtam el.
Ezek után felhívtam Barbyt, igaz csak a rögzítő volt.
" Köszönöm Barby! " - ennyi volt az üzenet. Ezek után elmentem bevásárolni, amíg a fiúk takarítottak. Fer és Seb főztek, hogy ebből megint mi fog kisülni. Seb kölcsön kérte a laptopomat, hogy hallgasson zenét mert a rádióban szinte csak olasz zenék mentek. De nem tudta megállni, hogy egy fakanállal ne énekelje el azt a zenét amit még ő is szeret az olaszoktól.

- Indulnod kellene az X-factorban, Seb! - Fer

- Szerintem is..- nevetett.

- Jó tényleg remek hangod van, de nem koncentrálhatnánk a kajára. - Fer

- Jó én addig ha nem bánjátok visszavonulok a szobámba. - mondtam

- Keress vmi szép ruhát a vacsihoz. Mi is kiöltözünk. Ugye Fer? - lökte oldalba.

- Igen - bólogatott miközben a szószt kóstolta meg, Seb meg majdnem kilökte a kezéből a kanalat.

Nevetve távoztam a konyhából, láttam csörög a telefonom.

- Szia Barby. - vettem fel.

- Szia. Mi ez az egész nem értem.

- Nem akarsz átjönni vacsizni?

- Most??? - döbbent le.

- Igen. 

- Seb még ott van?

- Igen. 

- Akkor ne haragudj de nem.

- Ne csináld már, szeretném megünnepelni, hogy nem hagytam ott a fogam Szingapúrban, és ti mindketten jóbarátaim vagytok. Nem kérem, hogy boruljatok egymás nyakába, csak hogy legyetek itt.

- Na jó. De csak érted teszem.

- Remek, és szép ruhába legyél. - nevettem majd kinyomtam a telefont. Nem gondoltam, hogy nagyon kiöltözöm, de azért igyekeztem valami szépet keresni, kivasaltam a hajam, amit ritkán teszek, de gondoltam meglepem őket. 

106. rész

*Barby*

Nem vágytam másra, mint egy sétára, hogy kiszellőztessem a fejem. Dave megértő volt és nem firtatta a beszélgetést. Nem értette, hogy Mia miért jött el idáig, Seb miatt? Biztos most az a játék jön, amit én szoktam játszani, hogy kitalálok valamit, hogy összehozzam az embereket. Tudtam, hogy most ez nem fog sikerülni.
- Ennyire fáj még? - nézett rám Dave - Ha már a nevét említik kiborulsz
- Sosem fogom őt elfelejteni, túlságosan szeretem, ahhoz, hogy így legyen, csak enyhíteni tudom az érzést.
- Mindig is ő lesz az első igaz?
- Igen - bólintottam - Az első és igaz szerelem árnyékát nem tudja semmi fedni.
- És ha én megpróbálnám? - kérdezte, meglepően néztem rá
Hirtelen egy autó fékezett, és Mia rohant ki belőle:
- Most pedig végighallgatsz, akkor is ha földrengés lesz - mondta ellentmondást nem tűrően.
- Hallgatlak - mondtam
- Sebastian, nálunk van, beteg, magas láza van és össze van törve, mert szeret. Nagyon szeret, és mindent bán.
- Látta már orvos? - kérdeztem
- Igen, felírt pár gyógyszert.
- Rendbe fog jönni, erős és ott van a bajnokság.
- Nem is jössz el hozzá?
- Barby már velem van, semmi köze ahhoz a világbajnok majomhoz - fakadt ki Dave, én rá kaptam a tekintetem és elég furcsán néztem rá.
- Neked kuss! - parancsolt Kimi
- Szóval így állunk? - kérdezte szomorúan Mia
- Igen, akár tetszik akár nem - válaszolt helyettem Dave
- Akkor már nincs mit mondani - ment vissza az autóba Mia.
Kiabáltam utána, de már nem hallott meg. Mérgesen néztem Davere, és magyarázatot követeltem:
- Mégis mi volt ez? - kérdeztem dühösen
- Csak megakartalak óvni attól a pasastól.
- De beteg, a francba is.
- Van orvos, és majd meggyógyul,de te szenvedni akarsz?
- Nem, de...
- Akkor biz bennem, így lesz a legjobb.
Nem igazán voltam kibékülve ezzel, de beleegyeztem. Nem akartam tovább Seb miatt szenvedni. Úgy döntöttünk, visszamegyünk a hotelbe. Nem tudtam aludni, egész végig Seb járt a fejemben.
Kimentem a tengerpartra és kifeküdtem a homokba. Egyszer egy szőke férfit láttam magam mellett:
- Hülye vagy - mondta
- Te sem vagy jobb - jelentettem ki
- De téged szeretnek - vágta rá - Ne légy olyan, mint én.
- Hát nem én nem piálok
- Ez övön aluli volt - nevetett
- Mit keresel itt? - kérdeztem
- Ismerlek.
- Remek, most félnem kéne? - forgattam meg játékosan a szemeim.
- Szeret téged.
- Nem most kellene gondolkodnia.
- Beteg lett.
- De már jobban van.
-Nincs jobban.
- Kimi, ne kezd - harsogtam rá, mire hirtelen megcsörrent.
Felvette, majd kis beszélgetés után a fülemhez tette.
- Kimi - szólt az illető - nem bírom, vissza kell kapnom. Mióta tudom, hogy azzal a kattintgató majommal van, végem. - Hallottam, hogy Seb sír a vonal végén, valamint Mia hangját is, hogy  nagyon felment a láza.
Megdöbbenve hallgattam, mikor Kimi letette a telefont.
- Még mindig úgy érzed, hogy jól van?
Ránéztem a Jégemberre, majd összeszedtem a cuccaim és Rómába mentem.
Amikor odaérkeztem, csak Mia volt fent.
- Reménykedtem, hogy te vagy az - mondta, amikor kinyitotta az ajtót
- Sebnek egy szót se, hogy itt voltam
- Nem maradsz?
- Nem
Felrohantam hozzá, szegény rázkódott a láztól, de aludt. Egy vizes ruhát tettem a fejére, és egész este ott feküdtem mellette.  Mikor már kissé lement a láza, felkeltem és elindultam.
- Biztos elmész? - kérdezte Mia, már Fernando is mellette volt
- Igen, ne említsétek neki, hogy itt voltam
Bólintottak, én pedig kisétáltam az ajtón....

105. rész

* Mia *

- Láttad te ezt? Meg sem hallgatott engem, Kimi! - kezdett könnyes lenni a szemem. A szívem összeszorult és mélyen vettem a levegőt.
- Nem normális? Mi van vele? - Kimi
- Ne mond ezt. - kértem Kimit.
- De ha egyszer ez az igazság. Rá sem ismerek. Aztán meg ki ez a ficsúr, akire leváltotta Sebet? Botrány. Csalódtam benne. Megyek felhívom az öcsköst, ez nem éri meg.. - indult el.
- Állj csak meg, Kimi! - kaptam el a kezét. - Mielőtt hülyeséget csinálsz, beszéljük meg.
- Ezen nincs mit megbeszélni! - mondta idegesen.
- De igenis van. - válaszoltam határozottan.
- Nincsen! - hajolt egyre közelebb.
- Kimiiiiiiii..
- Jó legyen nyertél, megyek iszom egy wiskeyt. - azzal már el is tűnt.
Remek, most aztán egyedül hagyott, remélem nem lesz a nap végére totál k.o. A sok ember között, kerestem Barbyt, mindenképp beszélnem kellett vele, de nem találtam sehol. Úgy döntöttem iszok valamit és a bárpulthoz mentem.
- Mit hozhatok? - kérdezte a pultos.
- Valami erőset. - válaszoltam.
- Kettőt. - jött a válasz mögülem, egy ismerős hang, de nem Kimi volt. Hátrafordultam Jenson volt az.
- Szia Jens.
- Mia. Hát te? Fert hol hagytad?
- Otthon. Sebbel. - majd elmeséltem mindent Jensonnak, aki segíteni szeretett volna, de így sem találtuk meg Barbyt. Próbáltam hívni ezt a Dave gyereket, de az istenért sem vette fel.
- A fene egye meg. - őrjöngtem.
- Nyugodj meg. - mondta Jenson. - Egyedül jöttél?
- Nem. Kimivel.
- Kimivel??? Akkor van egy rossz híres, már totál részeg, az előbb mikor láttam épp táncolt, de eléggé koordinációs problémákkal küszködött.
- Ó remek, hogy fogom őt is elcipelni innen.
- Sehogy, ez nem te dolgod Mia.
- De valójában az enyém, mert együtt jöttünk. Köszönöm a segítséget Jens, nem akartalak feltartani, úgy tűnik felesleges volt.
- Dehogy, szívesen segítettem. - kacsintott.
Adtam neki egy puszit, majd elindultam, hogy megkeressem Kimit. Igen épp két eléggé ledér öltözetben lévő hölggyel találtam meg, épp iszogattak.
- Szedd össze magad Räikkönen, megyünk! - vágtam oda neki.
- Szia Mia. Minek akarsz menni, még csak most kezd beindulni a buli. - Kimi.
- Tudod semmi kedvem egy részeg embert pátyolgatni.
- Nem is vagyok részeg!
- Annyira! Na kapd össze magad!
- Nem megyek sehova!
- Kimi, ne húzd az idegeim!
- Ő a volt feleséged? - kérdezte az egyik lány.
- Nem, ő nem az..  - mosolyodott el. Szeretném tudni, hogy ilyenkor mi jár az agyában.
- Kimi, gyere szépen. - nyújtottam neki a kezem. Hülye ötlet volt a részeggel kikezdeni, mert magára rántott.
- Mondtam már, hogy nem megyek, és te sem.
- Azonnal engedj el. - vagdalkoztam. Ő csak nézett és mosolygott. - Kimi, nem viccelek.
- Jójó, bocsi lányok, de mennem kell. Sziasztok. - majd elengedett és ő is felállt. Nehezen de az ajtóhoz cipeltem, majd beraktam a kocsijába. Elindultunk a jacht felé.
- Remélem nem akarsz a kocsiban rókázni. - mondtam neki.
- Nem. - mondta sértődötten.
- Most mi bajod van?
- Tönkretetted a bulit.
- Én? szerintem inkább megmentettelek attól, hogy megint totál részegre idd magad, aztán meg a média megint veled lesz tele. Mond miért csinálod ezt?
- Nem mindegy?
- Végülis nekem mindegy.
Többet nem szóltam hozzá, az úton megláttam Barbyt és Dave-t sétálni, hatalmasat fékeztem, amolyan Fernandosat.
- Megbolondultál? - Kimi

104. rész

*Barby*

Teljesen nyugodtnak éreztem magam. Amikor felkeltem, nem voltam feszült, mintha egy új dimenzióba léptem volna. Tényleg jó ötlet volt ez a kirándulás. Kopogást hallottam, felvettem a köntösöm és kinyitottam.
- Szia szép hölgy, hogy aludtál? - jött be Dave
- Nyugodtan - mosolyogtam, olyan rég voltam ilyen nyugodt.
- Ennek örülök, menjünk reggelizni.
- Rendben, 10 perc és kész leszek.
Ő kiment, én pedig elkészültem. A reggeli jó hangulatban telt, sokat nevettünk.
- Mihez lenne kedved napközben? - kérdezte
- Semmi nagy dologhoz - nevettem.
- Tengerpart?
- Jó ötlet.
- Akkor ezt megbeszéltük.
Ismét a parton kötöttünk ki, és ismét elmondtam mit gondolok.
- Köszönöm - néztem rá - Rég voltam ilyen nyugodt, vagy ha jobban belegondolok, talán soha sem. Mindig féltem a holnaptól, de most már nem félek. Harmonikusnak érzem az életem.
- Nagyon örülök, hogy segíthettem - mosolygott - és ha jól tudom, egy pilótának fontos a nyugalom.
- Igen, nagyon fontos - nevettem - ez most meg van.
- Mikor akarsz visszamenni?
- Úgy gondoltam, hogy már csak Japánba megyek, nem haza.
- Ez remek - csillantak fel a szemei - kértelek volna rá, de nem mertem.
- Látod, kérned sem kell - nevettem.
- Örülök, hogy ennyit nevetsz. A kollégáim azt mondták, hogy mindig morcos és hisztis voltál.
- Igen, ez igaz, de minden megváltozott - mosolyogtam.
- Ennek a változásnak köze van hozzám? - kérdezte
- Azt hiszem igen - mosolyogtam.
- Este egy különleges programra gondoltam - nevetett
- Már alig várom.
Sokáig sétáltunk a parton, majd elmentünk várost nézni, nem mintha, nem láttam volna még Monacót.

*Seb*
- Fernando, mondd csak Mia merre van?
- Bernievel, valamin dolgoznak - válaszolta
- Értem - bólintott.
Hirtelen megcsörrent a telefonom. Nagy dobbant a szívem, azt hittem Barby az, de a kijelzőn a Kimi név villogott.
- Hello Jégember - próbáltam mosolyogni.
- Hello öcskös, ne tagadd, tudom.
- Honnan? - lepődtem meg
- Hát őőő.. az újság tele van veletek.
- És honnan tudod, hogy igaz? - kérdeztem gyanakvóan
- Az most lényegtelen. Itt van, Davvel - jelentette ki, mikor is a háttérben egy erőteljes Kimi üvöltést hallottam egy nőtől.
- Ki van veled? - kérdeztem, a nő hangja nagyon ismerős volt
- Ááááá senki, csak a feleségem, tudod, szerinte illetlenség ezt közölni.
- De te elváltál - lettem egyre gyanakvóbb
- Tudom - terelt
- Szóval ott van - hajtottam le a fejem, pedig jól tudtam. - Mindennek vége.
- Dehogyis, ott a bajnokság, egy pont öcsi, ne most baltázd el.
- Kit érdekel az a cseszett bajnokság?! - keltem ki magamból - Nekem csak ő kell, ő számít !
- De miért mentetek szét? - kérdezte
- Az én hibám - jelent meg egy könnycsepp a szememben.
- Ja - csodálkozott Kimi - vagy úgy.
Majd hirtelen megszakadt a vonal....

*Barby*

Este volt már, épp készülődtem a titkos programhoz. Kiöltöztem, mivel ez a város tele van elegáns helyekkel, és fogalmam se volt, hova megyünk. Amikor lementem, Dave már várt, megnyugtatott, hogy ő is kiöltözött.
- Hova megyünk? - kérdeztem meg a kocsiban
- Jól van, most már elmondhatom - nevetett - A Casinoba, tudod itt jelenik meg Monaco krémje.
- Remek - húztam el egy picit a szám - semmi kedvem.
- Nyugi, van egy része, ahol nincs sok ember.
- Ez megnyugtat - nevettem.
Amikor beléptem, mindenhol öltönyös férfiak és estélyiben álló nők fogadtak. Kicsit feszélyezett a helyzet, de bele törődtem és követtem Davet, amikor egy kar elkapott.
- Hello - köszönt a Jégember
- Kimi? - néztem rá, Dave azonnal megfordult és mellém lépett
- A hölgy velem van - szólt a finnek
- Téged senki sem kérdezett - nézett rá
- Mit akarsz? - néztem finn barátomra.
- Majd én elmondom - jött elő Mia
- Mia?? - lepődtem meg - Te mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném - mondta bosszúsan. - Ne tudd meg hányszor hívtunk, és nem vetted fel, hogy lehetsz ilyen felelőtlen? - teremtett el
- Tudom, a mobilom otthon maradt, már rájöttem, de mi az a fontos dolog? - kérdeztem meg nyugodtan
- Sebastian... - kezdett bele, mire leintettem.
- Nem akarom tudni. Nem! Nem akarom, hogy még több fájdalmat okozzon, nem szenvedtem eleget? Nem tudod min mentem át, amikor te kómában voltál!
- De Barby.... - suttogta Mia
- Semmi de, kérlek érts meg - néztem rá könyörögve
- Most megyünk - lépett határozottan elő Dave
Sírva vitt ki a teremből.....

Barby ruhája:

103. rész

* Mia *

Sajnos nem tudtuk elérni Barbyt, mert Monte Carloba ment Davevel de, a telefonját otthon hagyta. A doktor időközben kiérkezett, nagyon jól ismertem, kiváló szakember. Felírt néhány gyógyszert, lázcsillapítót majd távozott. Este Fernando és Seb hamar aludtak el. Azon gondolkodtam a konyhában, hogy valahogy mégis csak el kellene érnem őt. De hogy? Ha talán megszerezném Dave számát. De hát senkit nem ismerek.. azaz, de igen. Gyorsan felszaladtam a szobába és Fernando telefonját kerestem. Rögtön meg volt, és kiírtam Antonio számát, majd tárcsáztam. Leültem a lépcsőn és vártam, hogy felvegye.
- Tessék, Antonio Lobato Porras. - szólt álmosan.
- Antonio? Mia vagyok. Ne haragudj de szükségem van a segítségedre. És ez nem tűr halasztást.
- Mondjad csak.
- Ismered Dave Miltont?
- A fotóst?
- Igen.
- Ismerem.
- Szükségem lenne a telefonszámára.
- Hát, van egy számom tőle, de nem garantálom, hogy ez még az. - azzal lediktálta a számot.
- Köszönöm Antonio. És azt is köszönöm, hogy a kórházban mellettem voltál, Fer elmondta.
- Szívesen tettem. Fer?
- Alszik.
- Na szép. Reggel mond meg neki üdvözlöm.
- Rendben, jó éjszakát.
- Neked is Mia.
Miután letettük a telefont, kimentem a konyhába, nehogy felhallatszódjon, hogy telefonálok. Hívtam egyszer, de nem vette fel, csak üzenetrögzítő, nem baj, rábeszéltem, gond nem lehet belőle.
- Szia Dave. Mia vagyok, nem tudom emlékszel-e még rám. Barby barátnője, tudod. Ha meghallgatod az üzenetet kérlek, mond Barbynak, hogy azonnal hívjon fel. Köszönöm. Jóéjszakát.
Nem tudtam aludni, a nappaliban aludtam el hajnali 4kor. Reggel Fernando és Seb beszélgetésére ébredtem, akik a konyhában reggeliztek.
- Remélem Mia nem haragszik, ha pár napig még maradok. - Seb.
- Nem hiszem, szereti a társaságot, és te a barátja vagy.
- Úgy gondolod? Annyi csúnyaságot tettem ellene, és ellened is. Amiket a kórházban mondtam neked, azokat nem kellett volna, nem volt igazam.
- Seb, én megbocsátottam.
- Én meg azt mondtam neked, feleslegesen strapálod magad. Fernando én csak most látom mennyit érnek a barátok. Az igaz barátok, most már értem, hogy miért mondtad, hogy te nem akarsz a legjobb barátom lenni, te igaz barátom akarsz lenni. Én már mindent értek. És köszönöm, ráébresztettetek arra, mi a fontos ebben a világban, hiszen egyszer élünk. Csak félek, hogy Barbyt elveszítettem.
- Ne is gondolj erre, ti összetartoztok, meglátod minden rendbe fog jönni!
- Köszönöm Fernando, ezerszer is köszönöm. Te tényleg igaz barát vagy. Akkor jöttem rá, amikor Lobato eljött hozzád, úgy hogy azt mondta lehetetlen. De eljött. És rájöttem, hogy te is mennyi mindent tettél értem, és nem lesz elég egy élet, hogy ezt megháláljam neked.
- Nem kell. Nekem nem. Az igaz barátok, nem kérnek cserébe semmit. Egyszerűen ha kirabolsz egy bankot, és követnek a zsaruk, azt fogom mondani, szaladj, majd én intézkedem.
Könnyek gyűltek a szememben, ahogy ezt hallgattam. Mindkettő nemes lélek, egy eltévedt úton, de megtalálták a segítséget nyújtó kötelet, csak nem szabad elengedni. Gyorsan felöltöztem majd besétáltam és kihívtam Fernandot.
- Monte Carloba megyek. - mondtam határozottan.
- Veled megyek. - Fer
- Nem. Rád most itt van szükség. Vigyázz Sebre, én pedig megkeresem Barbyt.
- De hogy? És egyedül.?
- Nem leszek egyedül. Szólok Jensonnak segítsen. Bízz bennem kérlek. Ha minden jól megy holnap jövök. De telefonon elérsz.
- Nagyon nehéz téged elengednem úgy, hogy nem vagyok melletted, a baleset óta, minden megváltozott.
- Tudom, de nem félts. És Seb nem tudhat róla.
- Mit mondjak neki?
- Hogy munkaügyben kellett elutaznom, Berniehez.
- Jó. - aztán felmentem összepakolni néhány cuccot. Az ajtóban állva elbúcsúztam Fernandotól, és délutánra már ott is voltam Monte Carloban. Még jó, hogy tudtam Jenson lakcímét. A molónál mentem végig hiszen nem messze laktam onnan. Ahogy sétáltam, egy hangot hallottam amint utánam kiabál és fut.
- Mia, Mia. - akkor fordultam hátra.
- Kimi? Szia.
- Hogy kerülsz te ide? Egyedül?
- Barbyt keresem nem láttad?
- Nem. Ők is itt vannak?
- Ami azt illeti igen és nem.
- Ezt nem értem. Barby itt van de nem Sebbel.
- Micsoda??? - akadt ki a Jégember. - szóval igaz amit az újságok írtak.
- Igen. De én ezt nem hagyom.
- De akkor az is igaz, hogy te..szóval..
- Igen, de már jobban vagyok, amint láthatod.
- Hát, mindened meg van ami kell. - mosolygott.
- Jajj Kimi - löktem oldalba.
- Van kedved feljönni a jachtra, én egyedül vagyok és utána ha akarod akkor segítek.
- Oké, akkor nem kell zaklatnom Jensot.
- Mi te Jensonnal akartál menni?
- Igen, miért?
- Semmi, el van varázsolva, nőzik. Tegnap találkoztam velük a kaszinóban, azt hiszem.
- Azt hiszem? - húztam fel a szemöldököm.
- Hát tudod egy kicsit...
- Ne is folytasd, mindent értek.
- Akkor menjünk. Fernando?
- Otthon van Sebbel.
- Nagyon össze van szakadva az öcskös?
- Eléggé.
- Akkor felhívom majd.
A jacton még beszélgettem Kimivel, és elmondtam neki, hogy Barby Davevel van itt.
- Én azt ismerem. - Kimi
- Komolyan?
- Persze. Én mindenkit ismerek.
- Jól van Kimi...
- Tuti este ott lesznek a kaszinóban.
- Honnan tudod?
- Tudom és kész. Este odamegyünk.
Később összekészülődtünk és elmentünk a kaszinóba. Hát Kiminek tényleg lottóznia kellene, nem volt egy fél óra és ott volt Barby és Dave...

102. rész

*Seb*

Tudtam, csak Mia segíthet rajtam. Nem foglalkoztam azzal, hogy nem érzem jól magam, egy cél lobogott a szemem előtt, visszakapni őt. Amikor megérkeztem, kiöntöttem a bánat, de Mia azonnal marasztal, miszerint magas lázam van. Nem érdekelt, akármi is lehetett, szeretem. Ledőltem a kanapéra és úgy vártam, míg a türelmem elfogyott és utánuk indultam. Hallottam, hogy beszélgetnek:
- Gyerünk Fer, próbáld újra. - harsogta Mia
- De nem veszi fel, már nem tudom mennyiszer hívtam.
- Próbáld, - parancsolt rá.
- Most na.. - hangzott Fernandotól - Thomas, Barby merre van? -
Hosszan beszéltek, de Fernando válaszaiból nem lehetett kideríteni, hogy mi is van. Mia is fürkészte kedvese tekintetét, ami semmit nem árult el. Amikor letette Mia szólt rá:
- Mondd már, mikor jön?
- Barby, nincs otthon. Elment, és a telefonját otthon hagyta.
- A fotóssal van igaz? - suttogta Mia
- Igen, Monacóban.
- Monacóban???? - háborodott fel Mia
- Sssssssss... halkabban, még Seb meghallja - szólt rá kedvesen Fer
- Szerinted hazajön még? Hogy tudjuk elérni?
- Thomas szerint, már csak Japánban találkozhatunk vele, elérni nem tudjuk a mobilja nélkül, a laptopja a gyárban van.
- Basszus Barby - hangzott Miától.
- Elvesztettem igaz? - néztem rájuk az ajtó mögül.
Nagyon meglepődtek, nem tudtak még szóhoz jutni sem. Értettem, hogy feltevésem igaz. Barby elment. Csak néztem magam elé, és rázkódtam a hidegtől. Mia hiába, erőlködött, hogy aludjak, minden rendben lesz, nem tudtam hinni neki. Fájt mindenem, de legjobban a szívem....

*Barby*

Miután Fer hazavitte Miát, Davvel ott maradtunk Szingapúrban.
- És most merre? - nézett rám - Van terved?
- Semmi - tártam szét a karom nevetve
- Nekem van, gyere - húzott az autó felé.
Beültünk és a reptérre mentünk. Dave jegyet vett, de nem árulta el hova. Egész úton próbáltam rávenni, hogy mondjon valamit, de hiába volt, még a gépét is elvette, hogy alkudni tudjak vele, de így se nyertem. Nagyon elfáradtam, elnyomott az álom.
- Ébresztő, itt vagyunk - keltegetett Dave
- Hol? - néztem körbe
- Hát itt - nevetett
- És hol az az itt?
- Majd meglátod. Amúgy úgy akartalak felébreszteni, hogy felhívlak telefonon, de apukád vette fel, szóval a mobilod otthon hagytad, neki elmondtam hol vagyok.
- Nem lepődöm meg, néha még a fejemet is elhagynám ha nem lenne a nyakamhoz nőve - nevettünk egyszerre.
Leszálltunk, a környék nagyon ismerős volt, szinte túl ismerős. Gondolkodtam, míg Dave fürkészte az arcom. Már este volt. A megvilágosodás egy szikraként érkezett az agyamban, most már pontosan tudtam hol vagyunk.
- Monaco, Monte Carlo - sóhajtottam fel
- Igen - nevetett - Úgy tudom a pilóták szeretik ezt a helyet.
- Ez igy is van, csak sok az emlék - néztem rá, könnyes szemekkel.
- Gondoltam, azért hoztalak épp ide, a problémát gyökerénél kell kezelni.
Bementünk egy hotelbe és szobát foglaltunk, természetesen külön. Ahogy lepakoltunk, a tenger felé vettük az irányt, igazán szép volt este. Leültünk a part mentén:
- Mondd csak, miért megy egy nő pilótának? - kérdezte
- Az én életem, korántsem volt egyszerű. 5 éves koromban édesanyám meghalt egy autóbalesetben. Apám elhagyott minket, és csak akkor kerültem vissza hozzá, de sohasem tudtam neki megbocsátani, míg ki nem derült az igazság. Mindig is érdekelt a száguldás, ez volt az a dolog, ami lenyugtatott, tinédzserként sem voltam könnyű eset, sőt. Egy szép napon a Red Bull felfigyelt rám, és most itt vagyok.
- Azt mondta, hogy kiderült az igazság, mi volt az?
- Anya szerelmes volt egy pilótába. A kapcsolatuk tönkre ment, de még szerették egymást, csak a családjuk miatt nem törtek ki, vagyis anya kitört volna, ha Alberto is. Alberto a Ferrari versenyzője volt, és nem mellesleg Mia apja.
- Azt a  - csodálkozott el - Szóval ezért mondta, hogy olyan, mintha a nővéred lenne.
- Igen. Anya és Alberto találkozni akartak utoljára. Apa elment, mert azt hitte, anya végre boldog lehet és nem akart zavarni. Alberto nem akarta a családját feltúrni, ami érthető, inkább szenvedett. Az utolsó találkozásukkor, Alberto gyorsan hajtott és balesetük lett. Anya már terhes volt velem, és épp, hogy életben maradtam. Alberto nagyon okolta magát, nem tudott magának megbocsátani, ahogy anya se neki. Alberto rendbe akarta hozni a feleségével a dolgokat, és Monzába akarta kivinni, amikor is balesetet szenvedtek és meghaltak. Rá 2 hónapra, anya is balesetet szenvedett.
- Wáó - hüledezett - körülötted folyik az élet.
- És te? te, mikor döntöttél, hogy fotós leszel?
- Az én életem nem ennyire bonyolult. Egyszer még a gimiben felkértek, hogy fotózzam az év végi bált, és nagyon megtetszett. A képek jól sikerültek, így ajánlottak, több iskolát is, én elfogadtam, majd az iskola elvégzése után nyitottam a stúdiót. Ennyire egyszerű. Mikor szerettél bele Vettelbe?
- Ausztráliába - dőltem hátra a homokon - akkor éreztem, hogy jobban szeretem, mint egy csapattársat. Nem mertem neki bevallani, mindenki elől titkoltam, és próbáltam elfojtani az érzést, de jött Mia, és összehozott minket. És te hogy állsz a nők terén?
- Most éppen sehogy, májusban szakítottam egy lánnyal, 3 évig voltunk együtt. Azóta a munkámnak élek.
- Azon gondolkodtam, hogy most elmondtam neked mindent, simán elmehetnél az egyik újsághoz és kitálalhatnád.
- Szerinted megtenném? - nézett rám
- Nem, furcsa mód bízom benned, csak azt nem tudom, hogy jól teszem-e.
- Tégy próbára - kacagott.
- Próbaidőn vagy - mutattam rá.
- Éjfél is elmúlt - mondta egykedvűen
- Még nem akarok bemenni, néztem az égre. Olyan nyugtató a tenger morajlása.
- Akkor még maradjunk - dőlt ő is hátra.....

