14. rész

*Seb*

Furcsa, hogy nincs mellettem, furcsa, hogy nem hallom, hogy a magáét mondja. Az az igazság, hogy hiányzik Barby. Talán nem kellett volna vele olyan keményem bánnom, de nem gondoltam volna, hogy így reagál. Nem kiabált, nem csapkodott, semmi. Csak ott volt. Hallottam este ismét rémálmai voltak, de nem mentem át, nagy lány meg kell oldania. Talán igaza van, nem leszek mindig ott mellette. De fáj, ha erre gondolok. Barby más mint a többi lány. Tudom, hogy nagyon fáj neki, hogy eltiltották, de az jobban, hogy nem indulhat a Magyar GP-n. Azt hiszem ez teljesen a kedvét vette.
- Min gondolkodsz? - jött oda Fernando
- Semmin, vagyis Barbyn - vallottam be
- Ez furcsa, hogy a semmi és a Barby szó nálad egy kategória. Tudtam, hogy nem ti voltatok.
- Hogy mi? - néztem rá furcsán
- Ti csak segítettetek Ninának.
- Mia, a neve Mia, és Barby volt.
- Hogy mi? kérdezte Fer. - Mia mindent bevallott - itt csodálkoztam
- Mégis mit?
- Hát azt, hogy ő kért meg titeket.
- A francokat. Barby találta ki, tudod milyen. Mindig összeakarja hozni az embereket. Szerinte, ti összeilletek.
- Hogy mi?? - akadt ki Fer - Barby meg van őrülve!!
- Amúgy azt én se értem, miért vagy ilyen vele.
- Hát csak, mert
- Te tudod - mondtam neki
- Hallom eltiltották, és nem indulhat a Hungaroringen sem. Szerinted veszélyben van az állása?
- Lehet - válaszoltam - Brendon a barátom, jó fej srác.
- És Barby? - tette fel a kérdést Fer
- Barby, hát Barby. - majd részemről ott hagytam és elmentem.
Ideje volt visszamenni a szállodába, ma még nem is láttam őt. Este azon gondolkodtam, hogy milyen lesz nélküle, vajon tényleg elfelejtem? Egyszer csak a sírására és a kiabálására lettem figyelmes. Megint az álmok. Nagyon vissza kellett magam fognom, hogy ne menjek oda hozzá, ne öleljem át, és ne suttogjam a fülébe, hogy én mindig vele leszek. Nagyon rosszul volt, hallottam, hogy Christian orvost is hivatott. de Barby nem engedte be. Azt hiszi, hogy meg tud vele küzdeni, de én tudom, hogy nem tud. Elképzeltem, hogy otthon fog ülni és nézi a futamot. Tudtam a tervét, hogy mit szeretne a Magyar GP-n. Barbynak sokat jelent az anyukája.  A gondolkodásban aludtam el. Másnap reggel amikor kimentem, ő már ott volt. Ma van a futam napja. Ezt a pole-t nem éreztem olyan felemelőnek mint a többit, de tegnap ezt nem mutattam...

*Barby*

Amikor kimentem a pályára, a sajtó fogadott:
- Frau Meier, ön szerint ez az utolsó futama? - kérdezte az egyik
- Nem tudom, fogalmam sincs - rántottam meg a vállam
-A csapatnak elege lett magából? - kérdezte a másik (nem a csapatnak, hanem Sebnek - gondoltam)
- Nem tudom - válaszoltam ismét
- Annyira sem jó, hogy még a hazai futamán se indítják? - jött egy harmadik, na itt jött ki belőlem ez a 3 nap
- Tudják mit! - üvöltöttem - Igen, én vagyok a legrosszabb és legbénább versenyző. Soha sem tudom felvenni a csapattársammal a versenyt, és még arra sem vagyok méltó, hogy a cipőjéhez felérjek. Sőt, ingen eltiltottak.  És az is lehet, hogy ez az utolsó futamom, és még mielőtt a magánéletembe kérdeznének, nem kellek senkinek, senkim sincs. - miután kitomboltam magam ott hagytam őket. Akkor vettem észre, hogy ő is nézett. Amikor észrevette, hogy nézem, elkapta a tekintetét, és elindult. Ezek után mit fogok kapni Hornertől. Felhívtam aput és elmondtam neki mindent. Csalódott volt, éreztem a hangján, de természetesen próbálta leplezni. Ez megint az a korszak, amikor a padlóra kerültem...

*Seb*

Láttam Barbyt..  Ő sohasem hazudtolja meg önmagát, még akkor sem, amikor a padlón van, mert ott van ezt látni rajta. Egyedül csak egy emberrel nem kiáltott még így.. az az ember pedig én vagyok. Velem sohasem beszélt így, pedig amikor bezártuk Fernandoékat elég rendesen üvöltöttem vele, amit megbántam... Jaj Barby, nem tudom hova tegyelek. Mia irodája felé jártam... el kell neki mondanom mindent, hogy veszekedtem Barbyval, hogy miket mondott, és hogy mit tapasztaltam, és a rémálmait. Amikor beléptem, kedvesen mosolygott, majd amikor meglátta az arcomat, egy kicsit megijedt...