3. rész

* Mia *

Miután vége lett ennek az egész kálváriának Barbara hozzám lépett és sikerült pár szót váltanunk. Kedves volt és elhívott egy kis összejövetelre amit a pilóták szerveznek. Örültem neki, hogy legalább egy ember nem próbált az ellenségem lenni. Megköszöntem neki a meghívást és aztán mint mindenki más én is elhagytam Bernie hadiszállását. Az ajtóban azonban megszólított valaki. Ahogy hirtelen megfordultam, ott állt velem szemben Jean.
- Sajnálom, hogy ilyen tragikusra sikerült ez a bemutatkozás, de Bernie rendbe teszi őket hidd el, a Ferrarisok meg csak felhúzták az orrukat, amit nem értek, de majd lenyugszanak. Ne aggódj lesz ez még így sem.
- Köszönöm Jean, igazán. Ön kedves ember.
-Az lehet., de ha még egyszer magázódni mersz velem, megharagszom és leharapom az orrod.
- Jajj csak azt ne.. akkor mától tegeződünk.
- Azért..! El találsz itt vagy adjak térképet? - viccelődött.
- Nem szükséges, feltalálom magam.
- Rendben, akkor további szép napot!
- Neked is!
Azzal mind ketten tök ellentétes irányba kezdtünk el sétálni. Elhatároztam, hogy meglátogatom Felipét, nagyon feldúltnak tűnt, amikor elment, ezt nem hagyhatom annyiba. Persze azt sem, hogy Fernando úgy nézzen rám, mint egy darab rongyra, de az várhat. Lassan értem oda a Ferrari motorhome elé, ahol picit elbizonytalanodtam, de aztán vettem egy nagy levegőt és bementem. Bent minden piros volt, hatalmas Ferrari feliratok, és mindenki rohant valahova. Velem szembe épp Rob Smedley jött.
- Rob, ne haragudj, még nyílván nem ismerjük egymást, a nevem Mia Salvatore.
- Ááá, te vagy a pszichocsaj? - nézett rám kicsit viccesen.
- Hát ha nálatok ezt így szokás nevezni, akkor igen.
- Nem dehogy is. - nevette el magát, miközben a kezét a vállamra tette. ( Nagyszerű, vele talán nem leszünk ellenségek)
- Felipét keresem, itt van?
- Igen, a szobájában van, gyere megmutatom merre kell menni.
- Oké! - nyugtáztam egy mosollyal, amit ő is viszonzott. Ő legalább kedves volt velem, nem úgy mint a pilótáik. Nem is lesz ez olyan könnyű mint gondoltam. Ahogy sétáltunk, beszédbe elegyedtünk Robbal.
- Mond csak Mia, miért adja egy ilyen csinos, fiatal lány pszichológiára a fejét?
- Az élet miatt.
- Ezt hogy érted?
- Tudod a szüleim korán meghaltak. - láttam Rob arcán a meglepődést.
- Jaj nem tudtam ne haragudj. - szabadkozott.
- Semmi baj, nem tudhattad...szóval, a nagymamám nevelt fel akit imádok, de már nagyon idős és nem nagyon tudott nekem segíteni. Elhatároztam hát, hogy mivel nekem senki nem tudott segíteni, nem hagyom hogy ez így maradjon, én majd segítek másoknak.
- Ez nemes feladat, csodálatos vagy. ( ezt amikor kiejette a száján, azt hittem elájulok, csodálatos? én? na mindegy. ) Nem volt időm végig gondolni a dolgokat, mert egy folyosó elején megálltunk. Rob rám nézett:
- A folyosó végén jobbra. Nem tudod eltéveszteni.
- Oké, és Rob, köszönök mindent.
- Ugyan csajszi, nem tesz semmit.
Majd eltűnt a folyosók között. Ekkor jutott eszembe, hogy nem is figyeltem merre jöttünk így szép lesz visszamenni.Akkor elindultam a folyosón majd a végén balra. Egy ajtóhoz lyukadtam ki, de meglepetésemre az volt az ajtóra írva: Fernando Alonso. Hát persze, rossz irányba jöttem, de ha már itt vagyok elintézem ezt, nem maradhat ki ez sem. Kopogni kezdtem, nem hallottam választ, így megint kopogtam. Erre egy: Mindjárt keretében lépteket hallottam. Fernando nyitott ajtót, az arcára kiült a megilletődöttség.
- Te?
- Hát igen. Tudod megakartam beszélni azt az esetet..
- Héé nekem nem kell magyarázkodnod, nincs értelme, Nina.
- A nevem Mia és nem Nina. - dühös lettem, hogy lehet ilyen velem semmi rosszat nem tettem ellene és még a nevemet is rosszul jegyezte meg.
- Elnézést.
- Tök mindegy. Nem értem miért kell így bánnod velem, nem tettem semmi rosszat, ellened.
- Ellenem nem is. De Felipe ellen igen.
- És szabad tudnom, hogy mi ez az eget rengetően nagy hiba?
- Figyelj, mindketten tudjuk mi történt Felipével, nem elég hogy folyton azt mondják nem úgy teljesít mint régen.. blablabla.. és akkor még egy pszichológust is a nyakába akasztanak. Mond te nem lennél felháborodva.
- Hát nem. Ha valakinek segítség kell, akkor az ne utasítsa el.
- De neki nem kell.
Mély hallgatás állt be kettőnk között, majd sóhajtottam egyet.
- Nem csak egy pilóta miatt vagyok itt, hanem érte, érted, és mindenkiért.
- Értem? Na hát ez jó vicc, nekem mi szükségem volna egy pszichológusra? Nem vagyok dilis, nincs szükségem sem a te segítségedre, sem máséra, és jobb ha ezt a témát most lezárjuk és nem raboljuk tovább egymás drága idejét.
- Persze, ez mindig könnyebb... - azzal hátat fordítottam és elindultam. Éreztem ahogy néz engem, én hülye meg hátra is néztem. Ott állt az ajtóban és csak bámult, aztán pedig becsukta az ajtót. Rosszul esett, hogy ilyen kemény volt velem, de azt hiszem megálltam a helyem. Felipéhez siettem, de ott meg hiába kopogtam, nem válaszolt senki. Talán nem volt ott, ahogy jöttem vissza megálltam a folyosónál, néztem Fernando ajtaját, legszívesebben odamentem volna és elmondtam volna neki hogy, hogy képzelni azt hogy így bánik velem, de nem tehettem meg mert ez csak a pillanatnyi düh hatása, nem ronthatom még tovább a helyzetet. Nagy nehezen kitaláltam, az aulában összefutottam Robbal.
- Megtaláltad Felipét?
- Őt sajnos nem.
- És valaki mást igen, össze futottál Fernandoval mi?
- Aha. De mindegy, felejtsük el ezt az egészet.
- Hé Mia, akármit is mondott ne szegje kedved, Fernando is feszült, de hidd el, előbb-utóbb meglágyul.
- Hát úgy látom ez inkább utóbb lesz.
- Jobb későn mint soha, nem de?
- De igen Rob, de most megyek, készülök az esti partyra, amire Barby hívott.
- Nagyszerű, légyjó, még találkozunk.
- Mindenképp Rob. Szia.
Rob-ban úgy éreztem egy jó barátra leltem és hogy támogatni fog engem. Jó volt egy kicsit kilépni a levegőre, és kiszellőzetni a fejem. A távolban megpillantottam Barbyt és Sebet, megint veszekedhettek valamin, mert Seb összevissza mutogatott. Odaintettem Barbinak, és elindultak felém. Seb megtorpant és megállt.. Talán nem akar idejönni??