101. rész

* Mia *

Sok időt töltöttünk el Fernandoval, ami alatt mindent elmesélt amit átélt.
- Sajnálom, hogy ennyi galibát okoztam. - mondtam.
- De ma végre hazaviszlek Rómába.
- Már azt hittem ki sem engednek többé.
- Elfértünk volna ebben a kis szobában.
- Na persze. - nevettem el magam.

***
Másnap megjelent Barby, mert hát felhívtam, hogy kiengednek. De nem volt egyedül. Dave-et hozta magával, aki egy fotós volt. Készített egy csomó képet Barbyról amit megmutattak nekem.
- Ezek nagyon szépek, tehetséges fotós vagy Dave.
- Köszönöm. Majd ha egyszer van kedved hozzá, rólad is csinálok képeket.
- Rendben.
Fernando kajáért indult, de már rég nem jött vissza. Viszont Seb lépett be, egy csokor virággal. Barby azonnal hátrahúzódott. Éreztem a kettőjök között lévő feszültséget. Sebastian szemei szikrákat szórtak. Igazából csak a meggyötörtséget éreztem rajta.
- Ezt neked hoztam, örülök, hogy kiengednek. - húzta egy picit mosolyra a száját, Seb.
- Köszönöm, hogy eljöttél.
- De megyek is. Mert itt nem látnak szívesen.
- Ne, Seb... - de már sehol nem volt.
Néhány napig kómában feküdtem és akkorát fordult a világ.
- Barby.. - kezdtem volna el, egy mondatot mi szerint nem helyes amit csinál.
- Igen.
- Semmi. Csak keresd azt aki igazán szeret téged. - most megkeresem Fernandot. Elhagytam a kórtermet, amikor láttam, Seb és Fer beszélgetnek. Fernando megölelte Sebet, aki sírt. Nem tudtam mit csináljak, csak el akartam menni innen, erről a helyszínről, ami tönkretette minden boldogságomat.
Ezek után hazamentünk Rómába.
- Fernando?
- Tessék, rakta be a bőröndöket a szobába.
- Kérdezhetek valamit.
- Persze.
- Szakítottak igaz?
Egy mély sóhajtás után egy halk igen volt a válasz.
- Én mindent megtettem, de nem vagyok olyan jó mint te. - Fer
- Ezt nem hagyhatom.
Fernandonak nem meséltem az álmaimról, de a vacsoránál megjegyezte, hogy a nagymamája mindig így csinálta a rizottót.
- Fer, én..láttam őt. Segített nekem. Nagyon szeret téged és vigyáz rád.
- Komolyan?
- A legkomolyabban.
- Mia.. én akartam ezt már mondani neked, csak nem tudom hogy fogsz reagálni.
- Mit szeretnél?
- Azt szeretném - nyelt nagyot - ha összeköltöznénk.
- Komolyan ezt szeretnéd?
- Ha korainak tartod vagy ilyesmi megértem, csak tudod a baleset.. - magyarázkodott, én meg odasétáltam.
- Pszt. - majd megcsókoltam. - bolond, semminek nem örülnék jobban.
Fernando felkapott és megpörgtett, ekkor csöngettek. Az ajtóban Seb állt.
- Mia, segíts nekem, én szeretem őt.. - mondta.
Kialvatlan volt, kócos és náthás.
- Gyere be és ülj le. Fer csinálnál a vendégünknek egy teát. Ott van a konyhaszekrényben.
- Oké, szia Seb. - dugta ki a fejét a konyhából.
- Nem akartam ezt, de megismerte azt a Dave-t..és most minden összedőlt. Ez rosszabb mint a pokol. - csak úgy csillogtak a szemei.
- Seb jól vagy ?
- Nem. - mutatott a szívére. - Majd meghasad.
- Add csak a kezed. - majd felém nyújtotta. - Jézusom, neked nagyon magas a lázad. Feküdj itt el, hívok orvost.
- Mi az? - kérdezte Fer, mikor bementem a konyhába.
- Seb lázas, hívok orvost. Megtennéd, hogy felhívod Barbyt? Kérlek.
- Persze.. - és már tárcsázott is...

100. rész

 Kedves olvasók!

Blogunkba, most következik a 100. rész. Nagyon örülünk, hogy idáig eljutottunk :) és nagyon köszönjük nektek, hogy olvastok minket. Nagyon örülnénk pár sornak a történetről, mit gondoltok, mennyire tetszik, vagy mit vártok, esetleg mi az amiben javulni kell :) Örülünk, hogy ennyien szavaztok az adott témánál :) Nem is húzom tovább a szót, jöjjön a 100. fejezet (Sebita)

*Barby*

Sebastian furán nézett ránk, láttam a szeme sarkából a nem tetszést. Dave még át is karolt, hogy és így nézett a német szemébe. Nevetve távoztunk a bokszból.
-Láttad az arcát? - nevetett Dave - mint aki citromot nyelt.
- Igen - mosolyogtam szolidan.
- Nem lehet, könnyű, hogy ő a csapattársad.
- Hidd el, nem az.
A kórházba értünk, Fernando már ott volt.Bemutattam Fernandonak Dave-t, de ő már ismerte. Eleinte nem volt róla túl jó véleménnyel, de a helyzet jobbá vált. Nagyon megijedtem, amikor nem találtam Miát a szobájába, ekkor mondta el Fernando, hogy az állapota romlott. Alig akartam elhinni, nem érdemli ezt egyikük sem. Bementünk hozzá, de sajnos nem tudtunk túl sok időt eltölteni ott, hiszen kezdődött a futam. A futamon Fernandoval csatázgattam, végül Alguersuari feltartása miatt megtudtam előzni, és elcsíptem a dobogót. Jens lett a második, és Seb az első. Sebnek nem lett meg a világbajnoki cím, csak egy pont választotta el tőle. Hidegen fogtuk kezet a dobogónál, a  közös fotónál is Tim állt közénk. A fotósok furán kezdtek nézni, de köztük megpillantottam Dave-t is, aki mosolygott. A kötelező körök után azonnal Miához rohantam. Ahogy beléptem, hatalmas meglepetés fogadott, magához tért, Fernando sírt a boldogságtól:
- Miiiiiiiaaaaaaa - öleltem meg azonnal, ölelésem erőteljesre sikeredett, amire ő csak nevetett. - Mióta? - kérdeztem Fert.
- Pont ebben a pillanatban - bólintott
- Oh, akkor én kimegyek, biztos sok mindent kell megbeszélnetek - mosolyogtam rájuk, boldog voltam.
Nem tévedtem, tényleg sokáig beszéltek, olyannyira, hogy egy órám volt a gép indulásáig. Szerencsére számítottam erre, a kórházba hoztam a cuccaimat.
- Most már mehetsz - mosolygott Fernando. Sokat javult az állapota, végre igazán tudott mosolyogni.
Beléptem Miához, aki szintén mosolygott. Jó volt őt újra látni.
- Nagyon ránk ijesztettél - ültem le mellé
- Hidd el, nem volt szándékos.
- Örülök, hogy végre köztünk vagy - öleltem meg.
- Fernando elmesélt mindent - nézett rám szúrós tekintettel.- Ki az a Dave?
- Egy fotós barát - mosolyogtam
- Biztos, hogy ezt akarjátok? - kérdezte
- Nincs más választásom, ezt az utat engedte nekem
- Később megfogjátok bánni.
- Nem akarok erről beszélni, most boldog vagyok, hogy itt vagy - nevettem, amire ő is nevetett.
Hirtelen Sebastian lépett be, ő is örült Miának. Felpattantam, majd az ajtó felé mentem.
- Mia, nekem hamarosan indul a gépem, mennem kell, de ha hazavisznek, azonnal telefonálj, itt akarok lenni. Tölts sok időt Ferrel, ráfér - nevettem.
- Szia Barby, légy jó - nevetett ő is.
Mosolyogva mentem ki, Fernando pedig aludt az egyik széken. A bőröndje már neki is ott volt, így előkersetem egy kabátot és ráterítettem, nem kell, hogy most ő kerüljön kórházba megfázás miatt. Lassan baktattam ki a reptérre, amire kiértem, épp a beszállást kezdték meg. A repülőn előkerestem az IPhone-t és zenét hallgattam, majd lassan elnyomott az álom. Már csak Frankfurtban ébredtem fel, haza érkeztem. Apa jött ki elém a reptérre, bepakolta a cuccaim a BMW-be és mentünk is haza.
- Anyádéknál is így kezdődött - kezdett bele apa
- Jaj ne, ne kérlek - néztem rá
- De kislányom, de. Nem engedem, hogy ugyanazt elkövesd mint ő. Még amikor élt, megesketett, hogy ne hagyjam, hát nem hagyom.
- Megismertem valakit - néztem rá
- És így folytatódott - folytatta apa
- De akkor jöttél a képbe te, nem igaz?
- De, csak rossz volt édesanyádat úgy látni. Azt mutatta, hogy boldog, de sokat sírt. Este, amikor azt hitte, hogy alszom, gyakran felkelt és sírt. Megbántak mindketten mindent, és elszalasztották a boldogságot. Én nem azt mondom, hogy neked Sebastian a nagy ő, de ha úgy érzed szereted, ne engedd el.
- Nem engedett más választás, így akar megleckéztetni, de nem vagyok vevő a játékára. Mia balesete ráébresztett, hogy az éltünk rövid.
- És ki az az új tényező?
- Davenek hívjak, fotós és angol.
- Értem, ha ő jobb.
- Nem mondtam, hogy jobb, nincs köztünk semmi, és nem is akarom, hogy legyen.
Apa, csak bólintott, nem szóltunk egymáshoz az út alatt a későbbiekben. Néztem a tájat, amit kiskoromban sokszor láttam. Most jöttem rá, hogy büszke vagyok arra, hogy német is vagyok.
Jó volt újra a régi szobámba menni, minden olyan nyugtató volt. Megnézegettem a régi fényképeket, ahol még anya is ott volt. Sokan mondják, hogy hasonlítok rá, remélem igazuk van. Több nap is eltelt, de nem volt kedvem a gyárba menni, csak telefonon beszéltünk. Szerdán viszont egy ismeretlen szám hívott:
- Barbara Meire - szóltam bele
- Barby, Dave vagyok
- Szia Dave, de te honnan tudod a számom.
- Vannak kapcsolataim - nevetett
- Remek - nevettem fel gúnyosan.
- Azért hívtalak, hogy még Szingapúrban említettem neked egy fotózást, és te arra igent mondtál. Áll még?
- őőőő Igen.
- Remek, akkor utazz ide, Londonba és megcsináljuk.
- Most?? - hüledeztem
- Igen, miért mikor? - nevetett
- Rendben - nevettem én is, a déli géppel indulok.
- Remek, a reptéren várlak.
Bontottuk a vonalat. Felhívtam a Red Bullt, és engedélyt kértem a fotózásra. Egy órán belül megkaptam a választ, a főnökség engedélyezte. Gyorsan foglaltam le a repülőjegyet és szóltam apának.
- Apa, pár napra elmegyek - mondtam neki
- Miért érzem azt, hogy most ebben az az angol fotós van?
- Jól érzed.
- Menj, de vigyázz a fotósokkal.
- Rendben.
Gondosan összepakoltam, és rohantam ki a reptérre. Folyton rohanok, országból országba. Ahogy ezen elgondolkodtam, hangosan felnevettem. Az út szerencsére nem volt hosszú. Dave már kint várt.
- Gyönyörű hölgy, erre tessék - nevetve mutatott autójára.- Nem egy Ferrari, de célnak megfelel.
- Ha Ferrari lenne, akkor rossz embert fuvaroznál vele - nevettem én is.
Dave kocsija egy régi BMW volt.
- Szeretem a BMW-ket - mondtam neki az autóban ülve.
- Én is - nevetett.- Még egy közös pont.
- Te így számolod?
- Viccelsz, naptárt vezetek róla - kitört belőlem a nevetés.
Rég éreztem magam ilyen jól. Dave műtermébe érve, kellemes meglepetés fogadott, nagyon barátságos volt. Azonnal behívott, és megmutatta, hogy mit kell felvenni, addig ő beállította a gépet és a fényeket.
- Több háttér lesz, nem gond? - kérdezte üvöltve
- Nem - válaszoltam.
Ahogy felvettem a ruhát, sminkelni kezdtem. Dave már mögöttem volt:
- Hajad legyen kiengedve, vagy pár képnél lehet összefogva, ahogy érzed.
Bólintottam, pár perc múlva kezdődött is a fotózás. Rengeteg fénykép készült és rengeteget nevettünk, régen éreztem magam ilyen jól. Teljesen elfelejtettem mindet, ami eddig nyomasztott. A fotózás után Dave rendelt kaját, leültünk és beszélgettünk.
- Te és Vettel, szóval ti együtt vagytok? - kérdezett bele a közepébe
- Már nem - hajtottam le a fejem.
- Szóval azért sétáltál egyedül, akkor ott Szingapúrban?
- Igen.
- Mennyi az esély arra, hogy kibékültök?
- Nem sok, de miért kérdezősködsz?
- Csak tudni akartam, hogy egy ilyen szép lány, miért szomorú. Hívatok elő neked pár képet - mondta, majd elindult.
Megcsörrent a telefonom. Mia volt az.
- Szia, holnap engednek ki - mosolygott.
- Szia, ez remek, ott leszek - nevettem.
- Rendben, csak ennyit akartam, mert Fernando nem hagy békén.
- Minden percet veled akar tölteni - nevettem
- Valahogy úgy - nevetett ő is - Szia
- Szia
Bontottuk a vonalat. Dave ekkor jött ki.
- Nincs kedved velem jönni? - kérdeztem
- Hova? - nevetett
- Szingapúrba.
- Kiengedi a barátnőd? - kérdezte
- Igen - mosolyogtam
- Remek, elkészülnek a képek, és mehetünk, legalább meg tudod neki mutatni.
2 óra is beletelt, mire elkészültek  a képek és elindultunk Szingapúrba. Csütörtökre ott is voltunk. Sokat nevetgéltünk Davvel a repülőn.
Mikor leszálltunk, azonnal a kórház felé vettük az irányt. Amikor beléptünk, Mia már izgatott, volt.
- Mia, ő itt Dave - mutattam be neki a srácot.
- Helló - köszöntek együtt.
- Fernando, lement valamiért, mindjárt jön, üljetek le.
Odaültem Mia mellé és elővettem a képeket.
- Nézd, Dave készítette - mutogattam neki
Ekkor lépett be Sebastian......

