Láttam Sebatianon, hogy nem igazán akart odajönni, de végülis egy kisebb megtorpanás után odajött ő is. Üdvözöltük egymást Barbyval, majd Sebbel is. Örülnöm kellett volna neki, és örültem is, csak sokkal inkább lefoglalkoztatott most az, ahogy a Ferrarisok bántak velem. Rosszul éreztem magam, és nem tudtam kiverni a fejemből amiket Fernando mondott, vagy inkább azt, ahogyan mondta, az a mély ellenszenv, a durva szavak, az elhidegült és kíméletlen tekintet. Szinte tapintható volt a gyűlölete, minden ismeret nélkül. Ilyennel még nem találkoztam pályám során, igaz nem régen vagyok a szakmában. Barbival megbeszéltük a részleteket, majd ők tovább álltak, igaz Sebet úgy kellett elüldözni. Láttam a srácon ha tehetné egy percre sem mozdulna csapattársa mellől. Barby kedves, kedvelem őt, azt hiszem jóbarátok leszünk mi ketten. Ezek után elindultam hát, hogy Bernievel egyeztessek egy két dolgot, amikor épp velem szemben sétált Domanicalival. Stefano tekintete maga előtt volt és erősen bólogatott, Bernie valószínűleg most elmondta, hogy nem lehet így viselkedni, ahogy az ő pilótái tették. Amikor észrevettek én inkább elbújtam volna, hogy ne lássák, hogy őket nézem, de már késő volt és Stefano intett, hogy várjak. Bernie mosolygott és tovább állt, a Ferrarisok csapatfőnöke, pedig gyors léptekkel indult hozzám.
- Szia Mia, a nevem Stefano Domenicali.
- Mia Salvatore.
- Szeretnék bocsánatot kérni tőled azért a kis közjátékért.
- Neked nem kell bocsánatot kérned, és a pilótáidnak sem.
Stefano csak meresztette a szemét, többször lejátszódhatott a fejében a „ Tessék? „ kérdés.
- Nem is tudom mit mondjak neked..
- Stefano semmit, csak segíts egy kicsit. Mond el nekem hol szokott lenne ez a buli.
Stefano megadta az adatokat és én pedig azzal a lendülettel elindultam a szállodába. A kijáratnál szembejött velem Rob. Őrülten kalimpálni kezdtem, ő pedig mosolyogva jött oda.
- Na mi a helyzet csajszi?
- Tudnál nekem egy taxitársaság telefonszámot mondani?
- Taxi? Az meg minek.?
- Na ne nevettes Rob, mégis minek? Hogy elmenjek a szállodába, tudod Bernie hozott, de ő már elment.
- Ugyan hagyd, majd én elviszlek.
- Komolyan?
- Persze. Gyere pattanj be, legalább nekem is lesz társaságom, hamár Felipe így egyedül hagyott és lelépett Fernandoval.
Oh, Fernando, már kezdtem kicsit elfelejteni, erre most megint eszembe juttaták. Na mindegy menjük. Kedves volt ez Robtól, valahogy majd csak meghálálom neki.
***
Az esti szél picit fújt a szálloda előtt, lehet hoznom kellett volna kabátot, de most már mindegy, a taxi mindjárt itt van. Ahogy ezt épp kigondoltam már ott is volt, én csak beszálltam és röpke 10 perc alatt oda is értem. Kifizettem a taxis fiút, aki megjegyezte milyen csinos vagyok. Köszi, de most nem is ez a lényeg. Kint a bejáratnál láttam Jensont egy lánnyal beszélgetni. Fura de eddig azt hittem Jessicával van együtt, de ezek szerint lemaradtam, mert kézenfogta a lányt, aki nagyon nem Jessica volt. Azon agyaltam vajon megérte-e idejönnöm, vagy csak tényleg az időmet vesztegetem, ahogy Fernando mondta. De nem! Meg fogom neki és mindenkinek mutatni, hogy nem véletlenül vagyok itt és hogy igenis hasznos tudok lenni. Ahogy belefelé haladtam, néhány hooligán srác az utcán utánam fütyült és valamit dumáltak. Micsoda fertő, bunkók. A bejáratnál álló úriembert meg kellett kérdeznem, hogy jó helyen járok-e és ő azt mondta persze, csak menjek be. Elég simán ment, azt hittem jobban ellenőrzik ezeket a dolgokat, hogy ki megy be vagy valami. Ahogy beléptem egy hosszú tükrökkel kirakott folyosón kellett végig mennem, majd egy nyitott termet láttam magam előtt, gyorsan megigazítottam a tűzpiros ruhám és a hajam, aztán indulás be. Amikor beléptem, hatalmas tömeg fogadott és minden szem rám szegeződött. Rögtön Barbit kerestem, és meg is találtam, ahogy több pilóta társaságában ücsörög. Oda akartam rögtön menni, de akkor hallottam csörög a telefonom.
- Tessék, Mia Salvatore.
