9. rész

* Mia *

Mire a szállodába értem, úgy döntöttem lefürdöm aztán gyorsan ágybabújom. Fáradt voltam, vizes, és dühös. Nem értem, esküszöm nem értem. Vettem egy jó meleg fürdőt, kapcsoltam egy kis zenét. Felvettem a plüssös rózsaszín köntösöm, és a szemüvegem, majd benyomtam a laptopom. Amikor előtte ülök, mindig szemüveget veszek, nehogy roncsolja a szemem. Belemerültem, épp híreket olvastam amikor az órára pillantottam, éjfél volt. Ekkor kopogtatást hallottam. Vajon ki lehet az ilyen későn? A mamuszba bújtam és ajtót nyitottam. Azt hittem elájulok, Fernando állt előttem, kicsit vizesen, komoran és megtépázottan.Megijedtem mit akarhat.
- Fernando? Mi tehetek érted?
- Hagyjuk ezt a finomkodást. Nem magam miatt jöttem, kizárólag mindent a barátaimért teszek, Barbyért és Sebért. Ők vettek rá erre, ezért szeretnék bocsánatot kérni.
- Ez kedves tőled, hogy a barátaidért ennyi mindent megteszel.
- És csak is mindet kizárólag miattuk, és nem miattad. - erre a mondatára, feltoltam a fejemre a szemüveget. - Amit mondtam komolyan gondoltam.
- Idefigyelj Fernando. Sajnálom, hogy gondot okoztam neked, de egyet jól jegyezz meg. - emeltem fel a hangom.
- És pedig? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem tűröm hogy akárki is sértegesse a szeretteim, főleg nem az apám, aki  már nincs az élők sorában.
Rácsuktam az ajtót, ami nagyot csattant. Sírva fakadtam, tudtam hiba volt ez, de nem érdekel, ő sem törődik az én érzéseimmel így hát én sem fogok az övével. Nem érdekel. Ekkor újabb kopogást hallottam.
- Mia, Mia...
- Menj el Fernando, nem érdekel, csináld azt amit jónak látsz, nem fogok semmit mondani senkinek, bocsánatot kértél, csak ezt fogják hallani, a rosszat nem, nyugodt lehetsz.
Hallottam a lassú lépteket, amilyen bizonytalanok voltak és többször megszakadtak, azaz megállt. Így aludtam el rossz érzésekkel, de arra tanítottak, tanuljak meg túllépni a dolgokon. Reggel gyorsan felkaptam egy egyszerű ruhát: farmer, sima egyszínű felső, csizma, szemüveg. Magammal vittem a papírokat és a laptopot is. Az első akivel a pályán találkoztam Stefano és Felipe volt. Vele kezdődött minden, bevonultunk az irodába és beszélgettünk. Felipe kedves volt, bocsánatot kért elismerte hogy túlreagálta és talán bocsánatot kell kérnie. Megnyugtattam hogy nem kell, egyszerűen csak maradjon ilyen. Ismerkedtünk kicsit, beszélt a családjáról, barátairól, majd a balesetéről és a versenyekről. Ahogy tudtam segítettem. Aztán lejárt a kötelező negyed óra és mennie kellett. Ekkor jött Fernando, sötét farmerben volt, fekete Faster pólóban, sötét napszemüveggel.
- Remélem azt leveszed. - mondtam neki.
- Mit?
- Mit? Mit? A szemüveget. Nézd, 15 percet csak kibírsz, vagy ennyire rám sem bírsz nézni?
- Nem...
- Akkor maradjon rajtad. Szeretném ha mesélnél nekem Silverstone-i élményeidről.
- Nem lehetne, hogy ne beszélgessünk erről.
- Veled tényleg nem lehet semmit csinálni? Hm?
- Nem akarok beszélgetni, most nem, és..
- Vagy inkább csak velem nem, nem igaz? Jól van akkor üljünk itt, nézelődj én meg teszem a dolgom.
- Kinyitottam a laptopom és elkezdtem böngészni a neten, Fernando eddig Silverstone eredményit. Aztán valami szöveget írtam amit ő erről elmondhatott volna nekem, ne hogy azt mondják nem csináltunk semmit, és talán akkor őt sem szidják meg. Felálltam és kutatni kezdtem a papírjaim között, neki hátat fordítva. Éreztem, hogy néz, megfordultam, amikor azt vettem észre előttem áll. Mozdulni sem tudtam, beszorított az asztalhoz. Se jobbra, se balra, se előre, se hátra, ilyen közel még sosem állt hozzám. Akkor levette a napszemüveget.
- Olvasd ki mi van a szememben, ha ennyire tudni akarsz mindent. - Fer
Csak néztem, és néztem, gyönyörű barna szemei vannak, de szomorú volt.
- Na, nem megy? Pedig te vagy a pszichológus... - Fer
Még mielőtt akármit is válaszolhattam volna, betoppant Seb.
- Jól van, ez lesz... bocsi megzavartam valamit? - szégyelte el magát.
- Nem, nem, gyere csak nekem lejárt az időm. - azzal Fernando feltette a szemüveget és elment.
- Baj van Mia? - kérdezte Sebastian kétségbe esve - Bántott?
- Nem, szomorú. Fernando szomorú.
- Miért?
- Nem tudom.
- Volt tegnap este nálad?
- Igen.
- És bocsánatot kért.
- Igen.
- Akkor?
- Semmi, csak nem kellett volna neki elmondanom, hogy az apám meghalt.
- Micsoda??? - akadt ki Seb. - Úgy értem sajnálom, de olyan sápadt vagy, üjl le. Meghalt az apukád?
- Ahogy az anyukám is.
- Tessék? - Seb egyre inkább kétségbe esett.
- Igen. És ezt miért mondtad el neki?
- Mert azt mondta, én csak azért vagyok itt mert az apám befizetett..
- Ó te jóég.. azaz.. Mia..
- Semmi Sebatian, ha nem baj most megkeresném Fernandot, meg kell neki mondanom, ne érezze rosszul magát emiatt...
Szegény Seb, úgy faképnél hagytam, csak annyi hallottam azt mondja, akkor megkeresem, Barbyt...