Barby fotói :

 

99. rész

* Fernando *

Reggel fáradtan ébredtem, az orvos épp vizitelt.
- Hogy van?
- Mr. Alonso őszinte leszek magával, nincs jobban. A láza még mindig nagyon magas, és nem hogy nem akar lemenni, inkább még nő. Lehetséges, hogy át kell raknunk az intenzív osztályra.
- Értem. - sóhanjtottam mélységesen nagyot. - Minden rendben lesz. - léptem oda és fogtam meg a kezét.
- Mindent előkészítek ott fent, és szólok önnek is.
- Igen, Dr.
Próbáltam hívni Barbyt de nem vette fel senki a telefont. Ma futam van, és itt kell hagynom őt. Hoszzú csengés után, Sebbel próbálkoztam.
- Mit akarsz? - szólt bele goronbán a telefonban. Talán kicsit dühös is volt.
- Seb tegyük ezt félre kérlek szépen. - Fer
- Mit? Hogy olyan mélyen a lelkembetapostál?
- Ahogy te is.
- Ha ezért hívtál akkor felesleges volt az erőslködésed.
- Miért is hittem, hogy számíthatok rád. Csalódtam.
- Még te csalódtál???
- Igen, Seb, azt hittem, hogy mi komolyan barátok vagyunk. Tényleg elhittem, csak segítséget akartam kérni, Mia állapota folyamatosan romlik, át kell tenni az intenzívre. Súlyos nagyon súlyos az állapota. De nem érdekel csinálj azt amit csak akarsz, elegem volt, azt hittem rád számíthatok, de tévedtem. Nagyot tévedtem. Na szevasz. - majd kinyomtam. Rosszul estek Sebastian szavai, mert nem a mi kapcsolatunkról szólt ez az egész, hanem Miáról. Miáról, aki most látom csak be, az egész csapatot összetartotta. Ő mindig kitalált valamit, mindig a lelkére beszélt mindenkinek, csak hogy kibéküljön. De most nincs itt és nem tudom mit tegyek. Ekkor csörgött a telefonom.
- Tessék? - Fer.
- Stefano vagyok, egyre ide kellene érned, megbeszélés.
- Jajj ne...
- Mi a baj?
- Mia állapota romlott. Nem lehetne hogy most az egyszer, lógjak erről a megbeszélésről.
- Hm... sokat engedsz mg magadnak Fernando, nem csak magadért tartozol felelőséggel.
- Tudom Stefano a csapat, de ígérem mindent megteszek. De félek.
- Tessék? Jól hallottam.
- Igen jól. Most először életemben félek.. - ekkor rob lépett a kórterembe. Intettem, hogy üljön le és elbúcsúztam Stefanotól.
- Köszönöm Rob, hogy eljöttél.
- Ez csak természetes. Hogy van?
- Nem jól. Nagyon magas a láza, át kell vinni az intenzívre.
Rob hosszan nézett Miára, a szemében keserűség és aggodalom tükröződött és bár nem mondta, nagyon jól tudtam mire gondol.
- Rendbe jön, Fernando. - mondta végül. - Ő nagyon erős.
- Igen, tudom. Csak tudod, félek és fáj.
-  Ne szabadkozz. Megértem. Én sem tudtam némely dolgokat elfogadni, de az élet megy tovább.. Sose emészd magad olyasmi miatt, amin már nem tudsz változtatni.
- De azért nem baj, ha legbelül fáj egy kicsit, ugye?
- Nem. - ekkor Rob felállt. - Most mennem kell, nem engedett sok időre a csapat és Stef üzeni, futamkezdésre ott legyél. Most írt üzenetet. - megfogta Mia kezét. - Okos légy kislány, itt várunk rád! Szia. - majd távozott. Ezután át kellett szállítani őt az intenzívre. Hiába hívtam Barbyt nem vette fel. Hol van ez a lány. Lassan indulnom kellett. Szeretlek - adtam puszit Mia arcára és már mentem is. A lenti folyosón futottam össze Miával és Dave-vel. Dave egy fotós volt. Régről már ismertem.
- Na végre Barby.
- Fer, bemutatom neked..
- Davet? Nem kell, ismerjük egymást. És ha egy jó sztoriért jöttél, bocs haver de nem engedhetem meg.
- Fernando. - kiabált rám Barby. - Nem azért jött. Miért kell ilyen gorombának lenni.
- Miért? Miért? Örülök, jól szórakozol...
- Nem szórakozom, látom megint előjött a spanyol éned. Inkább bemegyek Miához.- majd elindult a régi kórterem felé, 2 perc múlva idegesen futott vissza. 
- Hol van? Hol van? - kezdte el rángani a ruhám.
- Egész idő alatt ez akartam elmondani neked, de nem vetted fel a telefont pedig vagy 100szor hívtalak. Az intenzíven van. - rogytam egy székbe bele.
- Mi? De mégis miért?
- Mert a láza nagyon magas, és kritikussá, életveszélyessé vált az állapota. Érted már.. 
- Ne haragudj Fernando.
- Nem Barby te ne haragudj, nem akartalak zavarni, és kiabálni sem veled, mint ahogy Sebbel sem.
- Seb?
- Persze, felhívtam őt is de minden hiába, meg sem hallgatott.
Dave csak hallgatta a beszélgetést, majd leült mellém. 
- Mondhatok valamit. -Dave
- Igen. - néztem rá.
- Vissza fog jönni hozzád, egyszerűen vissza kell. Ha valakit ennyire szeretnek az itteni világban, akkor annak itt kell lennie. Hallottam a balesetről, de nem fordult meg bennem egy percre sem h itt fotózgassak, pedig mindenem meg van hozzá, sőt hatalmas elismerésem lenne ezek után. De nem akarom meggyalázni ezt a tiszta dolgot. 
- Köszönöm, nem találnék még egy ilyen rendes fotóst. - válaszoltam. 
Ekkor láttam rohanni magunk felé, Antoniot. Antonio régi jóbarátom, de úgy volt, hogy nem tud idejönni a hétvégén.
- Fernando.
- Antonio. Örülök, hogy itt vagy.
- Amint hívtál intézkedtem, tudod hogy azt mondtam lehetetlen, hogy idejöjjek, de a barátok az elsők. Hogy van Mia?
- Rosszabbul, átkerült az intenzívre.
- Istenem Fernando, itt vagyok.
- Tudom Rád mindig számíthattam. 
- A hétvégén Laia is itt van, szóval nekem nem is kell dolgoznom, ha akarod a futam alatt itt maradok vele.
- Leköteleznél vele. 6. emelet 18. szoba. 
- Rendben. - és már el is tűnt. Mi Barbyval és Dave-vel pedig a pályára mentünk.


