117. rész

* Mia*

Már jó ideje vártuk Barbyékat de elég későn érkeztek meg, már sötétedett.
- Najó menjünk, szerintem itt hagytak - Fer
- Nem biztosan nem. Várjunk még egy kicsit. - kérleltem.
- Oké, gyere mutatok neked valamit. - majd egy pad felé terelt, hogy üljünk le. Elővette az ipodját, és elindította a zenét. Odaadta az egyik füldugót, hogy hallgassam, egy gyönyörű szám szólt, ő pedig átölelt. Nem is gondoltam volna, hogy ő ilyeneket is hallgat.

A szemem is becsuktam és jó szorosan hozzábújtam, hogy éreztessem mennyire jól esik ez nekem. Ekkor jöttek Sebastianék.
- Héé gerlepár, bocsi a zavarásért, de nem kellene indulni. - hajolt le Seb, mi meg feálltunk.
- Mi? - ijed meg Fer.
- Mi? Mi? Meddig várjunk rátok?
- Na állj először is ti voltatok azok akik megint késtek és órákat kellett rájuk várni.
- Jól van Don Juan, mehetünk?
- Mi van?
- Sokat kérdezel Fernando.
- Én? - a fiúk észre sem vették, hogy mi már arrébb sétálunk Barbyval.
- Látod most is kérdeztél. - hahotázott Seb.
- De most nem azért..
- Még mielőtt még valamit kérdeznél, induljunk. Barby - Seb ekkor vette észre h mi már nem vagyunk ott.
- Itt vagyok, gyertek már. - Barby
- Jó lenne kezdek fázni és már nagyon sötét van. - mondtam.
- Csak nem félsz a sötétben? - Seb.
- Képzeld félek.
- Az erős és magabiztos pszichológus lány aki fél a sötétben.
- Jó Seb ezt inkább hagyjuk.
- Most miért? Én is félelmetes vagyok? - grimaszolt.
- Nem. Menjünk! - erősködtem.
Elindultunk az óriáskerék felé, ami gyönyörűen ki volt világítva, a kilátás pedig eszméletlen volt. Kicsit szótlan voltam, és nagyon erősen szorítottam Fer kezét. Amikor felértünk gyönyörködtem a kilátásban. Kicsit szótlan voltam, Fer odajött és megkérdezte mi a bajom. Barby és Seb egymással voltak elfoglalva.
- Mi a baj Kincsem? - Fer
- Semmi csak, nem akarom elrontani az estét. - húztam el a szám.
- De hát mi az? Akarsz róla beszélni? - tűrte el a hajam, és nézett a szemembe.
- Tudod én mindig erős vagyok és határozott, ahogy Seb mondta. De egyszer mikor kicsi voltam nagyon kicsi, olyan 14 éves lehettem. Ismertem Rómát már akkor is mint a tenyerem. Este mentem haza a barátnőmtől és egyszer csak berántottak egy autóba. Napokig távol voltam az otthonomtól, pokol volt. tudták kinek vagyok a lánya és azt is hogy a nagyanyám aki nevel, bármit megadna értem. - Fernando szemei elkerekedtek. - Igen elraboltak. Egy sötét zugban tartottak, ahol semmi fény nem volt. Szorongtam állandóan, de reménykedtem, hogy egy napon értem jönnek. És hála istennek így is lett. Mindegy ne beszéljünk erről. Ciki vagy nem ciki félek a sötétben. - Fernando megölelt.
- Ez nem fog megtörténni többet és még szerencse, hogy én nem félek a sötétben. - mosolygott.
- Szeretlek. - csókoltam meg.
- Héé ti ott zokniban.. - Seb
- Zokniban? - nézetem a lábamra és húztam fel a nacim. - Öregem nem látod hogy ez harisnya?
Erre mindenki nevetni kezdett.
- Jól van, kicsit rosszul látok na, sötét van. - Seb
- Szerintem inkább egy szemüveg kellene neked. - Fer
- Napszemüveg esetleg - Seb
- Drágám így is elég sötét van nem még napszemcsiben. - Barby
- Neked az agyad is elsötétült. - Fer
- Csodálkozol, ilyen nő mellett, elveszi az eszem. - Seb
- Kössz. - Barby
- Tudod, hogy szeretlek. - Seb
- Én is téged. - Barby
Szép lassan véget ért a túrán a kerékkel, mikor kiszálltunk, Seb szédőlgést imitált.
- Mintha olyan gyorsan mentünk volna. - Barby
- Engem nem is a kerék szédített meg, hanem te. - Seb
- Még, hogy én tanítsalak udvarolni, jobb vagy mint én. - Fer
- Haha, Don Juan. Mit szólnátok lányok.. ááá nem is, gyere velem kicsit félre Fernando. - majd félrevonultak.
Barbyval csak néztünk egymással, és Seb kielégült mosolyából csak egyet tudtunk mondani: " ajaj "

* Fernando *

Seb félrehívott, hogy holnap a lányokat lepjük meg és vigyük el őket oda csónakázni ahol a legutóbb voltunk. De most mi is megyünk és a kocsit is megtankoljuk és a defektet is megpróbáljuk elkerülni. Ajándékot is javasolt, hogy vegyünk a lányoknak. Remek ötletnek tartottam, megsimogattam Seb fejét.
- Öcsi most az egyszer, jót szóltál. - majd visszamentünk a lányokhoz.