11. rész

11. rész

*Mia*

Bűntudatom volt amiért ott hagytam Sebet, és tudtam, hogy ezek után ő tőle is bocsánatot kell majd kérnem. De tudtam, hogy most fontosabb Fernando. Kerestem őt mindenhol sehol nem volt. Már teljesen kétségbe esetten kerestem, futottam, amerre a lábam vitt. Nem tudtam miért megyek, miért hagyom hogy esetleg újra megalázzon. De tudtam nem helyes ez így. Tudtam, hogy azért mert engem bántanak, én nem bánthatok másokat, nem kellett volna elmondanom neki és ezzel bűntudatot ébreszteni. Siettem és belebotlottam Rob-ba.
- De jó hogy itt vagy Rob! Fernandot keresem, nem tudod hol van. Azonnal beszélnem kell vele, nagyon fontos.
- Először is vegyél levegőt, másodszor már az autóban ül, készül az edzésre.
- Jajj ne, ez nem igaz. Bemehetek hozzá?
- Baj van?
- Jajj Rob én egy hülye vagyok, de muszáj beszélnem vele. Vigyél kérlek oda.
- Rendben.
Nyugtatólag hatottak rám a szavai. Bevitt engem a boxba, már mindenki a helyén volt, Fer és Felipe is a kocsiban. Stefano furán nézett ránk.
- Rob, gyere mindjárt kezdünk, miért nem vagy még a helyeden. - Stefano
- Még egy percet kérnénk.
- Rendben, de siessetek. Baj van Mia? - fordult ezúttal felém.
- Nem, nincsen.
Odasétáltunk Fernando autója mellé, Rob pedig közölte valaki szeretne beszélni vele. Fer bólintott, én pedig odaguggoltam mellé. Nem tudom mit gondolt amikor meglátott, a kezei a kormányon voltak, sisakja is rajta volt már így még az arcát sem láttam.
- Fernando, az edzések után mindenképpen beszélnem kell veled.
Fernando előbb rám nézett, majd elfordította a fejét. Sóhajtottam és felálltam. Nem sokkal utána kigurult a pályára. Megköszöntem Robnak a segítséget majd visszamentem az irodámba. Tudtam mikor van vége az edzésnek, vártam, hogy Fernando betoppan, de nem jött. Sem akkor, sem a következő edzés után. Ideges voltam nagyon. Volt egy kicsi ablak az irodámon és amikor kinéztem, láttam Sebastian siet valahova. Biztos Barbyt keresi. Én még idegesebb lettem, most aztán tényleg bepanaszolhat, én meg elfelejthetem ezt az állást, mehetek vissza a mamihoz, és sosem lesz rám senki sem büszke. Fantasztikus.. Én hülye. Ahogy így gondolkodtam egyszer csak betoppant Barby. Azt mondta Sebastiannal van gond, és hogy menjek vele, mert most nem mint pszichológushoz, hanem mint baráthoz fordul hát jó. Messze vitt az irodámtól nem tudtam hova megyünk, aztán beküldött a szobába és mire hozzá fordultam valami oknál fogva rám zárta az ajtót. Nem értettem mi ez az egész, elkezdtem szólongatni, de nem válaszolt senki, ekkor egyszer csak egy hang zavart meg.
- Ne is próbálkozz, szerintem már nincs itt. Én megölöm Sebet ha egyszer ki jutok innen.
Belerezzentem a hangba, tudtam ez csak Fernando lehet, de ő mit keres itt. Megöli Sebastiant? Ó már mindent értek. Összezártak minket. Ez nekem is eszembe juthatott volna velük kapcsolatban..
- Fernando..
- Ne is próbálkozz, tudom hogy az egész a te ötleted volt.
Majd leesett az állam., csak néztem rá értetlenül.
- Micsoda? Nem ez nem igaz.
- Na persze. Azt mondtad, mindenképp beszélni akarsz velem, de mivel magadtól nem sikerült összehozni a találkozót így megkérted őket, hogy segítsenek neked, és ők amilyen kedvesek és jószívűek, persze, hogy segítettek.
- Ez egyáltalán nem igaz. Ne is vádaskodj ilyenekkel.
- Én nem vádaskodom, ezek tények, bárki levágta volna, nem nézz hülyének.
- De.. jajj. Tudod mit azt hiszel amit akarsz. Előbb utóbb csak kiengednek innen, addig sem kötelező hozzám szólnod. Ültem le durcásan a kanapé másik oldalára. Eltelt, egy óra, kettő, három, négy.. nem szóltunk egymáshoz, láttam, hogy már ott kint is kezd sötétedni. Hol az ördögbe vannak ezek, meddig akarják, hogy itt legyek. Az asztal volt egy csomó kaja, meg innivaló...meg  pezsgő és eper.. ó te jó ég. Nem baj éhes voltam, ezért török ülésbe leültem a szőnyegre és ettem egy kis ropit. A szemüvegem lettem a kanapéra. Fernando rám nézett. Mi van most mi bámulsz, nem láttál még embert enni. De feltételezem éhes volt már ő is, így gondoltam jó fej leszek és megkérdezem.
- Nem vagy éhes?
- Nem. - pattant fel és ment az ablakhoz.
Ha nem hát nem, akkor pukkadj meg. Felálltam és odamentem hozzá, a vállára tettem a kezem, de azon nyomba arrébb "ugrott".
- Biztos nem eszel?
- Igen.
Majd visszament és ledobta magát a kanapára, ekkor egy reccsenést hallottam. Hát igen, ráült a szemüvegemre.
- A francba, mi ez? - kérdezte.
- Szemüvegnek hívják, vagyis hívták. De már mindegy. - sóhajtottam. - Nincs nálad telefon?
- Nincs. Nálad?
- Az irodában maradt a többi cuccommal.
- Fantasztikus, akkor most egy időre itt ragadtunk.
- Azt hiszem. Nézd Fernando bocsánatot akartam kérni, nem kellett volna megbántanom téged, nem kellett volna elmondanom neked, hogy meghaltak a szüleim. Hiba volt. Nem kell bűntudatot érezned.
Fernando felvonta a szemöldökét, majd lehajtotta a fejét. Láttam hogy mondana valamit, de akkor lépteket hallottunk. " Fernando, Fernando? "
- Itt vagyok! Engedj ki.
- Stefano vagyok, mit keresel itt?
- Hosszú történet, de engedj ki.
Stefanonak nem telt sok időbe míg szerzett egy kulcsot és kinyitotta az ajtót. Meglepődött hogy én is ott vagyok.
- Mia???
- Hosszú történet. - mondta Fernando. - Vidd haza én is megyek a szállodába, holnap hosszú napunk lesz.
Elindultam kifele, Fernando még matatott valamit.
- Jó éjszakát, Fernando.
Fernando bólintott, ezzel nyugtázta a dolgokat. Dörmögött valamit, aztán már mentünk is...