* Antonio *


Amikor beléptem a szobába láttam, hogy ott fekszik Mia. Keveset beszéltünk eddig, mert mindeketten elfoglalt emberek vagyunk, de Fernando sokat mesélt róla. 
- Helló Mia. Antonio vagyok, nem tudom emlékszel-e rám?! Mindegy. Erősnek kell lenned, mert ez a férfi aki az előbb itt hagyott téged, majd megveszik érted. Nehéz időszakon megy át és csak te enyhítheted a fájdalmát. Segíts neki, kérlek szépen. amióta téged ismer, mintha kicserélték volna. Örülök, hogy talált végre egy olyan lányt, aki nem csak kihasználja. 


* Fernando *


Nehezen indult a futam a 3. helyen voltam amikor beküldték a Sadfety Cart. Nehéz volt koncentrálnom és még a lekörözöttek is előttünk. Konkrétan Jaime, aki fel is tartott így Barby elment mellettem Így ő állt a dobogóra és nem én. Nem baj nem érdekelt, ezek után rohantam be Miához. Antonio ahogy ígérte ott is volt, egy kávé volt a kezében.
- Antonio.
- Szia Fer? Na hogy ment. 
- Negyedik hely. 
- Nem baj, legközelebb jobb lesz.
- Csak szerettem volna dobogóra, állni, hogy neki ajánljam ezt a dobogós helyet, de nem jött össze. 
- Fernando, ő nyugodj meg így is szeret téged. Most magatokra hagylak titeket, visszamegyek a szállodába. Mia te pedig gyorsan gyógyulj meg. Majd találkozunk Fer, és hívjuk egymást.
- Igen. Köszönöm.
- Ne köszönd, tudod mire valók az igaz barátok.
- Tudom. 
Antonio távozása után még jó néhány óra eltelt már este volt és én elaludtam a kanapén. 


* Mia *


Álmaim további bolyogása után, és az erőlködések hogy áttörjem a falat, megint csak elkeserítettek. Valahol egy parkban ültem, amikor leült mellém egy hosszú szőkés hajú hölgy. Olyan érzésem volt, mintha ismerném, pedig sohasem láttam. 
- Mia drágám.
- Ki magam.
- Szilvia vagyok. 
- Barby anyukája? 
- Igen. tudod sokat gondolkoztak az okosok ott fent és úgy döntöttek még nem jött el a te időd. Még dolgod van odaát. 
- Ezt úgy érti, hogy már meghaltam.
- Nem. A két világ közt ragadtál ha érted így.  És bár neked rövid időnek tűnik, odaát már napok teltek el. A lányom nagyon számít rád és segítened kell neki. És ott van Fernando. Mindennél jobban szeret téged, nem követhetitek el sem ti sem Barbyék azt amit mi az apáddal. Mi megfizettünk a döntéseinkért, de most rajtatok a sor, hogy kijavítsátok a hibákat. Menni fog?
- Persze.
- És mond meg a lányomnak, hogy ne hibáztassa magát, csak keresse meg azt aki igazán szereti. És akkor minden rendbe jön.
Megölelt őt, majd eltűnt. Ekkor egy idő hölgy a hátam mögé muatott. Luisa - kérdeztem, ő csak bólintott, én hátranéztem, ekkor láttam magam előtt Fernandot, de éreztem hogy már nincs ott az a fal, nyújtotta a kezét én pedig megfogtam. Hirtelen éles fény, és egy ágyon feküdtem mindenféle gépek körülöttem, infúzió. Ez egy kórház nyílván. Fernandot pillantottam meg, aki a kanapén aludt. Most ez is egy álom, vagy most ez mi. Ránéztem az órára, 23:15. 
- Fer, Fer... suttogtam. Ekkor ébredt fel. először nem tudta, szerintem hogy képzelődik, majd rögtön felpattant és odarohant. Megölelt, puszilgatott, és még sírt is.
- Mia.. - csak úgy folytak a könnyei - köszönöm istenem. 
- Szeretlek, és úgy hiányoztál. - mondtam neki.
- Te is nekem, soha többet nem engedlek el. - ekkor megnyomta a gombot és jelzett az orvosnak. Közben betoppant Barby...

98. rész

*Barby*

Amikor beléptem Mia szobájába, Fernandot találtam ott sírva:
- Történt valami? - kérdeztem meg aggódva
- Felment a láza, és nem akar lemenni.
- Basszus - ijedtem meg
Ekkor lépett be Sebastian is.
- Szia Fernando, hogy van? - nézett Mia felé, mintha engem észre se vett volna
- Felment a láza - válaszolt Fernando meglepődve
- Nekem mennem kell - néztem a spanyolra.
- De Barby nincs....- intettem neki, hogy ne mondja, el, hogy nincs hol aludnom
Értette a célzást, és csöndbe maradt. Odamentem Miához, és megfogtam a kezét - Harcolj - suttogtam neki, azzal kisétáltam. Fogalmam sem volt, hogy hova megyek, csak céltalanul bolyongtam Szingapúr utcáin. A csapat, úgy tudta, hogy Miánál vagyok, ezért elengedtek. Egyre csak a sötét utcákat jártam, és gondolkodtam. Nem volt kedvem semmihez, és aggasztott Mia állapota is. Fernando mindent megakadott volna, hogy jobban legyen. Ez az igazi szerelem, milyen szép is, hogy ennyire szereti. Milyen furcsa az élet, anya azért küzdött, hogy azt az életet, amit ő élt át nekem, ne kelljen. Nem sikerült neki, hasonló cipőben vagyok, mint ő. Valahol olvastam, hogy a gyerekek a szüleik sorsát folytatják, ha valamit nekik nem sikerül teljesíteni  akkor a gyerekekre hárul át. Most kezdtem el hinni ebben, és átéreztem, mindazt amit anya érzett. Ahogy feleszméltem a gondolataimból, rájöttem, hogy nem tudom merre vagyok. Egy órám volt vissza, hogy eljussak a bokszba, de merre menjek? Ahogy siettem, beleütköztem valakibe.
- Elnézést - szólítottam meg
- Semmi baj hölgyem. Segíthetek?
- Azt megköszönném, véletlenül nem tudja, merre van a Forma 1-es pálya?
- De igen, éppen odatartok, jöjjön velem.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá
- Annyira ismerős nekem - mosolygott ő is, itt zavarba jöttem.
- Az meglehet - válaszoltam.
- Rajongó?
- Nem, ott dolgozom.
- Én is, fotós vagyok, nem szokásom sportot fotózni, de az egyik kollégám megkért rá, hogy helyettesítsem. Milyen neveletlen vagyok, a nevem Dave, Dave Milton.
- Én Barbara vagyok, de szerintem tegeződjünk - mosolyogtam rá. - Nem látszol helyinek.
- Nem, nem itt lakom - nevetett- Angol vagyok, és Londonban élek, ott van a stúdióm.
- Remekül hangzik - mosolyogtam.
- De te még mindig nem mondta el, hogy mit dolgozol - nevetett
- Hidd el, előbb megtudod mint gondolnád.
- Egy ilyen szép hölgy itt bolyong, annak az lehet az oka, hogy összetörték a szívet - lehajtottam a fejem - Tehát eltaláltam - folytatta - Az a pasi nem komplett, ha enged elmenni.
- Nem vagyok egy főnyeremény, hidd el.
- Hát ezt kétlem.
- Pedig - nevettem
- Barby, eljönnél egy fotózásomra, lehetnél a modellem.
- Én??? - lepődtem meg
- Igen te, kitaláltam egy új projektet, és modelleket keresek, te vagy eddig a legmegfelelőbb.
- Tudod mit Dave, miért is ne? Benne vagyok - mosolyogtam.
- Hogy állsz a fehér színnel? - nevettet
- Jól - nevettem
- Remek, erre épül az egész.
- Ezt megbeszéltük - nevettünk össze
- Nézd csak, az már a pálya.
Megörültem, és elővettem a beléptetőmet, ahogy Dave is. Hirtelen rengeteg fotós jött körénk, Dave meglepődött. Christian rohant hozzám:
- Barby, basszus hol a francba voltál?? Nagyon aggódtunk - Dave szeme kikerekedett.
- Barbara, Barbara Meier! - mondta meglepetten, én bólintottam
- Mi lesz már, tapsoljak, irány öltözni, mindjárt megbeszélés. - parancsolt Christian
- Megbeszélés után ugorj be a Home-ba - szóltam oda Davenek, aki csak bólintani bírt, amin jót kacagtam.
A megbeszélés uncsi és unalmas volt, de jól tűrtem. Most csak a mi részlegünk szenvedett ott. Ahogy kiléptem, Rocky állított meg:
- Láttad a híreket?
- Nem.
- Azt rebesgetik, hogy összejöttél valakivel, valami fotóssal. Igaz?
- Nem, csak visszakísért, mert eltévedtem.
- Hát, ezt nekik kell elmagyarázni - nevetett Rocky
Visszatértem a Homeba, ahol Dave, már várt.
- Álmaimban sem gondoltam volna, hogy te vagy Barbara Meier. Sokat hallottam rólad - fogadott így.
- Sok rosszat gondolom.
- Nem éppen - nevetett - Meggyötört vagy, igazak a pletykák.
- Milyen pletykák? - húztam össze a szemöldököm.
- Amik azt mondják, hogy meggyötört vagy.
- Nem csodálom, a legjobb barátnőm itt fekszik komában és semmit sem javul az állapota, és...
- És?
- Mindegy, hagyjuk.
- Ahogy gondolod. Nincs kedved eljönni valahova?
- De, remek ötlet, de előbb beugranék Miához, velem tartasz.
- Örömmel.
Épp nevetve indultunk el, amikor Seb jött velünk szemben, csak állt és nézett ránk.....

