* Mia *
Elindultam a temetésre, ami Róma külvárosában volt. Mindenki ott volt, akinek kellett még az olyan családtagok is akikkel rég nem találkoztam, mert a szüleim halála óta elhatárolódtunk. Amikor hazaértem, csak sírtam nem tudtam mit tenni, Barby vigasztalt, aztán később bejött Fer is. Félve lépett a szobába, a bejáratnál megtorpant. Barby intett neki, majd kiment. Fernando leült mellém az ágyra, és megölelt.
- Mindent rendbe hozunk. - Fer
- Ezt már nem tudjuk. A temetésen ott volt a nénikém. Látnod kellett volna az arcát, annyira élt, csodálom nem mosolygott. Örült, hogy a nagyi meghalt, már csak a hagyatéki tárgyalásra vár, hogy pénze származzon ebből. Borzalmas. A férje pedig, az a műmájer Francesco, mit képzel az is magáról, másokon kapaszkodott fel az üzleti világba és most azt hiszi ő itt valaki. Pedig valójában csak egy senki. Hogy lehetnek ilyen emberek a világon? Miért kell ilyen rosszindulatúnak lenni? És miért kellet akkor egyáltalán eljönniük a temetésre. Anyám szégyelné Caterinát, akkor is ha a testvére.
- Ez borzalmas. Nagyon sajnálom. De megígérem, minden jobb lesz. Segítek neked. – ölelt minél szorosabban.
- Jaj, Fernando mit csináljak én most veled? – néztem rá, könnyes szemekkel.
- Semmit, csak hagyd, hogy a hősöd legyek.
Lehunytam a szemem, ezzel beleegyezésemet jeleztem. Akartam, hogy velem legyen, akartam, hogy itt maradjon. Most és mindörökre. Később elvittem őket és megmutattam nekik a város látványosságait. Először a Pantheon-t, ami az egyik legjobban megmaradt ókori római műemlék. Csodálva nézték, Sebet nagyon érdekelte a dolog, és rámutatott egy szövegre.
- Ez mit jelent? Sajnos nem értem. - Seb
- Róma államvallásának 7 istenének tiszteletére írták ezt ide. Ezek a nevek.
- Váó. És ki az a Victor Emmauel?
- Ő Itália első királya volt. Itt van a nyughelye. Csak úgy mint Raffaelonak.
- Áá, ő tudom ki volt, még tanult a suliban, régen.
Mindenki nevetett. Ezután Róma egyik legszebb és legnépszerűbb terére mentünk a Piazza Navona-ra. Mivel 3 szökőkút is van itt, csodáltuk őket egy kicsit, majd az egyik kávézó teraszán megittunk egy kávét. Ezután megnéztük a Capitolium-ot, ami Róma 7 dobja közül az egyik legmagasabb. Ezután tovább mentünk a Villa Borghese-be, ami egy hatalmas park.
- Kis koromba sokat jártunk ide. - meséltem, miközben sétáltunk. Seb és Barby odafutottak egy tóhoz ahol kiskacsák úszkáltak.
- Mint a gyerekek. – Fer
- Szerintem aranyosak.
- Valóban, ez a hely pedig varázslatos. – fogta meg a kezem Fernando. – Ha tehetném el se mennék innen.
- Én is mindig így vagyok vele, ha ide jövök, igaz az utóbbi időben ez már egyre kevesebbszer történt meg. Mikor ovis voltam, apával és anyával mindig idejöttünk labdázni és csónakázni.
- Tényleg gyönyörű, de egyszer és ezt most ígérd meg nekem..
- Mit Fernando? – néztem rá kérdően.
- Azt hogy eljössz velem Oviedoba. Számomra az a világ legcsodásabb helye, de most Róma lett a második.
- Rendben, látni akarom, honnan jött a spanyolok bálványa.
Eközben észrevettük, hogy Barby és Seb már a vízben fröcskölik egymást. Nem tudom kilökte be a másikat előbb, de a lényég hogy már mindketten benne voltak. Aztán végül odajöttek és Seb röhögve kérdezte:
- Nem jöttök be? Kellemes a víz.
- Hogyne, nem érzem magam kiskacsának. – Fer
- Persze mert te madárka vagy. – röhögött.
Belőlem kitört a röhögés és elfordultam. Fer értetlenül állt a dolog előtt és csak legyintett, még mindig nem értette szegény. Ezután megnéztük a Szent Péter Bazilikát, ami a Vatikán központja.
- Innen szokott integetni a pápa? – kérdezte Seb nevetve.
- Igen. – mondtam.
- Tudtam én, anyáék azt mindig nézik, amikor áldást küld a világra. Én hiába mondom nekik, hogy áldást én is tudok küldeni, az nekik sosem elég. Ők tudják. – vonta meg a vállát. Erre mindenki elkezdett nevetni.
- Seb, ha te küldenél áldást a világra mindenki, hülye lenne. – Fer
- Naaa… - Seb.
- Néz csak rá Barbyra. – Fer
- Jól van Fernando ezt megjegyeztem. – Barby
- Elnézést Barbara „ megmondom a magamét „ Meier. – mosolygott.
- Mi van? – Barby
- Semmi. – Fer – Inkább menjünk be.
Már kezdett sötétedni én pedig tudtam, hogy este még szebb a város. Seb már nagyon éhes volt ezért meg kellett állni enni. De utána tovább haladtunk megnéztük a Saint Angelo várat, az Angyalvárat. Most már Barbyra is jellemző volt, hogy mindent megkérdezett, amikor mentünk át a hídon megkérdezte, hogy hívják hidat és hogy ki az a Hadrian.
- Rómában mindennek neve van. Dilisek az olaszok. – Barby
- Héé! – szisszentem fel.
- Rajtad kívül.
- Hogy hívják ezt a hidat?
- Ponte Saint Angelo.
- A Ponte azt jelenti híd? – Seb.
- Igen. – Fer
- Már akkor tudok egy szót olaszul. – büszkélkedett Seb.
- És ki az a Hadrian? Mindenhol az ő neve van? - Barby
- Ő egy római kormányzó volt. Ő építette a várat a maga és családja számára.
- Elmehetnél idegenvezetőnek. – mondta Seb.
- Na persze.. – nézett picit szúrósan Fer.
Ezek után tovább indultunk, és egy hatalmas lépcsőn mentünk le.
- Na ha már itt mindennek neve van ezt hogy hívják? - Fer
Először csak mosolyogtam. Értetlenül néztek rám a többiek.
- Ez egy jó kérdés volt, pont tőled. Úgy hívják spanyol lépcső, az pedig ott a spanyol tér. Ott az a nagy épület pedig a Spanyol Nagykövetség. – mutogattam.
- Ez itt a legjobb hely. – Fer
Mindenki hangos nevetésben tört ki. Ekkor elérkeztünk az egyik kedvenc helyemhez, ami a Trevi kút.
- Remélem van nálatok apró. – mondtam.
- Azt hiszem van. Miért? – Barby.
- Mivel a hiedelem szerint aki pénzt dob a kútba, visszatér Rómába.
Ekkor mindegyikőjük heves pénzkeresésbe kezdett és bedobálták a pénzt.
- De viszont van egy rossz hírem.
- Mi az? – Fer.
- Csak egyszer süthető el a dolog.
- Kár. – Seb. – Nem baj ha legközelebb jövök újrapróbálom.
- Jól van gratulálok. – nevetett Barby
Ezek után mentünk tovább a Colosseumhoz. Alessio jó ismerősöm már várt ránk.
- Sziszatok. Mia, rég láttalak. - Alessio
- Sok a munka Alessio. Ők itt Barby, Sebastian és Fernando.
Illedelmesen köszönt, majd elmondta amit el kell. Fel akartam menni a tetejére. Seb kitalálta, hogy menjünk ellenkező irányba és majd valahol találkozunk.
- Jó – fogtam meg Barby kezét – mehetünk.
- Állj, állj.. én nem így gondoltam. – Seb.
- Sejtettem. – ránéztem Ferre, ő csak csóválta a fejét.
- Menjünk. – Fer
- Oké.
Láttam még a távozó RB hadosztagot ahogy Fer fogalmazott. Mi is elindultunk, ő pedig átölelt. Rögtön a tetejére mentünk, de előtte, mondtam neki hogy csukja be a szemét.
- És ha elesek? - Fer
- Vezetlek, nem bízol bennem?
- De persze.
Befogtam a szemét, majd felvezettem. Innen egész Rómát belátni, egyszerűen csodálatos. A város, a fények, isteni hely.
- Nem tudom, hogy Oviedo vetekszik.- e ezzel de szerintem, ez a világ 8. csodája. – akkor elengedtem a szemét. Fernando nem szólalt meg először, csak nézett.
- Csodálatos.
- Mikor kicsi voltam, sokat jártunk itt is. Minden évben egyszer legalább feljövök ide. - Itt minden olyan tökéletes, és most már hozzádőltem és én is átöleltem. Nem gondoltam semmire csak élveztem a helyzetet.
- Ha tehetném örökké itt maradnék. – szólaltam.
- Ha tehetném örökké veled maradnék. – Fer.
Minden olyan romantikus volt, és ezek a szavakat egy csók követte. Talán örökre megpecsételte ez az életem. Ekkor jött Seb és Barby, mondták hogy mehetünk. Még betértünk egy étterembe, persze, hogy Seb éhes volt ő mikor nem az. Összefutottunk Jens-sel és a barátnőjével. Először meglepődtünk, de nagyon kedvesek voltak mind a ketten. Öröm volt rájuk nézni, látszott rajtuk, hogy szerelmesek mint az ágyú. Hullafáradtan hazaestünk, és ezúttal Barby sem akart már a kádban aludni.
Seb azzal a mondattal búcsúzott tőlünk:
- Holnap irány Toszkána!! – nevetett.
- Igen. Most meg irány a másik szoba. – mondta Fer viccesen.
- Már itt sem vagyunk uram. – Seb
Mi csak néztünk egymásra Barbyval, ezek nem normálisak.
- Jóéjt! – Barby
- Jóéjt.
Ezek után a villanyok kialudtak és csönd szállta meg a lakást. Reggel arra keltünk, hogy Seb és Barby párnacsatáznak..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése