2011. szeptember 18., vasárnap

1. rész

- Már megint az a fránya telefon.. ki lehet az ilyenkor? - ültem fel az ágyban és túrtam bele a hajamba. Kezembe véve a mobilt láttam hogy nem mindennapi ember hív, így nyeltem egy nagyot és beleszóltam a telefonba.
- Halló, Mia Salvatore.
- Mia?! Bernie vagyok, remélem elkészültél, mert mindjárt ott vagyok érted, és mehetünk a pályára..
( Micsoda??????? gondoltam magamba, mennyi lehet az idő? )
- Persze, jöjjön csak, már minden kész.
- Ugyan Mia tegeződjünk, kérlek..
- Ahogy akarja, vagyis akarod Bernie, várlak.
- Szia.
Azzal lepattantam az ágyról és a fürdőszobába futottam. Azaz csak futottam volna, ha nem esem el a takarómban, ami időközben a földre esett.
- Aúú.. a francba..
Gyorsan felálltam.
- Nyugi, Mia! - nyugtattam magam.
Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, felöltöztem, majd leültem az ágyamra, kezembe véve egy papírt, amin a csapatok, a csapatfőnökök és a pilóták nevei voltak kategorizálva.
- Vajon milyen lesz? Elfogadnak engem, Gary nem volt túl bíztató, de azt mondta nyugodjak meg, ez azért van mert nem ismernek sem engem, sem a helyzetet. De mindegy is én arra tettem fel az életem, hogy másoknak segítsek, és találkoztam már igazán furcsa esetekkel is.
Ekkor csengettek..Mamikám halkan lépett az ajtóhoz és beengedte a kint álló személyt.
- Jó napot Liliana asszony, Bernie Ecclestone vagyok és Mia-t keresem..
- Itt vagyok, léptem elő és húztam magammal a bőröndöm.
- Mindent bepakoltál? - nevetett Bernie és nézett a nagy bőröndömre.
- Azt hiszem igen. - mosolyodtam el.
- Akkor búcsúzz el a mamádtól, sietnünk kell.
- Mamikám, nagyon vigyázz magadra és ne hagyd, hogy Francesco bácsi hülyeségekkel traktáljon téged.
- Ugyan Kincsem, legalább lesz társaságom, amíg nem leszel itt. Légy jó.
Szorosan öleltem át, és pusziltam meg a homlokát. Amióta a szüleim meghaltak, vele éltem és csak ritkán voltam tőle távol. Féltettem, hiszen csak ő volt nekem. Bernievel elindultunk hát a szállodába, ahonnan rögtön a pályára mentünk. Ott adta oda v.i.p. belépőmet. Rám nézett, majd ennyit mondott:
- Menj csak már várnak rád! Mindjárt megyek utánad, de látod azt az úrt öltönyben? Ő majd elkísér.
Messziről nem igazán tudtam kivenni ki is az, de ahogy közelebb értem láttam Jean Todt vár rám. Bemutatkoztam neki, igaz ő elég furán nézett rám. Elég keveset beszéltünk, de azt mondta nem gondolta volna hogy ilyen fiatal vagyok. Nem volt nagyon idő, Bernie motorhome-jánál megálltunk, és ő ajtót nyitott nekem. A folyosóról egy viszonylag nagy teremben kötöttünk ki, ahonnan már zaj szűrődött ki.
- Na fiúk egy kis csöndet kérek..- szólt ellentmondást nem tűrően Jean.
Ekkor mindenki haptákba vertek magát, kivéve egy hölgyet..
- Khm, fiúk? Nem tudom, hogy a Barbara név téged mire emlékeztet.
- Jajj bocsánat Barby, még szoknom kell. Szóval fiúk és lányok.. ő itt Mia Salvatore, a sportpszichológus.
Láttam mindenki arcán a megdöbbenést, és egyfajta rideg környezetet éreztem.
- Na jó ki volt ez aki ezt a marhaságot kitalálta? Jól vagyok, oké? - szólt Felipe elég dühösen, majd elviharzott.
- Mit jelentsen ez Stefano? - jött be Bernie a terembe. - Valaki azonnal hívja vissza! Most!
- Utána mennél kérlek? - szólt Stefano Fernandonak.
- Persze. - Fernando szemei villámokat szórtak rám, a teremben tapintani lehetett a feszültséget. Nem értettem az ellenségeskedést. Én semmi rosszat nem akartam.
- Mostantól ha tetszik ha nem, minden hétvégén mindegyikőtöknek negyed órát minimum el kell töltenie ezzel a kedves hölggyel, és meg ne tudjam, hogy kihúzzátok magatokat a feladat alól!
Úristen. Sosem gondoltam volna, hogy Bernie ilyen kemény kézzel fogja őket. Bántott Fernando viselkedése, ahogy elment, ha ölni lehetne azokkal a szemmekkel én már halott lennék. De elhatároztam majd később megkeresem.
- Na nyomás innen. - szólt Berni.
Ekkor láttam meg, hogy Sebastian és Barbara veszekednek..
- Ez hülyeség! Felipével értek egyet.
- Te hülye vagy Sebastian, nem értem mi ebben a rossz, szerintem senki nem fog belehalni, sőt még hasznos is lesz.
- Ha agykurkászra lenne szükségem akkor nem itt lennék, hanem a diliházba, de mivel nincs, szóval..
- Jajj persze..mert te olyan tökéletes vagy.
Bár veszekedtek, de a gesztusaik elárulták, nem közömbösek egymásnak, végig egymás szemébe néztek, testükkel egymásfelé fordulnak, a szimpátia tagadhatatlan volt köztük...

( Lonzita ) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése