10. rész

10. rész

*Barby*

Sikeresen megszabadultam Ciarontól, és újra a szobába mentem. Tökéletesen nézett ki. Leültem és vártam Seb SMS-ét, ám hirtelen ott termett előttem:
- Te mit keresel itt, még nem járt le a 15 perc? - kérdeztem
- Fer... Barby... Fer.. Mia... - nyökögött
-Sebastian, ebből egy szót sem értek - förmedtem rá
- Szóval, Fernando volt bent előttem, beszélt tegnap Miával és veszekedtek, mert Fer azt mondta neki, hogy csak az apja fizette be, igen ám, de Miának meghaltak a szülei  - mesélte szomorúan és döbbenten.
Teljesen ledermedtem. Szegény lány, vele jobban el bánt a sors. A ledöbbenés hirtelen dühbe csapott, amit Fernando miatt éreztem. Hirtelen felpattantam, és Fer után akartam menni, de Seb megfogott és a mellkasához szóritott. Félelmetes, hogy mindig tudja, mit akarok tenni, mit gondolok.
- Ne Barby, ne.. -suttogta lágyan, miközben én az illatát szippantottam be, megnyugtatta minden porcikámat - Mia elrohant, mert Fernando bűntudatot érez, megakarják beszélni.
- Még Mia kér bocsánatot? - lett úrrá rajtam ismét a döbbenet
- Úgy gondolja, hogy nem kellene ez éreznie Fernek, és hogy szomorú.
- Na ne, hogy már a nyúl vigye a puskát! - háborodtam fel, mire Seb lágyan a hátam kezdte simogatni.
- Barby, itt nem erről van szó...- ekkor értettem meg mindent igazán.

***

Kezdődött az első edzés, már az autóban ültem. Az agyam csak egyre kattogott és kattogott. A lámpa zöldre váltott és én gurultam csak ki. A bemelegítő köröm után jöttek a gyors körök, szám szerint 5. Nagyon nehezen mentek, nem értettem mi van. Az autó csúszkált ide-oda, én meg nem tudtam kordában tartani
- Barby, nagyon dekoncentrált vagy, minden ok? - kérdezte Ciaron
- Igen - mondtam neki, hazudtam
A harmadik gyors köröm végén majdnem a gumifalban végeztem. Elég meredek volt. A teljesítményem nagyon rossz volt, az idei legrosszabb, csak 17. lettem. Az edzés végén szomorúan tekintettem a listára, majd beültem a büfébe enni, és gondolkodtam. Mia rávezetett, hogy milyen nő is vagyok én. Annyira nem értettem, hogy tudott megbocsátani Fernandonak, de nagyon tiszteltem érte. Nekem ez sose ment, soha sem tudtam megbocsátani. Mia egy igazi nő. Én itt vagyok, benzintől illatos, szerelőkkel a körömben. Nincs senkim. Csak édesapám él, de egyszer már ő is elhagyott még anya halála után. Nem bírnám ki, ha újra elhagyna, rajta kívül senkim sincs, se kutyám se macskám. Mia elvesztette a szüleit, talpra tudott állni, ezért csodálom őt, de nagyon. Én az ő helyében összeroskadva éltem volna valahol. Igazából most döbbentem rá, hogy senkim sincs, ha apa már nem lesz. Ahogy így gondolkodtam, megkaptam a jelet, hogy ideje visszamásznom. Indul a második szabadedzés. Az első tíz percben csak bent ültem, majd kimentem és rettenetesen odavágtam a kocsit. Mindenki felszisszent, én könnyen kiszálltam. Számomra az edzés véget ért. Tovább kattogtam Mia és Fer szobáján. Úgy érzem meg kell ezt valósítani. Az edzés is véget ért, a kötelező nyilatkoztatok is megvoltak,  én Sebhez rohantam.
- Csináljuk meg. - jelentettem ki
- Biztos? - kérdezte
- Igen.
- Barby...
- Ne -vágtam közben - most ne
- Látom, baj van.
- Nincs - ellenkeztem
- Én itt vagyok és itt leszek - megdöbbentő mennyire olvas a fejemben
- Nem Seb, nem. Neked családod lesz, gyereked, kutyád és macskád. Azt se fogod tudni, ki az a Barbara Meier - fájtak a saját szavaim.
- Barby... - hajtotta le a fejét
- Menj, és hozzuk őket össze - mosolyodtam el
Seb elindult Ferhez én pedig Miához. Mia az irodájában volt. Bekopogtam, ő ajtót nyitott és betessékelt.
- Ah, Barby, miben segíthetek? - kérdezte kedvesen
- Tudod, problémák vannak Sebbel - vágtam fancsali képet - de ezt ne itt beszéljük meg, tudok egy helyet
- De, itt miért nem jó? - kérdezte
- Mert, most nem mint pszichológus, hanem mint barát kérlek.
Ezzel elértem, hogy velem jöjjön. Elvezettem a szobába, majd betessékeltem. Fernando már bent volt. Mia bement, én rájuk zártam az ajtót, majd a kulcsot Sebnek adtam. Ő hidegen vette el tőlem, nem hazudtam Miának, tényleg baj van...