- Mia, Bernie vagyok. Csak szólni akartam, hogy holnap az első terápiád a Ferrarisokkal lesz. Előbb Felipével, majd közvetlen utána Fernandoval is.
Nem tudtam megszólalni a meglepettségtől, ezért egy oké után elköszöntem tőle, majd odasétáltam Barbyékhoz. Kedvesen fogadtak és jól el is beszélgettünk. Jenson felkérte Barbyt táncolni, amit ő el is fogadott, igen ám de ez a manőver mélyen érintette Sebet. Láttam rajta, ahogy előbb kétségbe esik majd dühös lesz. Áhá, ez már nem egyszerű szimpátia, ez nyílt féltékenység. Végig őket bámulta, és bár nem szólt egy szót sem, az arcáról minden leolvasható volt. Ekkor hirtelen határozott lépteket hallottam magam mögül, majd egy éles hangot.
- Szép jó estét! – éreztem a hangban a cinizmust és a dühöt egyszerre. Jól tudtam Fernando az. Még mielőtt jelenetet rendezhetett volna, felálltam és mélyen a szemébe néztem.
- Neked is szép estét. Bocsi fiúk most mennem kell. – Fernando arca kielégült volt, Seb meglepődött.
- De hova? Olyan jól elszórakoztunk. Miért nem maradsz még? - Seb.
- Nem tehetem, ez nem tartozik a munkakörömbe, és még valakinek zavarnám a közérzetét. Nem szeretnék senkinek rossz pillanatokat. Sziasztok.
Nem volt kedvem elmenni, de tudtam, hogy én és Fernando nem férünk meg egy helyen, inkább elmentem. Leültem egy asztalhoz ahol nem ült senki, és ittam egy koktélt. Egyszer csak lehuppant mellém Hamilton.
- Szia Mia, sajnos még nem volt alkalmam bemutatkozni, bár biztos sokat hallottál már rólam, de azért mégis, Lewis Hamilton vagyok. – nyújtott kezet.
Az önelégültség és az egoizmus bőven érezhető volt rajta. Kezet nyújtottam neki.
- Erős kézfogás, ez határozott és magabiztos emberre vall. – mondta Lewis.
- Igen, tudom, vagyis ezt tanultam.
- Persze, már alig várom az első terápiát.
- Igen én is. – mosolyogtam. Bár ez nem teljesen volt őszinte. Tudom nem illik ilyet gondolni, de alig vártam, hogy leszálljon rólam. De mintha csak meghallotta volna a gondolataim, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment. Köszönöm. :)
Pont ráláttam az asztalra ahonnan felálltam, Seb mutogatott szokás szerint.
- Csinos ez a lány nem? Nektek mi a véleményetek? – Nico.
- Igazad van Nico. – Jaime – Szerinted Fernando?
- Nem nyilatkozom.
- Ugyan már, mi van veled öreg, ne legyél ilyen morcos. – Jaime
- Nem vagyok morcos.
- Akkor meg, mond meg végre neked tetszik? – Jaime
- Nem. Nekem nem tetszik.
Azon gondolkodtam miről beszélgethetnek amikor, Fernando hiretelen megfordult. Néztük egy ideig egymást, majd én elkaptam a fejem. Halottam ahogy a székről feláll és elindul felém. Megállt előttem, elég morcosan nézett rám.
- Tehetek érted valamit Fernando? –
- Ami azt illetei igen.
- Parancsolj.
- Ne bámulj már ha megkérhetlek.
- Rendben, ezentúl nem nézek rád. Nem tudtam, hogy cukorból vagy és elolvadsz.
- Ez nem vicces, és tudod jól, hogy egy szavamba kerül és te repülsz.
- Oh igen? - Álltam fel én is és hajoltam hozzá közel - Akkor jól jegyezd meg amit most mondok neked. Kösd fel a gatyád apukám, mert nem hagyom annyiban. – olyan közel volt már az arcom az övéhez, hogy szinte éreztem a leheletét.
- Ejha, de kinyílt a csipánk.
- Fernando, te azt sem tudod mit csinálsz. Nem is ismersz engem.
- De pontosan ismerem a te fajtád, idejön, mert apucika befizeti és..
Ekkor először emeltem el a fejem, és mély hallgatás állt be. Könnyesek lettek a szemeim, amin ő meglepődött.
- Menj te a franca, Fernando! Majd elrohantam onnan, kimentem a folyosóra, már éreztem, hogy sírni fogok. Aki valaha is átélte a szülei halálát az tudja, hogy minden ilyen megjegyzéssel egy régi sebet szakítanak fel. Tudtam, hogy nem lenne szabad sírnom, én a pszichológus, de hogy ok nélkül ekkorát rúgjanak belém. Mikor kicsit megnyugodtam, nem tudtam, hogy mit tegyek. Hiba volt eljönnöm, én nem tartozom közéjük, és akármit csinálok, bizonyos emberek ezt mindig éreztetni fogják velem. Amikor visszamentem, láttam Barbyék is már ott ültek, és Fernando is ott volt. Most még komorabb mint előtte.
- Barby én megyek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése