21. rész

* Mia *

Beszaladtam a mosdóba, ahol Barby közölte velem, hogy nem hívta fel Sebet. Csalódottam vettem tudomásul de megértem őt is hogy néhány nap, gondolkodási időre van szüksége. Visszafele tartottam amikor az ajtóban összetalálkoztam Fernandoval? Morcosan nézett rám.
- Már követsz is? - kérdezte.
- Ezt én is mondhatnám, de eszem ágában sincs követni téged, azok után amik történtek. És ha nem vetted volna észre Robbal jöttem.
- Remek, de ne hülyítsd nagyon szegény embert, ő sajnos bedőlt az ártatlan kinézetednek.
- Nehezedre esik hogy valami kedveset is mondj. De ha már itt vagy, meg akartam neked köszönni a szemüveget.
- Milyen szemüveget?
- Ne játszd meg magad, tudom, hogy megcsináltattad a szemüvegemet.
- Én? - nevette el magát. - Stefano volt. Csak nem képzeled, hogy bármit is hajlandó vagyok neked megtenni, azok után, hogy megpofoztál.
- Áá, így már világos akkor majd megköszönöm Stefanonak.- azzal tovább álltam. Leültem Robhoz sokat beszélgettünk és megbeszéltük megismételjük majd ezt az estét. Mindezek után úgy döntöttem innen rögtön Németországba repülök, és nem megyek haza Rómába. Szépen teltek a napok, amikor is végre eljött a Német nagydíj ideje. Sok cuccal érkeztem, az irodámba volt mit pakolni. A pilóták sorra jöttek meséltek-beszélgettünk. Este 6ra jött Seb. Megkérdezte mi a helyzet Fernandoval. Nem tudtam mit mondani neki, csak ezt a szemüveges sztorit. De magában gyanús. Ha nem is ő csináltatta meg akkor is mit keres nála, miért van ott? Nem értem, ha ennyire utál engem, akkor minek őrizgeti? Seb mondta, majd ő kideríti nekem a dolgokat, hiába mondtam nem kell, meg felesleges, biztos csak Stefano kérte meg hogy adja majd nekem oda. Seb nem tágított, de mivel jött Horner el is ment, valami interjúra. Tovább dolgoztam, amikor is egy idősebb ember kopogtatott az ajtón.
- Tessék. - fordultam meg.
- Jó napot kívánok, Mia Salvatore. Miben segíthetek?
- A nevem, Thomas Meier. Barbara apja vagyok.
- Üdvözlöm, Mr. Meier.Kérem üljön le.
- Nem zavarnám sokáig.Christian mondta, hogy maga a lányom barátnője.
- Tulajdonképpen mondhatjuk így is. Bár én itt csak a sportpszichológus vagyok, mégis a magánéletben barátok vagyunk.
- Ennek örülök. Tudja kiskorában nem sok barátja volt, az édesanyja halála miatt nagyon összetört.
- Ez érthető, és tudom milyen érzés, én is fiatal koromban veszettem el a szüleimet.
- Sajnálom. De így már értem, miért vannak olyan jóban. Maguk biztos olyan lelki izék.. tudja..á a fenébe maga a pszichológus. - mosolygott.
- Igen, lelkitársak, azt hiszem erre gondol.
- Igen, pontosan. Maga szerint én még lehetek jó apja a lányomnak? Hiba volt elhagynom őt kiskorában, de már nem tudom meg nem történté tenni. Sajnos.
- Nézze Mr. Meier, vagy inkább hívjam Herr Meiernek?
- Teljesen mindegy.
- Rendben. Szóval, Barbara szereti magát, hiszem akármi is történt maga az apja, az egyetlen kapcsolata, aki megmaradt, akire számíthat az életben. Higyje el, hogy becsüli magát és tiszteli, még akkor is ha esetleg nem mutatja, és maga úgy látom őszintén megbánta amit tett. Változni sohasem késő, és a megbocsátás pedig előbb-utóbb megérkezik. Csak bíznia kell. Ő is jól tudja hogy amíg van apja nincs egyedül, akármi is történt a múltban.
- Úgy gondolja?
- Persze. Nézze nekem se apám, se anyám nincsen már, és néha bármit megtennék azért hogy valakinek azt mondhassam: " anya " vagy " apa ". De nem tehetem.
- Ez rossz érzés lehet.
- Ez még annál is rosszabb, ez gyötrő. Nem vihettem anyámnak szülinapjára virágot, apák napján nem viccelődhettem senkivel. Borzalmas igaz? De nekem ez jutott. Viszont azt is tudom, hogy mindennek oka van. Talán ha ez nem történik meg, nem ez az ember lennék. És tudom, hogy odafentről vigyáznak rám. Mr. Meier keresse meg a lányát, és legyen vele minél többet, amíg van rá idő. Hiszen az elpazarolt időnél átkozottabb dolog nincsen. Akadályozza meg azt, hogy minden reggel úgy keljen ébrednie: " mi lett volna ha " . Érti már?
- Azt hiszem Mia, maga egy nagyon nemes ember és ezt őszintén mondom, becsülendő.
Ekkor hatalmas robajjal érkezett meg Fernando.
- Megjöttem.
- Várnál egy picit.
- Ugyan én nem várok, van egyéb dolgom is mint hogy ide mászkáljak ám.
- Nem látod, hogy vendégem van, az istenért. Akkor addig menj, Sebastian úgyis téged keres.
- Tényleg? Miért?
- Honnan tudjam, kérdezd meg tőle. Nekem nem mondott egy árva szót sem.
Fernando azzal a lendülettel amivel jött, távozott is. Akkor Mr. Meier is úgy döntött. hogy tovább áll. Én pedig elhatározásom szerint meg akartam köszönni majd visszakérni a szemüvegem Stefanotól.