7. rész

* Mia *

Miután közöltem Barbyval, hogy én elmegyek, kijöttem a teremből, ám valahogy még sem tudtam eljönni, úgy éreztem nekem még maradnom kell. Talán hülye voltam amiért ott hagytam őket, de nem volt egyszerűen lelkierőm ahhoz, hogy ott maradjak. Leültem a küszöbre, kis magányra volt szükségem, hogy gondolkozhassam. Apukám mikor kicsi voltam, mindig azt mondta, ha bántanak forduljak hozzá, ő mindig meg fog védeni.
- Jajj apukám ha most itt lehetnél, tudnál nekem tanácsot adni, mit tegyek ezzel a jó emberrel, hogy ne utáljon engem, minden ok nélkül... ahogy elmélkedtem egyszer csak sűrű léptelket hallottam, láttam, hogy Sebastian a kezében hozza ki Barbyt a teremből majd ráadja a kabátját. Váltottak pár szót, majd Barby odajött és mindent elmondott nekem, hogy veszekedett Fernandoval. Nem akartam, ezt igazán, megfogtam a kezét, tudtam, hogy szüksége van néhány jó szóra.
- Nem kellett volna ezt tenned...- újra könnyesek lettek a szemeim, és bámultam a kint közben eleredő esőre. Seb végig mögöttünk állt és ez egy kicsit megnyugtatott és Barbyt is. Tudom, érzem. Köztük valami különleges kapcsolat van és talán ez egy mélyen elfojtott szerelem lesz. Barby próbált vigasztalni, ne sírjak.
- Igazán vicces nem, az akinek segítenie kellene, az szorul segítségre, aki könnyeket törli az ember arcáról, ő maga sír, hát igen a pszichológus is csak ember.
- Mia.. - vágott közbe Seb. - és megsimogatta a vállam.
- Fernando jó ember, nem tudom mi van vele, sosem láttam még ilyennek, majd megbékél, és tudom bocsánatot fog tőled kérni. - ekkor leguggolt mögénk és Barby vállára tette a másik kezét, aki egy pici hozzábújt, Seb pedig megölelte.
- Talán.. - pattantam fel. - De inkább megyek, ne haragudj hogy elrontottam a bulitokat.
- Ezt nem te rontottad el, hanem Fer, esküszöm mint aki megbolondult. - Barby.
- Ugyan rossz napja van.
- Rossz napja??? És ezért kell mindenki lelkébe belegázolnia.
- Nem tudom. Lehet így vezeti le a feszültséget.
- Ez rossz taktika. - Seb.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. - nézett rám Seb.
- Fernandoval történt valami olyan dolog mostanság ami megrázta?
-Háát..- húzta el a mondatot Seb. - Nem tudok róla.
- Mindegy. Most megyek. Legyetek jók! Puszi.
Majd elindultam, esernyő és minden nélkül, gondoltam visszasétálok, kocsival is csak 10 perc. Akkor láttam, hogy Fernando az egyik kocsinál áll és kotorász benne. Meghallotta, hogy valaki megy arra és ezért rögtön felkapta a fejét. Csak nézett rám értetlenül, az volt a fura, hogy én is csak néztem őt, egyikőnk sem csinált semmit, csak nem vettük le egymásról a szemünket. Abban a pillanatban bevillant, jó ég Mia mit csinálsz? Most döngölt a földbe. Akkor elkaptam a tekintetem és tovább álltam. Éreztem, hogy továbbra is néz..Vissza akartam menni, elmondani, hogy meghalt az apám és becsülje meg a sajátját amíg csak teheti, mert pokoli fájdalom, ha nincs melletted senki, és válogassa meg jobban a szavait. De nem tettem, egyrészt nem akartam megalázkodni, másodszor újra elsírtam volna magam, és annak nincs értelme. Így tovább mentem. Visszanéztem, láttam hogy áll egy esernyővel a kezében és néz, majd kinyitja és elmegy.

* Eközben *

- Seb, mi baja van Fernandonak? - Barby
- Nem tudom, őszintén mondom, nem tudom. Keresem a szavakat erre a viselkedésre de én sem találom.
Ekkor belépett Fernando. Szomorú arcot vágott, bűntudata volt a történtek miatt.
- Barby, nézd, talán erősen fogalmaztam, nem akartalak megbántani, ne haragudj rám. Tudom mennyit küzdöttél és elismerlek, és sajnálom az anyukádat. Kérlek ne haragudj rám, és te se Seb. Nem tudom mi van velem.
- Bocsánat elfogadva részemről. - Seb. - De még van valaki akitől bocsánatot kell, kérned.
- Ki az?
- Mia.
- Na nem azt már nem, mégis mit gondoltok ti. Megérdemelte amit kapott.
- Igazán? - fakadt ki Barbi. - És mégis mivel? Mindjárt a hozzád dobok valamit, hogy észhez térj.
- Jójó, lenyugodnál, Sebastian leállítanád a barátnődet?
- Nem is a barátnőm, most pedig nyomás Miához, mert én is mérges leszek.
- Nem bánom legyen, de ne várjatok tőlem sokat.
Fernando sietős léptekkel a kocsijához ment. Beült és ahelyett hogy elindult volna, még gondolkozott kicsit...