 

                                                                         (Dave)

97. rész

* Fernando *

Nehezen indult a reggelem, és nehezen vettem búcsút Miától. Tudtam, hogy ma nem hibázhatok, időmérő van. Nem ronthatom el, mit szólna Mia ha felkelne. Már látom is magam előtt, ahogy ráncba húzódik a homloka, és mondja: " Fernando ". Istenem de hiányzik. Amikor bementem először a home-be mentem. Furcsa volt minden, hideg légkör, senki nem szólt hozzám. Leültem egy kanapéra, amikor láttam hogy Rob közeledik.
- Szervusz Fernando, ezt Stef küldi, hogy edd meg. - majd egy tálon szendvicset nyújtott elém. Valójában kedves gesztus volt ez, de nem éreztem őszintének. Tudom, hogy valahol legbelül biztos utál engem, mert tudom mit érzett vagy talán még most is érez Mia iránt. - Na vedd már el. - mondta végül.
- Nem kérem. - válaszoltam egykedvűen.
- Tán fogyókúrázol? Ugyan már Fernando, enned kell!
- De nem vagyok éhes.
- Nézd, az önsanyargatással nem érsz el semmit. És Mián sem segít, most pedig eszel, mert addig nem ülhetsz kocsiba, és ha kell én intézkedem. Senkinek nincs kedve ahhoz, hogy hozzád is kórházba kelljen járni, mert megint falhoz csapod a kocsit.
- Megint?
- Tegnap is rontottál nem? Na itt van.
- Jó. Vettem el a tálat. - ő pedig elindult vissza Felipéhez.
- Hé Rob!
- Tessék? - fordult meg.
- Kössz.
- Nincs mit.
- És jó lenne ha bejönnél Miához. - egy pillanatra megtorpant. Egy okén kívül azonban nem tett mást, majd elballagott. A nap további része nem sikerült valami fényesen, mert a 3. edzésen 4. lettem, az időmérőn meg 5. Szokás szerint, már bérletem van oda. Sietségemben, belefutottam Berniebe a paddockba.
- Fernando, fiam, gyere csak ide. - mondta.
- De nagyon sietek, tudod Miához.
- Pont azért. - nem tudtam mit akar, de végül odamentem hozzá.
- Tessék - csúsztatott a zsebembe egy rózsafűzért.
- De? Mégis..
- Ne kérdezz annyit, nyomás a lányhoz.
- Bernie..?
- Az édesapjáé volt.
- Köszönöm, mosolyogtam rá, majd siettem be a kórházba. Amikor beértem sajnos nem jó híreket kaptam az orvostól.
- Nézze Mr. Alonso, nem tudok jó híreket mondani. Mia állapota megváltozott. Még stabil de magas a láza. Ez ilyenkor természetes de meg kell érteni nem lehetünk nyugodtak.
- Dr. bemehetek hozzá?
- Természetesen.
Ahogy beléptem, rögtön leültem mellé.
- Szia Életem. Most beszéltem az orvossal, hallom rosszalkodtál és felment a lázad. Ne csináld ez velem kérlek. Nagyon aggódom, és nem tudom mi lesz. Szeretlek. Ma nem voltam jó, nagyon nem. De nem érdekel. Inkább vagyok melletted. Hoztam neked valamit, Bernie adta. Egy rózsafűzér az édesapádé volt. Remélem segít. Szeretlek. - megfogtam a kezét, és adtam rá egy puszit. Éreztem milyen meleg a bőre, valóban nagyon magas volt a láza. - Ha tehetnék érted valamit, bármit..

* Mia *

Akármerre mentem mindig ott volt Fernando, de a fal nem tűnt el. Mindennél jobban át akartam törni és nem ment. Bárhogy próbáltam... A nagyiék házában voltam. És láttam a nagyszüleimet. Boldogok voltak. És ott volt Seb és Barby. De őket is elválasztotta egy fal tőlem. Miért? De ők ott voltak egymásnak, nekem pedig senki. Megint egyedül, ahogy mindig... "Fernando"  - kiabáltam.

* Fernando *

Álmomból riadtam fel, mert azt éreztem mintha Mia megszorította volna a kezem, de lehet csak álmodtam az egészet. Istenem gyere vissza hozzám kérlek szépen, éreztem, hogy ismét elkap a sírás. Ekkor lépett be Barby...

96. rész

*Barby*

A szabadedzések után, úgy éreztem be kell mennem Miához. Nem sikerültek rosszul az edzések, minden a terv szerint ment. Egy kis nyugalomra vágytam, ezért is mentem hozzá. Úgy gondoltam, ha beszélek hozzá azt hallja, és nem érzi magát magányosnak. Amikor odaértem, nem volt még nála senki, én voltam az első. Leültem egy székre az ágya mellett és mesélni kezdtem:
- Szia Mia. Képzeld, jól sikerültek az edzések, jó esélyeink vannak. Fernandonak is jól mentek a dolgai. Szeretnénk, ha végre felébrednél és itt lennél velünk. Fernando nagyon szenved, rossz igy látni, és ezen az állapoton csak te segíthetsz. Képzeld arra az elhatározásra jutottam, hogy hazaköltözöm, Németországba. Eladom a Keynes-i lakást is, jó lesz most a hazai környezet. Régen beszéltem németül, talán már el is szoktam tőle. Apa is örülne, ha otthon lennék. Mindenkinek jó lesz így - éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon, a táskámhoz fordultam egy zsepiért. Fernando ott állt az ajtóban. - Gyere csak be.
- Nem akarok zavarni - mosolyodott el
- Nem zavarsz - mosolyogtam én is
Leült egy székre, majd Miáz nézte. Tudtam, hogy most ki kell mennem, hogy megbeszéljék, a dolgokat, vagyis, hogy Fernando elmondja. Míg a folyosón ültem, felhívtam apát.
- Szia apa - szóltam bele németül
- Szia kicsim - szólt bele vidáman - rég hallottam a hangod, hogy vagy?
- Jól - hadartam el - Mondani szeretnék valamit
- Hallgatlak
- Hazaköltözöm
- Ez remek - örvendezett - Sebbel vesztek egy házat itt?
- Nem apa, egyedül megyek haza.
- Mióta vesztetek össze?
- Lassan egy hete.
- Barby, ha úgy érzed, hazajössz, én várlak.
- Köszönöm - suttogtam a könnyeimet nyelve.
- Nincs mit.
Azzal bontottuk a vonalat. Közben Fernando intett, hogy most már bemehetek. Leültem a kanapéra, lassan világosodott.
- Aludnod kellene - bökött az ablak felé Fer
- Nincs hol - néztem én is az ablak felé
- Hogy hogy? - lepődött meg
- Sebastiannal egy szobánk van, és a hotelünkbe nincs több szabad szoba, tehát nincs hol aludnom.
- De kedden hol aludtál?
- Az egyik mérnököm irodájában.
- És ő ezt engedi?
- Nem tudom, hogy egyáltalán tud-e róla, érdekli-e.
- Itt aludhatsz - mosolygott
- Köszönöm.
Fernando szerzett egy takarót, még én elnyúltam a kanapén. Ő egész végig ott gubbasztott, amikor felébredtem, még akkor is ott volt.
- Köszönöm - mondtam ismét
- Nincs mit - mosolygott.
Délután volt, lassan kezdődik a harmadik edzés, és este az időmérő. Nagyon furcsa ez a fordított sorrend, de ha az ember nagyon akar, hozzá tud szokni. Kimentem ismét a pályára.
- Nem sokat aludtál - jött velem szembe Ciaron
- Nem tudtam többet.
- Gyere, együnk valamit.
A büfé felé vettük az irányt, leültünk. Nem nagyon tudtam enni. Sebastian belépett. Körbenézett, mindenkinek köszönt kivéve nekem. Nagyon fájt a dolog. Próbáltam nem mutatni, de nem nagyon sikerült. Nyeltem egy nagyot és tovább néztem az ételt.
- Barby, te szenvedsz - szólt hozzám Ciaron - Barby, Barby, BARBY!!!!
szólongatott mérnököm, míg én egyre csak a tányért néztem....

95. rész

* Fernando *

Miután Barby távozott felmerült bennem a gondolat, hogy miért nem békülnek ki, hiszen nagyon meg fogják ezt bánni. Én már most bánom az elvesztegetett időt, azt amikor nem voltam Miával. Vajon hol jársz most kedvesem, néztem rá, olyan békésnek tűnt. Sokáig néztem őt, már itt volt az esti vizit ideje, a doktor úr mondott pár biztató szót, irkált valamit a papírjára majd távozott. Én Mia mellé feküdtem, tudom hogy ezt nem lenne szabad, de vigyázni akartam rá, már óhatatlanul is.

-         Remélem egyszer meg tudsz nekem bocsátani. – suttogtam.

Így aludtam el, reggel pedig arra ébredtem, hogy a nővérke kelteget.

-         Mr. Alonso!

-         Tessék? – riadtam fel.

-         Kérem, szálljon le innen, mielőtt ezt a doktor meglátja.

-         Persze azonnal. – másztam le az ágyról.

-         Én megértem, hogy milyen nehéz ez, de erősnek kell maradnia. Nézzen csak rá. Szerintem ő sem szeretné, ha úgy kellene felébrednie, hogy egy idegronccsal találja magát szemben.

-         Igen tudom.

Amíg zajlott a reggeli vizit, én elmentem inni egy kávét, később még elbúcsúztam Miától, majd mennem kellett az első szabadedzés miatt.

-         Szurkolj nekem! – szorítottam meg a kezét.

Amikor a pályára értem Sebastian jött velem elsőként szembe.

-         Tudod, hogy megbántottál tegnap.. - Seb.

-         Tudod van akit meg kell bántani, ahhoz, hogy rájöjjön mennyire fontos is a másiknak. És én ezt vállalom. Na szia.

Mikor hátrafordultam láttam, hogy meredten néz utánam. A boxba beérve, nem szóltam senkihez, látták rajtam a feszültséget. Csak beültem az autóba és vártam a jelzésre. Ahogy ott merengtem, eszembejutott, amikor Mia először guggolt le ide mellém, és én rá sem néztem. Mekkora hülye voltam. Hamarosan indulnom kellett, köröztem a pályán, Andrea pedig folyamatosan mondta az időket a rádióba, de nem válaszoltam, igazából nem érdekelt. Egyre Mián járt az agyam, amikor egyszer megcsúsztam, elrontottam egy kanyart.

-         Fernando! – Andrea

-         Bocs. – szólt a válaszom.

Nem kellett még egy kör, ismét rontottam.

-         Na elég legyen, gyere a boxba.

Nem válaszoltam, csak behajtottam. Stefano jött oda.

-         Szállj ki! – lassan szálltam ki az autómból. – Ez meg mi volt?! - emelte fel Stefano a hangját.

-         Semmi, elrontottam, mással is előfordul.

-         Nem Fernando! Ez nálad itt gyökeredzik. – mutatott a szívemre. – Le kell tudnod gyűrni ezt.

-         De nem tudom, nem érted, ő mindennél fontosabb nekem.

-         Tudom. De ő is azt akarná, hogy jól teljesíts, érted?

Bólintottam. A két edzés közötti időt, a home-ban töltöttem, édesapámékkal telefonáltam, majd Lorenával.

-         Sajnálom Fernike.

-         Ha tehetnék valamit Lorena..

-         De nem tudsz. Biztos vagyok benne, hogy értékelni fogja majd ezt. Ő szeret téged.

-         Én is.

-         Tudom öcsi, ilyet még sosem tapasztaltam nálad.

-         El akarom venni feleségül.

-         Tessék? Ez komoly?

-         A legkomolyabb. Ez a baleset ráébresztett, hogy nincs több időm. És ki akarom használni.

-         Ennek nagyon örülök.

-         Most le kell tennem, kezdődik az edzés, majd még beszélünk. Puszilom az otthoniakat.

-         Én is titeket. És ne bánkodj, Mia nem sokára veled lesz.
A 2. edzés után siettem be Miához, leültem mellé és megfogtam a kezét.
- Megjöttem Kincsem! Túl vagyok az első két edzésen, az elsőn 4., a másodikon második lettem. Ez egész jó az autóhoz képest. Sajnos rontottam is, amire nem vagyok büszke, de te jártál folyton a fejemben. Nagyon szeretlek ugye tudod. Beszéltem az otthoniakkal, ők is nagyon aggódnak érted. És Barbyék is. Remélem kibékülnek Sebbel, hogy újra mi legyünk a nagy négyes. Kicsim, ha hallasz kérlek jelezz nekem valahogy.

Sajnos nem történt semmi. Vártam, hátha de semmi. Megöl el a nyugtalanság. Kiléptem 5 percre a mosdóba, amikor mentem vissza hallottam Barby van bent és épp Miához beszél. Nem akartam megzavarni, ezért megvártam míg befejezi…

94. rész

*Barby*

Sebastian toppant be és hívott ki. Fernando persze azonnal kizavart, hogy beszélgessünk. Féltem ettől a beszélgetéstől, elég feldúlt volt még mindig. Amikor kimentünk, papír kötegeket vett elő:
- Ezeket Ciaron küldi, megkért, hogy hozzam be - válaszolta egykedvűen
- Köszönöm - majd lapozgatni kezdtem - Belenéztél?
- Nem, ez a ti ügyetek. Mia hogy van?
- Az állapota változatlan.
- Ha valami változás lesz, szólj Fernandonak, hogy hívjon fel.
- Rendben.
Azzal kisétált a kórházból, épp úgy ahogy jött. Visszamentem Fernandohoz. Láttam a szemében az érdeklődést, nem tudta palástolni, hogy kíváncsi a beszélgetésre. Leültem a kanapéra, és olvasni kezdtem. Fernando nem bírta tovább és rákérdezett:
- Mit beszéltetek?
- Semmit, csak a papírokat hozta, amit Ciaron küldött, és üzeni, ha változás van, hívd fel.
- Miért játsszátok ezt? Késő lesz Barby, bánni fogsz mindent.
- Ez a mese bonyolultabb, mint azt te gondolnád. Te és Mia egymásnak vagytok teremtve, minden jel erre utal, de én és a csapattársam, már más verzió.
- Csapattárs? - lepődött meg.
- Végtére is igen, ő a csapattársam, nem kellene, hogy több vagy kevesebb legyen. Együtt kell dolgoznunk, de ugyanakkor, meg kell tartanunk a kellő távolságot is.
- Hibát követsz el - kötötte az ebet a karóhoz.
- Ha hibázok, akkor majd tanulok belőle.
Értette a célzást, nem faggatott tovább, igy tudtam olvasni tovább a telemetriát és a taktikát, amíg Fernando aludt. Már elég későre járt, én csak tanulmányoztam, mire ő evett is egy keveset.
- Úgy dolgozol, mint egy gép - lepődött meg - Nem vagy fáradt?
- Nem, ez nálam természetes.
- Sosem láttalak így, el se tudtam volna képzelni.
- Még jó, hogy nem láttál, mert akkor az azt jelentené, hogy kémkedsz utánunk - mosolyogtam el, majd ő is mosolyogni kezdett - Én mindig ennyit dolgoztam, csak ezt a kívülállók nem láthatták.
- Tetszik az új éned, pózívit - mosolygott - Nem vagy az a morcos kislány.
- Mondhatni felnőttem. Átléptem, azt a nagy szakadékot, amiben álltam, és képes vagyok küzdeni.
- Jó ezt hallani. Menj csak nyugodtan, én bent maradok.
- Rendben, holnap találkozunk - búcsúztam el
Mielőtt elmentem volna, találtam egy kis kápolnát a kórházban, nem is gondoltam volna, hogy itt Szingapúrban ennyi hívő ember van. Bementem, körbenéztem. Nem vagyok egy hívő ember, de imádkozni kezdtem Miáért, végül anyukámat szólítottam meg.

Anya, ha hallasz, kérlek vigyázz Miára és kísérd vissza őt hozzánk. Nagy szükségünk van rá, nekem ő olyan, mint egy nővér, és itt van Fernando aki őrülten szereti. Ne hagyd, hogy még egy szerelmi történet tönkre menjen, az emberi meggondolatlanság miatt, segíts nekik, kérlek. Tudom, hogy figyelsz engem, ezért azt is tudom, hogy tudod, mennyire fontos ez nekem. Bízom benned, és tudom továbbá azt is, hogy nem kívánod senkinek azt a szenvedést, amit te is átéltél, ezért kérlek segíts nekik.

Reménykedve mentem ki, valahonnan éreztem, hogy anya segíteni fog. Csak azt szeretném, hogy ők bizonyítsák be, van szerelem a Forma 1-ben. A Hotelbe érve, Sebastiant láttam a hallba, nagyon beszélgetett egy férfival. Egy idegi emelte rám a pillantását, majd ismét az említett férfi felé fordult. Az az igazság, ha valaki megkérdezné, hol ment tönkre a kapcsolatunk, nem tudnám megmondani. Talán, már megfoganása percében halálra volt ítélve, sokan mondták, hogy nem lesz hosszú életű, igazuk lett. Azért csapattársak között, nem létezik szerelem, mert ha ki is bírják együtt, előbb vagy utóbb a munka iránti szenvedélyük megrontja a kapcsolatukat. Mi idáig nem jutottunk el. Seb vagy a mostani, vagy a következő futamon világbajnok lesz ismét. Az élete meg fog változni még jobban, és én a tökéletlen szerepemmel, nem illenék bele az életébe.  Ciaron szobájába vettem az irányt, ugyanis még a kórházban az észrevételeimet rögzítettem. Bekopogtam hozzá, álmosan nyitott ajtót:
- Barbara, te ilyenkor? - kérdezte meglepően
- Bocsánat Ciaron, hogy zavarlak, de jegyzeteltem, pár észrevételt, itt van, majd nézd át, további szép estét.
- Komoly a baj  - nézett rám - Nagyon szenvedsz belül.
- Jól vagyok - mosolyogtam rá.
- Ne csapd be magad, lehet, hogy a külvilágot becsaphatod, de magad ne.
- Semmi bajom, tényleg.
- Ahogy gondolod - rántotta meg a vállát, elvitte a papírokat, majd bement.
- Igaza van - hallottam meg Christian hangját a hátam mögött
- Tényleg jól vagyok.
- Nem igaz, már magadat is becsaptad. Mi volt ez a jelent Sebnél?
- Ne rám nézz, nem én tehetek róla.
- Valóban nem? Lehet, hogy Fernando húzta fel, de miért lett olyan ideges? Nem gondolkodtál még ezen?
- Nem, ez nem az én hatásköröm
- Diplomatikus vagy. Előkerült a német éned.
- Német én - ízlelgettem a szót - Nem is tudtam, hogy van ilyen bennem.
- Pedig mindig is ott volt, és most előjött.
- És ez jó vagy rossz?
- Attól függ honnan nézem, de ezt neked kell eldönteni.
Azzal elsétált. Felnőttem, úgy éreztem. Most a munka a fontos és az, hogy Mia jobban legyen...